2024. szeptember 23., hétfő

  • szeptember 23, 2024
  • Ismeretlen szerző



Megvan az az érzés, amikor késő délután munkából hazafelé menet ülsz a buszon 40°-ban, zenét hallgatsz és bámulsz ki az ablakon elmerengve a világ nagy dolgain? Na, én ebben a transzban voltam, amikor a 1,5 személyes ülésemre éreztem, hogy levetődik valaki.

A szívem ott helyben megállt az ijedtségtől, de már húztam is ki a fülemből a fülest.

Amikor odapillantottam egy 7 év körüli kisfiú vigyorgott vissza rám, akit az anyukája üldözött „Kicsim ott már… ül…a néni….” Késő, kiskrapek már javában spanoskodik. (Innentől a történet végéig a busz egész utas közössége egy pisszenés nélkül mereven bámult minket, amíg le nem szállt újdonsült kis barátom.)

Ránéztem a kétségbeesett anyukára, akin látszott, hogy keresi, hogy cibálhatná el onnan pöttöm fiát. „Semmi baj, elférünk itt ketten is” Szerencséd van öcsi, a néni max a képzeletét rázza a Despacitora… Anyuka hálásan bólintott gyerek meg már folytatta is.

– Téged hogy hívnak?

– Gerda, vagyok.

– Az ott a telefonod? Milyen nagy!

– Igen az egy telefon (Irónia, mi az, egy tablet? Bármi is az kettő jöhet…) Megnézed?

Nagy szakértelemmel elkezdi vizsgálni a kütyüt. Nézi, forgatja, benyomja középen a gombot, felvillan a kijelző rendesen gyönyörködött benne. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, mielőtt kinyílnának, az ajtók csak elkellene tőle venni, mielőtt más szál le vele septiben én meg kereshetem a Blahán…

Annyira nem bánta, elővette a sajátját egy piros, Ferrari alakú játéktelefont. Azt mondta nagyon széplány vagyok, ezért szeretne velem egy selfit, ha nem bánom. Ha ez boldoggá teszi, miért ne? Kit érdekel, mit gondolnak az emberek.

Csinált egyet a kis sportautóval, de mivel megnézte az ”elkészült képet” és nem tetszett rajta a feje, ezért lőtt egy másikat, amit már jónak ítélt. A legnagyobb meglepetésemre a következő lépés az volt, hogy elkérte a telefonszámom, hogy majd átküldi a képet, de ha addig nem haragszom, beállítja hívóképnek. (még mindig egy játék telefonról beszélünk) Én kis naív, mivel nagyon cuki volt tényleg az eredeti számom adtam meg neki, de sosem hívott többé. 

Mesélt nekem, hogy most éppen táncórára megy az anyukájával és nagyon szereti a természetet, mellesleg imádja Budapestet, mert itt mindig valami történik. Csak kapkodtam a fejem a sok információ hallatán, aztán egyszer csak olyan dolog történt, amire én sem számítottam.

– Te tényleg gyönyörű lány vagy….úgy szeretném, ha ilyen feleségem lenne egyszer…

És ezzel a lendülettel, az aprócska ujjaival végig simította az arcom és megállapította milyen puha bőröm van. Valamiért pont kinéztem az ablakon a mozdulatnál, így telibe kapta a bal arcom és pont láttam az előttem álló hölgy reakcióját, aki előbb a gyomorsavat nyelte vissza, majd szabályosan elkezdett ott előttünk öklendezni.

A reakció láttán gyorsan a kisfiú felé fordultam és egy nagy mosoly kíséretében közöltem vele, hogy én pedig a világ legboldogabb anyukája leszek, ha ilyen csodás kisfiam lesz. Amikor leszálltak illedelmesen elköszönt, majd futott előre gombot nyomni, anyuka meg mielőtt elindult volna megfogta a kezem, rám nézett és csak annyit mondott köszönöm és már indult is a fia után.

A kisfiú Down-szindrómás volt. Valószínűleg azért ült mellém, mert senki nem akarta, hogy mellé üljön. A felét nem értettem annak, amit mondott, de ilyenkor segítségkérően rápillantottam az anyukára, aki egyből segített, így nem tűnhetett fel pajtinak, hogy gebasz van. A hölgy pedig azért lett rosszul, mert az apró kis ujjacskái ki voltak repedezve és azzal ért hozzám.

Tőlem az arcomon rohadhatott volna el a keze, akkor sem alázok meg egy gyereket azzal, hogy ellököm magamtól éreztetve vele, hogy ő negatívan más és megalázom a nyilvánosság előtt, akik tényleg úgy bámulták tele szánalommal a szemükben szerencsétlent, mintha UFO lenne. Egyszerűen hihetetlen, hogy még mindig ott tartunk, hogy beteg gyerekekre képesek vagyunk úgy nézni, mint a szörnyekre és úgy kezeljük őket, mint valami fertőző betegeket.


2024. szeptember 22., vasárnap

  • szeptember 22, 2024
  • Ismeretlen szerző




A kislány az anyját kérdezi:

— Anya, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

— Azért kislányom, mert már

anyám is így csinálta.- szól a válasz.

A kislány nem adja fel, elmegy

a nagymamájához:

— Nagyi, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

— Azért kislányom, mert már

anyám is így csinálta.- szól a válasz.

A kislánynak szerencsére a dédmamája is

él még, így őt is meg tudja kérdezni:

— Nagyi, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

– Mert kicsi a fazekam.



2024. szeptember 18., szerda

  • szeptember 18, 2024
  • Ismeretlen szerző




Idén töltik be a 18. életévüket a Babakötvény első haszonélvezői, és sokan közülük milliós számlával kezdhetik el a nagykorú éveiket.


Bár már több mint 300 ezer gyermeknek nyitottak a szüleik Kincstári Start-értékpapírszámlát, még mindig sokan vannak, akik nem ismerik a rendszert, és azt sem tudják, hogy 42 500 forint  életkezdési támogatás is jár hozzá. Emellett egyes esetekben újabb támogatást kapnak bizonyos kedvezményezettek. Életkezdési támogatásA Magyar Állam támogatást nyújt a fiatal felnőttek önálló életkezdésének anyagi megalapozása céljából a 2005. december 31. napját követően született Magyarország területén élő magyar állampolgár számára, valamint a 2017. június 30. napját követően született Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár vagy Magyar igazolvánnyal rendelkező személy javára, olvasható az Államkincstár hivatalos oldalán. A 2005. december 31. után született belföldi gyermek, illetve 2017. június 30. napja után született Magyar igazolvánnyal rendelkező külföldi gyermek számára az állam 42 500 forint életkezdési támogatást ad, melyet egy minimális kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban. 


Ezenkívül Magyarországon élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, illetve a nevelésbe vett gyermek esetében a születés évét követő hetedik évben (második utalási összeg) és a születését követő tizennegyedik évben (harmadik utalási összeg) újabb támogatást biztosít. A második és a harmadik utalási összeg 2006. évben született gyermekek esetében 42 000 - 42 000 forint, 2007. évben és azt követően születettek esetében pedig 44 600 - 44 600 forint, írja az Államkincstár. A három utalás együtt már tehát már minimum 127 ezer forint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, illetve a nevelésbe vett gyermek esetében.Ahhoz, hogy a 42 500 forintos induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön, és ott Babakötvényben kamatozzon, egy úgynevezett Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárban. 


Ezt követően nincs konkrét fizetési kötelezettség, bármilyen ütemben, bármekkora összegekkel növelhető a gyermeknek szánt letét. A befektetés magas hozammal jár, a betett pénzre pedig az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagy a magyar állam vállal garanciát.Az összegyűjtött pénzt a nagykorúvá vált kedvezményezett adómentesen elköltheti bármire, nem kell igazolni a pénz felhasználását. 


2024. szeptember 17., kedd

  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




Csütörtökön utalta a szeptemberi nyugdíjakat a Magyar Államkincstár. 

A juttatás reálértéke az év eleje óta meghaladja a havi inflációt, ami augusztusban négy százalék alatt volt, egészen pontosan 3,4 százalékon állt. Az első nyolc havi érték pedig 3,75 százalékra tehető. Mivel a kormány 6 százalékkal emelte a nyugdíjakat januárban, kijelenthető, hogy a nyugdíjak reálértéke legalább 2 százalékkal nőni fog 2024-ben. A februári 13. havi nyugdíj pedig ezt a pozitív hatást még tovább erősítette.


  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja nemrég kórházba került, ugyanis övsömört diagnosztizáltak nála, és elviselhetetlen fájdalmakkal küzd a műsorvezető. Liptai Claudia több színházi előadását lemondta, így az állapota miatt az is kétséges, hogy hétvégén meg tud-e jelenni a TV2 élő show-jában.


Liptai Claudia a napokban osztotta meg, hogy kórházba került, ugyanis övsömör támadta meg a szervezetét, aminek következtében elviselhetetlen fájdalmai voltak a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában. "Az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget tudja, hogy döbbenetes, semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek, a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az adrenalin mindenen átsegít" - írta a közösségi oldalán.


Hozzátette, hogy a betegséget muszáj volt komolyabb körülmények között gyógyítani, ezért pár előadását le kellett mondania. 


Liptai Claudia vajon ott lesz a Sztárban Sztár All Stars zsűri székében?


A műsorvezető állapota miatt az is kétes volt, hogy hétvégén részt tud-e venni a Sztárban Sztár All Stars zsűrijeként a műsorban, amire a TV2 sajtóosztálya válaszolt is:


"A műsor készítői természetesen mindent megtesznek, hogy Claudia komfortosan érezze magát a Sztárban Sztár All Stars forgatása alatt. Felvettük a kapcsolatot menedzserével, aki közvetíti felénk, ha Claudiának bármire szüksége lenne a felvétel során. 


Mivel tisztában vagyunk vele, hogy ez a betegség fájdalommal jár, a forgatásra kirendelt állandó orvosi felügyelet is készen áll arra, hogy enyhítsen ezen. 

Továbbá egyeztettünk a műsor egyik stylistjával is, mivel tudjuk, hogy jelenleg a bőréhez durvább anyag nem érhet, ezért terv szerint egy nagyon finom, hernyóselyem ruhában lesz a következő adás felvételekor, ezzel is igyekszünk őt megkímélni az esetleges fájdalmaktól. Az All Stars egész stábja várja vissza Claudiát, és mindent megteszünk, hogy a lehető legkellemesebben teljen neki a stúdióban töltött idő" - olvasható a Borsnak címzett közleményükben.


  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




A nő és a férfi egymás

mellett pihen az ágyban

egy jó m€n€t után.

Ekkor a férfi üzenetet

kap.

Erre a nő ingerült

hangnemben,

számonkérően:

– Ki üzenget neked ilyenkor?!

– A feleségem. Azt írja késik,

mert beült veled kávézni.


  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




Megjelentek az első előrejelzések az idei tél időjárásáról, és nem ígérnek sok jót: nagy valószínűséggel száraz lesz a tél, ami komoly kihívást jelent majd a természet és a mezőgazdaság számára.



Az idei tél időjárása


A legfrissebb időjárás-előrejelző modellek alapján úgy tűnik, hogy az idei tél Európában még a megszokottaknál is "melegebb" és csapadékszegényebb lesz – írja a Dívány.


Az előzetes becslések szerint komolyabb hóesésre csak Skandináviában van esély, míg hazánkban – és a kontinens legtöbb részén – viszonylag száraz és enyhe télre számíthatunk. Fontos megjegyezni, hogy a Severe Weather Europe korai jelentése szerint a hómennyiségre a poláris örvény aktivitása is hatással lehet.


A jelentések alapján az ECMWF európai előrejelző modellje szerint a december és február közötti időszakban az átlagosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, Nyugat-Európában pedig alacsony csapadékmennyiség várható. Ugyanakkor egyes európai területeken jelentős hóesés is előfordulhat.



Összességében a skandináv országok lakói remélhetnek komolyabb hóra, ami szomorú hír lehet a téli sportok kedvelői számára – írja a lap.


Továbbá, a teljes magyar mezőgazdaságot is érinti a téli aszály, amely legalább akkora károkat okozhat, mint a nyári szárazság.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak