2024. szeptember 30., hétfő

  • szeptember 30, 2024
  • Ismeretlen szerző




Nem tudják elhinni, amit látnak.


Rúzsa Magdi már hosszú ideje az ország legkeresettebb énekesnője. A fantasztikus tehetséggel megáldott énekesnő a Megasztárban tűnt fel először, és már akkor leénekelte a csillagos eget. Hatalmasat tarolt versenyzőként, és természetesen meg is nyerte a tehetségkutatót. Azóta pedig a helyzet napról napra jobb: sorra jönnek ki a jobbnál jobb slágerei, a magyarok pedig odáig vannak a zenéiért. Mindenki szereti dúdolgatni legalább néhány dalát, és életében egyszer mindenki szeretne eljutni egy koncertjére. Mindemellett pedig a magánélete is csodás. 



Rúzsa Magdi nagyon kiegyensúlyozott életet él

Bár Rúzsa Magdira - sikerei miatt - eddig is sok kíváncsi szem irányult, mióta a Megasztár új éveadának zsűritagja lett, mindenki csak vele foglalkozik. Fantasztikus lehetőség ugyanis a fiatal tehetségeknek, hogy az ország egyik legkiválóbb előadója előtt mutathatják meg, hogy mit tudnak, Magdi pedig nagyon boldog, amiért részt vehet az új csillagok felemelésében.

 

A karrierje mellett azonban a magánélete is nagyszerű. Ugye emlékszünk még arra a pillanatra, amikor bejelentette, hogy hármasikreket vár? És ugye mi is úgy érezzük, hogy a kicsik még csak most születtek meg? Nos, azóta már 2 és fél év eltelt. 2022 februárjában látták meg a napvilágot, így igazi nagy gyerekek már. Most éppen egy kiállításon jártak, és mindannyian nagyon elegánsan voltak felöltözve. A rajongók azonban megdöbbentek és kiakadtak, hogy hogyan nőhettek meg ilyen gyorsan, hiszen még csak tegnap születtek. 




2024. szeptember 24., kedd

  • szeptember 24, 2024
  • Ismeretlen szerző




Valakinek nagyon az útjában állt, ő pedig kis túlzással belehalt a mellőzöttségbe. Hiába volt karrierje csúcsán, hat éven át egyetlen szerepet sem kapott a Nemzeti Színházban, a végén már csak a fizetésért ment be hónap elején. Váradi Hédi.



Egy gyönyörű színésznő, akinek drámai véget írt a sors, de sokan tettek azért, hogy megkeseredve hagyja itt ezt a világot. Pedig minden olyan szépen indult. Tizennyolc évesen elsőre felvették a színművészeti főiskolára, ahol hamarosan a szerelem is rátalált. A nála tíz évvel idősebb tanára, az akkor 32 éves Bessenyei Ferenc rabolta el a szívét. Nem titok, Bessenyei házas volt, ám elvált, hogy Váradival lehessen. Aztán a kapcsolatuk mély sebet kapott. Habár Bessenyeiről mindenki tudta a szakmán belül, hogy a női nem nagy rajongója, mégis Váradi lépett félre, színpadi partnerébe, Darvas Ivánba habarodott bele. Hogy még cifrább legyen a történet, Darvas abban az időben Tolnay Klárival élt együtt.


Végül kibogozták a szálakat és mindenki maradt az eredeti partnerével, ám valami eltört Bessenyeiben. Bár 1961-ben elvette feleségül Váradit, ám két év múlva elvált tőle és egy miskolci színésznőt vett feleségül. Hédi a színpadon vigasztalódott, sokat filmezett és szinkronhangként is rátaláltak (ő volt később Irma a Frédi és Béniben valamint Szerénkének is a hangját adta a Frakkban, az utóbbi szerepét a mellőzöttség idején is megtarthatta). Aztán történt valami. Máig nem tisztázott miért, de ejtette a kultúrpolitika. Olyannyira, hogy Both Béla, a Nemzeti Színház akkori igazgatója (Bástya elvtársként alkotott maradandót a Tanúban) egyre kevesebb szerepet osztott rá. Aztán már egyet sem…





Váradit emésztette a mellőzöttség, főleg, hogy nem értette az okát. Később a távozó Both Béla utódja sem osztott rá szerepeket, ő pedig szép lassan tudomásul vette, hogy körön kívül került. Az, hogy magas szintről intézték a mellőzését, jól mutatja, hogy az önéletrajzi könyvével is sokáig hiába házalt a kiadóknál. Az egyik megvette a jogokat, ám hirtelen visszavonta az ajánlatot, pedig már a kézirat is náluk volt. A másik kiadó vezetőjét pedig hamarjában leváltották miután kiadta volna a kötetet. Közben a színésznő édesanyja súlyos beteg lett, az ő ápolása rengeteg energiáját felemésztette.


Ha tehette, a Gánton vásárolt parasztházában bújt el, ott próbálta összeszedni magát. Amikor 1983-ban végül valaki fent úgy érezte, hogy eleget gyötörték már, újra szerepet kapott a Nemzeti Színházban. Ekkorra azonban már megtámadta a szervezetét a gyilkos kór, amely sajnos gyorsabban utat talál egy lelkileg megsebzett emberben. A szerepet elvállalta, az orvosoknak viszont nemet mondott amikor műtétet javasoltak. Váradi Hédi 1987-ben a színpadon lett rosszul, onnan vitték a Gyáli úti kórházba. Ott hunyt el egy kivételes tehetség, akinek csak annyi volt a bűne, hogy nem szimpatizált vele a kultúrpolitika. Más kérdés, hogy ebbe ő belehalt. Csupán 57 éves volt.


Nyugodj békében, Váradi Hédi!


  • szeptember 24, 2024
  • Ismeretlen szerző


 


A postás becsenget egy

gyönyörű nagy házba.

Egy szépséges asszony

nyitja ki az ajtót.

A postásnak leesik az

álla:

– Hú, maga nagyon

jól néz ki!- mondja hüledezve.

Mire a nő:

-Figyelmeztettem magát,

a férjem fél órán belül

itthon lesz!

A postás riadtan tiltakozik:

– Én nem csináltam semmit asszonyom!

– Tudom, de szólok, hogy nincs túl sok időnk!


2024. szeptember 23., hétfő

  • szeptember 23, 2024
  • Ismeretlen szerző



Sziasztok! Egy kedves olvasónk küldte be hozzánk. Most nagyon el lehet gondolkozni…

Tegnapi történet…óra végén, mikor már sorakoznak, a nyolc éves kislány még visszaszalad a terembe…borítéknak meghajtogatott vonalas lapot ad át a kolléganőmnek, ami szívecskékkel van telerajzolva. Azt hihetnénk, hogy mint máskor, újabb szeretetrajz van benne, ezekből az Igazgyöngy minden tanárának kész gyűjteménye van már, kis rajzok, szívek, rövid üzenetek, hogy szeretlek, meg love, meg nagyon szeretek veled rajzolni, stb…De nem.

Egy teljesen másfajta levélke kerül ki belőle. Egy hányatott sorsú kislánytól. Szépen írta, és igyekezett helyesen is. A kislányt Személyiségi jogok miatt nem nevezném meg. De a sírás még most is kerülget. Ezen a szinten már tényleg baj van..



Forrás



  • szeptember 23, 2024
  • Ismeretlen szerző



Kényes, mindennapi téma, hiszen jó esetben naponta jelt adnak magukról a belek székletürítéssel. Nyilván nem kell minduntalan árgus szemekkel vizslatni a produktumot, de némi elemi ismeret segítséget ad, hogy ne késlekedjünk, ha orvoshoz kell fordulni.

 

Ha minden rendben


Milyen is a normális széklet? Tömege 100-250, de akár 500 g is lehet. A sok növényi rostot fogyasztók, tehát a vegetáriánusok többet termelnek. Állaga szerint jól formált, jellegzetesen henger alakban távozó, homogén massza. A fehérjedús táplálék keményíti, a szénhidrátok lágyítják. Formáját és állagát lényegében víztartalma határozza meg, amely 65-75%. További 25%-ot tesznek ki táplálékunk emészthetetlen alkotói (növényi rostok, cellulóz), a bélnyálkahártyáról lelökődött hámsejtek, a barna színt is meghatározó epefesték (szterkobilin), emésztőnedv- és mirigyváladék-maradékok, 12-18% zsírsav, szervetlen anyagok, valamint a bélbaktériumok, mintegy 9%-ban.

A jó szemű hozzáértő – legyen az jó diagnoszta orvos, netán tapasztalt és érdeklődő laikus – színe, állaga, alakja, szaga, mennyisége, látható összetevői, sőt emésztettsége alapján sok mindent megtudhat arról, milyen táplálék elfogyasztása után, milyen egészségi állapot mellett jött létre. Utóbbi szempontból érdemes kicsit részletesebben megvizsgálni a széklet egyes jellemzőit.


Tömeg, mennyiség


A széklet napi ürített mennyisége természetesen lecsökken éhezéskor vagy koplaláskor, böjtben, tisztítókúrák idején, illetve pépes, híg ételek fogyasztásakor is, hiszen az elfogyasztott étel nagy hányada ebben az esetben pusztán víz. Normál étkezés mellett a kis mennyiségű napi ürítés székrekedésre vall.

A mennyiség hasmenéskor az aránylag nagy víztartalom miatt nő meg. Bizonyos, általában savas élelmiszerek meggyorsítva a bélműködést, okoznak nagyobb mennyiségű, hasmenéses jellegű székletet. Vannak, akik különösen érzékenyek egyes ételekre, a kávé és a káposztafélék lehetnek okai nagyobb mennyiségű híg székletnek.

A kifejezetten nagy mennyiség betegségre utaló jel is lehet. Mukoviszcidózisban (cisztás fibrózis, a bél cisztás elváltozása) lisztérzékenységnél és zsíremésztési zavarok esetén jellemző.


Állag, forma


A normál, formált széklettől eltérő állag lehet túlságosan laza, lágy, netán már vizes. A hasmenésesen lágy, vékony henger alakú, netán folyós széklet víztartalma 90% fölötti. A híg vizes széklet komoly betegségtünet lehet. Ha vérnyomok is vannak benne, akkor fekélyes bélgyulladás, vérhas és egyéb megbetegedés jele. Lágy székletet okozhat a megnövekedett zsírtartalom is. Ez esetben a széklet nem csak puhább a kívánatosnál, krémesen csillog.

A híg széklet lehet nyákos, nyálkában gazdag is, mely fertőzés, bélgyulladás jele lehet.

A normális lágyságú, ám vékony henger alakban távozó széklet a bélcsatorna és végbélnyílás átmérőjét is befolyásoló rendellenességére, elzáródásra utalhat.

A kemény, vastag vagy bogyókká összeálló széklet vízhiányos, ilyen a székrekedéses emberi végtermék.

A rendes széklet homogén, olykor azonban felületes pillantással is észre lehet venni benne sárgás, fehéres darabokat, például a cellulózban gazdag, nehezen emészthető száraz bab, lencse vagy kukoricahéjat. Az emészthetetlen ételmaradékok gyakrabban fordulnak elő olyanoknál, akik felületesen rágták meg az ételt, vagy nyersen fogyasztanak rostos zöldségeket. Ha rendszeresen különböző emésztetlen maradékok találhatók benne, s nem csak a cellulózban gazdagok, emésztési rendellenesség, enzimhiány lehet az oka.

Paraziták jelenléte, bélférgesség nyomai is jól láthatók a székletben. A cérnagiliszta 0,5-1 cm hosszú fehéres színű, a felületen jól látható mozgásuk. Az orsóféreg 15-30 cm-es hosszú, némileg hasonlít a földigilisztához. A galandféreg jelenlétére inkább csak leszakadt szelvényeinek nyomai utalnak.

Érdemes külön szólni a zsírszékletről, hiszen ez nagyon sok – egyébként csak alapos vizsgálattal beazonosítható – emésztési rendellenesség első jele. Nagyon zsíros táplálkozás mellett is előfordul. Mindenesetre a széklet zsírtartalma nem tud felszívódni, és jóval több, mint napi 7 grammnyi ürül. Ettől a széklet, amellett, hogy híg, feltűnően csillogó, ragadós, kenőcsös.

A széklet állaga habos, híg és világos, ha a szénhidrát-emésztés problémája miatt túl sok keményítő van benne, rendszerint hasnyálmirigy-problémára utal. A keményítőt emészteni kezdő bélbaktériumok miatt az ilyen széklet szaga erősebb a megszokottnál, s hígabb is.


Szín


Aki gyakran pelenkáz kisgyermeket, tudja, hogy a széklet, attól függően, mi volt az aznapi menü, igen változatos kinézetet ölthet. Az anyatejes baba széklete világossárgás, világosabb, mint a tápszereseké, a spenóttól zöldes, a húsos ételektől besötétül. Jóllehet, nem szentelünk neki annyi figyelmet, nincs ez másképp a felnőttek esetében sem.

A kiegyensúlyozott vegyes táplálkozásnál a bélsár jellegzetes barna színű, mely besötétedik vörösbortól, véres hurkától, sötét levű gyümölcsöktől, például a meggytől vagy a fekete szedertől. Általában minél több húst fogyasztunk, annál sötétebb az ürülék. A széklet lágyulásával, hígulásával színe is világosodik. A hasmenéses széklet sárgás.

Igen sötét, csaknem feketés a véres, avagy szurokszéklet, amelynek jelentősége miatt külön leírást is szentelünk. Ilyenkor a székletbe került vér már megemésztődik, mire kiürül, ez okozza fekete színét.

Sötétszürkés fekete lesz a széklet, ha aktív szenet vesz be az ember, de más gyógyszerek is befolyásolhatják a színt. A hasmenésre adott bizmut-szalicilát is feketére festi.

Amennyiben azonban nem ismert valamely ártatlan tényező, mely a széklet fekete színét okozza, és nem pusztán átmeneti jelenségről van szó, feltétlenül laboratóriumi vizsgálattal kell tisztázni eredetét. A véres széklet ugyanis minden esetben betegségtünet.

A széklet színe a frissen hozzá keveredett vér miatt pirosas lehet, ilyenkor a vérzés a vastagbél alsó szakaszán vagy a végbélben lehet, netán aranyér okozza. Bizonyos ételek, így a cékla is kölcsönözhet pirosas színt az ürüléknek.

A zöldes széklet legtöbbször zöldségek, nagy klorofill-tartalmú ételek fogyasztása után jellemző. Zöldes és sárgás árnyalatot okozhat antibiotikum-kúra is.

Fakó, agyagszínű vagy sárgásszürke, hovatovább színtelen termék is keletkezhet. Epeút-elzáródásra hívhatja fel a figyelmet, hiszen ilyenkor nem kerül bele a bélsárba az epefesték. Rendszerint állaga is lágyabb a normálisnál. Ilyen a már említett zsírszéklet is. Fehéres, sárgásszürke színt okozhat az ürített genny is, szintén kóros szín. Lehet például bélgyulladás következménye.


Szag


A széklet szagát bizonyára senki nem mondaná kellemesnek, a fehérjék rothadásából származó anyagok okozzák. A “szagértők” mégis állítják, fokozható a kellemetlenség. Emésztési zavarok még kifejezettebbé teszik a szúrós szagot, melyet illó zsírsavak okoznak.

A vérzés okozta szurokszéklet is bűzösebb a megszokottnál. Jellegzetes savanykás szagot lehet érezni, ha a széndhidrátok emésztése körül vannak problémák.

A szagok leírása még hasonlatokkal is nehézkes, annyit azért érdemes megjegyezni, hogy az elfogyasztott erős illatú ételek is visszaköszönnek a szaghatásban.

Ez az áttekintés természetesen nem elegendő ahhoz, hogy bárki pontosan megállapítsa, kóros-e a széklet, s hogy milyen betegségre utal. Némi odafigyeléssel a széklet állagára azonban hasznos információkat nyerhetünk napi emésztésünkről, s arról, hogy mely ételek tesznek jót, melyeket kell mértékkel fogyasztanunk. Ha a széklet minősége gyakran vagy rendszeresen eltér a normálistól, laboratóriumi székletvizsgálat és belgyógyászati kivizsgálás indokolt.


Forrás: házipatika.com Szerző: Máriáss Márta





Rémisztően pontos! Amelyik hónapban születtél az egész életutadat eldönti! Nézd meg a rád jellemzőt!

 

JANUÁR


Ambiciózus, lojális és nagyon okos vagy, a jó tulajdonságaid mindig kisegítenek téged az életben. Azonban kitett vagy a féltékenységnek, makacs és a introvertált lehetsz, ami miatt az életed néha nehézkessé válhat. A küldetésed, hogy jó vezető légy. Lehet, hogy a munkahelyeden nem te vagy a főnök, de akkor is jó vezető vagy. A családodat is te vezérled, elfogadnak, szívesen követnek téged mások. A szerelmi kapcsolatod akkor lehet a legkiegyensúlyozottabb, ha leküzdöd a makacsságod.


FEBRUÁR


Kedves, finom lelkű és bátor vagy, ezek a pozitív tulajdonságaid. Viszont hajlamos vagy lenézni másokat, haragtartó vagy és sokszor lusta. A feladatod hogy a szereplési vágyadat aknázd ki, érdemes olyan állást választanod ahol az előadói képességeid megmutathatod. Az érzelmeidet sokszor eltitkolod. Könnyen változtatod a hozzáállásodat, ami nehézzé teszi a szoros emberi kapcsolatok kialakítását.


MÁRCIUS


Érzelmes, tiszta és laza ember vagy. Azonban a szégyenlősség sok mindenben visszahúz, bosszúálló típus vagy, könnyen felhúzod magad. A kikapcsolódás számodra nagyon fontos. Szereted ha sokan vannak körülötted, így testhezálló számodra a showbizniszben elhelyezkedni. Hamar meggondolod magad, ami másoknak zavaró lehet. A kapcsolatod terén csak akkor vagy hajlandó alkalmazkodásra, ha megtalálod azt aki minden tekintetben tökéletes számodra.


ÁPRILIS


Nagyvonalú, élénk, kezdeményező személy vagy. A hátrányod, hogy önző vagy, ha céltalanná válsz, kikészülsz, és a féktelenség se válik mindig előnyödre. Aki ebben a hónapban született meg akarja hódítani a világot, hogy kitalálja. mi a megfelelő a számára. Határozott vagy, ami jó tulajdonságod. Nem vagy hűséges, viszont ha igazán szerelmes leszel, már nem vágysz kalandokra.


MÁJUS


Megbízható, erős személyiség vagy, aki lendületes. Azonban tudsz túl makacs lenni és sokat aggodalmaskodsz. Életed zökkenőmentes lesz. A munkahelyen hasznát veszed a tiszta gondolkodásodnak. A kapcsolatok terén nehezen tárulkozol ki, de ha valakit megkedvelsz, azt közel engeded magadhoz.


JÚNIUS


Kommunikatív, kreatív ember vagy, szereted a humort. A hátrányod, hogy önző, habozó típus vagy, aki késésre hajlamos. Az emberek azt gondolják, hogy kiismernek téged, de ilyenkor mindig megleped őket. A céljaid megvalósítod, de nem mindig tudod megőrizni az elért sikereket. Nehezen leszel szerelmes, de ha szeretsz valakit, azért mindent megteszel, hajlamos vagy a féltékenységre.


JÚLIUS


Felelősségteljes, toleráns, lojális, hallgatag ember vagy. Hátrányod, hogy visszahúzódó, néha misztikus és monotonitásra hajlamos vagy. A küldetésed, hogy egyre többet érj el, hogy minél nagyobb sikereid legyenek. Hamar felidegesíted magad. Amikor megtalálod a társad, kimutatod az érzelmeid. Nehezen barátkozol, csak egy szűk kört engedsz magadhoz közel, de ez nem is baj.


AUGUSZTUS


Érzelmes, barátságos, kreatív vagy. A kevésbé jó tulajdonságaid a féltékenység, az egoizmus és szeretsz mindenkinél mindent jobban tudni. Általában hosszútávú célokat tűzöl ki és el is éred azokat. Szeretsz versengeni. Vágysz a szerelemre, de nehezen mutatod ki az érzéseid. A társadat nagyon szereted és mindent megteszel érte.


SZEPTEMBER


Érzelmes, megnyugtató személy vagy, jó társaság. Viszont tudsz kritizálni és uralkodni is szeretsz. Nagyon elégedetlenkedő típus vagy, hiába érsz el valamit, az sosem elég neked. Tudod mit akarsz és mindent meg is teszel érte, a te életed egy nagy küzdés. A kapcsolatok terén arra vágysz, hogy minél többeket meghódíts, így azonban nem könnyen lelsz párra.


OKTÓBER


Érzékeny és empatikus vagy. Viszont nehezen tudsz határozni dolgaidban, nem mindig vagy energikus és hajlamos vagy a féltékenységre. A képességeid ott vannak ahhoz, hogy megvalósítsd a céljaid, de nem bízol magadban. Magabiztosabbnak kell lenned és meg kell tanulnod határozottabbnak lenni. A kapcsolatok terén sok csalódás érhet, mert mindenkit szebbnek látsz, mint amilyen valójában.


NOVEMBER


Élénk, idealista, nyitott ember vagy. Azonban a hullámzás, a düh és a makacsság is körüllengi a hétköznapjaidat. A munkádban eléred, amit szeretnél. A kapcsolatodban hamar megunod azt ami van, így nehezen találod meg a számodra megfelelő párt


DECEMBER


Összeszedett, magabiztos ember vagy, aki szereti a humort. Viszont mindig uralkodni akarsz. A dolgaidat szereted egyedül véghez vinni, de másoknak szívesen segédkezel, ha bajban vannak. A munkahelyeden lehetnek viták. A kapcsolataidban szeretsz irányítani.


  • szeptember 23, 2024
  • Ismeretlen szerző



Gyakran ítéljük meg embertársainkat a külsejük alapján. Sokan sztereotípiákban gondolkodunk ami talán egy rossz szokás is. Ha például táncosokról van szó, akkor valószínűleg egy vékony testalkató ember vagy hölgy jut az eszükbe.

A filmben szereplő férfi John Lindo azonban teljesen elkápráztat minket tánctudásával.

A tánctudás és a súly nincs összefüggésben egymással és ha tehetséges vagy, akkor mindegy mennyi a súlyod. Lehet, hogy a férfi különösen nehéznek tűnik nagyon jól mozog és partnerével teljesen elkápráztatja a közönséget.

John a 90-es évek elején kezdett táncolni, nagy zenerajongó és a West Coast Swing táncstílusáról ismert. Számos bajnoki címet tudhat magáénak. Az alábbi videóban Deborah Szekely-lyel táncol együtt aki szintén kiváló táncos.

Több versenyt is megnyertek és felkeltették a világ érdeklődését. Koreográfiájuk az elsőtől az utolsó lépésig tökéletes, és nagyon tudják, hogyan kell jó hangulatot átadni a tánccal.


  • szeptember 23, 2024
  • Ismeretlen szerző



Megvan az az érzés, amikor késő délután munkából hazafelé menet ülsz a buszon 40°-ban, zenét hallgatsz és bámulsz ki az ablakon elmerengve a világ nagy dolgain? Na, én ebben a transzban voltam, amikor a 1,5 személyes ülésemre éreztem, hogy levetődik valaki.

A szívem ott helyben megállt az ijedtségtől, de már húztam is ki a fülemből a fülest.

Amikor odapillantottam egy 7 év körüli kisfiú vigyorgott vissza rám, akit az anyukája üldözött „Kicsim ott már… ül…a néni….” Késő, kiskrapek már javában spanoskodik. (Innentől a történet végéig a busz egész utas közössége egy pisszenés nélkül mereven bámult minket, amíg le nem szállt újdonsült kis barátom.)

Ránéztem a kétségbeesett anyukára, akin látszott, hogy keresi, hogy cibálhatná el onnan pöttöm fiát. „Semmi baj, elférünk itt ketten is” Szerencséd van öcsi, a néni max a képzeletét rázza a Despacitora… Anyuka hálásan bólintott gyerek meg már folytatta is.

– Téged hogy hívnak?

– Gerda, vagyok.

– Az ott a telefonod? Milyen nagy!

– Igen az egy telefon (Irónia, mi az, egy tablet? Bármi is az kettő jöhet…) Megnézed?

Nagy szakértelemmel elkezdi vizsgálni a kütyüt. Nézi, forgatja, benyomja középen a gombot, felvillan a kijelző rendesen gyönyörködött benne. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, mielőtt kinyílnának, az ajtók csak elkellene tőle venni, mielőtt más szál le vele septiben én meg kereshetem a Blahán…

Annyira nem bánta, elővette a sajátját egy piros, Ferrari alakú játéktelefont. Azt mondta nagyon széplány vagyok, ezért szeretne velem egy selfit, ha nem bánom. Ha ez boldoggá teszi, miért ne? Kit érdekel, mit gondolnak az emberek.

Csinált egyet a kis sportautóval, de mivel megnézte az ”elkészült képet” és nem tetszett rajta a feje, ezért lőtt egy másikat, amit már jónak ítélt. A legnagyobb meglepetésemre a következő lépés az volt, hogy elkérte a telefonszámom, hogy majd átküldi a képet, de ha addig nem haragszom, beállítja hívóképnek. (még mindig egy játék telefonról beszélünk) Én kis naív, mivel nagyon cuki volt tényleg az eredeti számom adtam meg neki, de sosem hívott többé. 

Mesélt nekem, hogy most éppen táncórára megy az anyukájával és nagyon szereti a természetet, mellesleg imádja Budapestet, mert itt mindig valami történik. Csak kapkodtam a fejem a sok információ hallatán, aztán egyszer csak olyan dolog történt, amire én sem számítottam.

– Te tényleg gyönyörű lány vagy….úgy szeretném, ha ilyen feleségem lenne egyszer…

És ezzel a lendülettel, az aprócska ujjaival végig simította az arcom és megállapította milyen puha bőröm van. Valamiért pont kinéztem az ablakon a mozdulatnál, így telibe kapta a bal arcom és pont láttam az előttem álló hölgy reakcióját, aki előbb a gyomorsavat nyelte vissza, majd szabályosan elkezdett ott előttünk öklendezni.

A reakció láttán gyorsan a kisfiú felé fordultam és egy nagy mosoly kíséretében közöltem vele, hogy én pedig a világ legboldogabb anyukája leszek, ha ilyen csodás kisfiam lesz. Amikor leszálltak illedelmesen elköszönt, majd futott előre gombot nyomni, anyuka meg mielőtt elindult volna megfogta a kezem, rám nézett és csak annyit mondott köszönöm és már indult is a fia után.

A kisfiú Down-szindrómás volt. Valószínűleg azért ült mellém, mert senki nem akarta, hogy mellé üljön. A felét nem értettem annak, amit mondott, de ilyenkor segítségkérően rápillantottam az anyukára, aki egyből segített, így nem tűnhetett fel pajtinak, hogy gebasz van. A hölgy pedig azért lett rosszul, mert az apró kis ujjacskái ki voltak repedezve és azzal ért hozzám.

Tőlem az arcomon rohadhatott volna el a keze, akkor sem alázok meg egy gyereket azzal, hogy ellököm magamtól éreztetve vele, hogy ő negatívan más és megalázom a nyilvánosság előtt, akik tényleg úgy bámulták tele szánalommal a szemükben szerencsétlent, mintha UFO lenne. Egyszerűen hihetetlen, hogy még mindig ott tartunk, hogy beteg gyerekekre képesek vagyunk úgy nézni, mint a szörnyekre és úgy kezeljük őket, mint valami fertőző betegeket.


2024. szeptember 22., vasárnap

  • szeptember 22, 2024
  • Ismeretlen szerző




A kislány az anyját kérdezi:

— Anya, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

— Azért kislányom, mert már

anyám is így csinálta.- szól a válasz.

A kislány nem adja fel, elmegy

a nagymamájához:

— Nagyi, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

— Azért kislányom, mert már

anyám is így csinálta.- szól a válasz.

A kislánynak szerencsére a dédmamája is

él még, így őt is meg tudja kérdezni:

— Nagyi, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

– Mert kicsi a fazekam.



2024. szeptember 18., szerda

  • szeptember 18, 2024
  • Ismeretlen szerző




Idén töltik be a 18. életévüket a Babakötvény első haszonélvezői, és sokan közülük milliós számlával kezdhetik el a nagykorú éveiket.


Bár már több mint 300 ezer gyermeknek nyitottak a szüleik Kincstári Start-értékpapírszámlát, még mindig sokan vannak, akik nem ismerik a rendszert, és azt sem tudják, hogy 42 500 forint  életkezdési támogatás is jár hozzá. Emellett egyes esetekben újabb támogatást kapnak bizonyos kedvezményezettek. Életkezdési támogatásA Magyar Állam támogatást nyújt a fiatal felnőttek önálló életkezdésének anyagi megalapozása céljából a 2005. december 31. napját követően született Magyarország területén élő magyar állampolgár számára, valamint a 2017. június 30. napját követően született Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár vagy Magyar igazolvánnyal rendelkező személy javára, olvasható az Államkincstár hivatalos oldalán. A 2005. december 31. után született belföldi gyermek, illetve 2017. június 30. napja után született Magyar igazolvánnyal rendelkező külföldi gyermek számára az állam 42 500 forint életkezdési támogatást ad, melyet egy minimális kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban. 


Ezenkívül Magyarországon élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, illetve a nevelésbe vett gyermek esetében a születés évét követő hetedik évben (második utalási összeg) és a születését követő tizennegyedik évben (harmadik utalási összeg) újabb támogatást biztosít. A második és a harmadik utalási összeg 2006. évben született gyermekek esetében 42 000 - 42 000 forint, 2007. évben és azt követően születettek esetében pedig 44 600 - 44 600 forint, írja az Államkincstár. A három utalás együtt már tehát már minimum 127 ezer forint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, illetve a nevelésbe vett gyermek esetében.Ahhoz, hogy a 42 500 forintos induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön, és ott Babakötvényben kamatozzon, egy úgynevezett Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárban. 


Ezt követően nincs konkrét fizetési kötelezettség, bármilyen ütemben, bármekkora összegekkel növelhető a gyermeknek szánt letét. A befektetés magas hozammal jár, a betett pénzre pedig az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagy a magyar állam vállal garanciát.Az összegyűjtött pénzt a nagykorúvá vált kedvezményezett adómentesen elköltheti bármire, nem kell igazolni a pénz felhasználását. 


2024. szeptember 17., kedd

  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




Csütörtökön utalta a szeptemberi nyugdíjakat a Magyar Államkincstár. 

A juttatás reálértéke az év eleje óta meghaladja a havi inflációt, ami augusztusban négy százalék alatt volt, egészen pontosan 3,4 százalékon állt. Az első nyolc havi érték pedig 3,75 százalékra tehető. Mivel a kormány 6 százalékkal emelte a nyugdíjakat januárban, kijelenthető, hogy a nyugdíjak reálértéke legalább 2 százalékkal nőni fog 2024-ben. A februári 13. havi nyugdíj pedig ezt a pozitív hatást még tovább erősítette.


  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja nemrég kórházba került, ugyanis övsömört diagnosztizáltak nála, és elviselhetetlen fájdalmakkal küzd a műsorvezető. Liptai Claudia több színházi előadását lemondta, így az állapota miatt az is kétséges, hogy hétvégén meg tud-e jelenni a TV2 élő show-jában.


Liptai Claudia a napokban osztotta meg, hogy kórházba került, ugyanis övsömör támadta meg a szervezetét, aminek következtében elviselhetetlen fájdalmai voltak a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában. "Az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget tudja, hogy döbbenetes, semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek, a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az adrenalin mindenen átsegít" - írta a közösségi oldalán.


Hozzátette, hogy a betegséget muszáj volt komolyabb körülmények között gyógyítani, ezért pár előadását le kellett mondania. 


Liptai Claudia vajon ott lesz a Sztárban Sztár All Stars zsűri székében?


A műsorvezető állapota miatt az is kétes volt, hogy hétvégén részt tud-e venni a Sztárban Sztár All Stars zsűrijeként a műsorban, amire a TV2 sajtóosztálya válaszolt is:


"A műsor készítői természetesen mindent megtesznek, hogy Claudia komfortosan érezze magát a Sztárban Sztár All Stars forgatása alatt. Felvettük a kapcsolatot menedzserével, aki közvetíti felénk, ha Claudiának bármire szüksége lenne a felvétel során. 


Mivel tisztában vagyunk vele, hogy ez a betegség fájdalommal jár, a forgatásra kirendelt állandó orvosi felügyelet is készen áll arra, hogy enyhítsen ezen. 

Továbbá egyeztettünk a műsor egyik stylistjával is, mivel tudjuk, hogy jelenleg a bőréhez durvább anyag nem érhet, ezért terv szerint egy nagyon finom, hernyóselyem ruhában lesz a következő adás felvételekor, ezzel is igyekszünk őt megkímélni az esetleges fájdalmaktól. Az All Stars egész stábja várja vissza Claudiát, és mindent megteszünk, hogy a lehető legkellemesebben teljen neki a stúdióban töltött idő" - olvasható a Borsnak címzett közleményükben.


  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




A nő és a férfi egymás

mellett pihen az ágyban

egy jó m€n€t után.

Ekkor a férfi üzenetet

kap.

Erre a nő ingerült

hangnemben,

számonkérően:

– Ki üzenget neked ilyenkor?!

– A feleségem. Azt írja késik,

mert beült veled kávézni.


  • szeptember 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




Megjelentek az első előrejelzések az idei tél időjárásáról, és nem ígérnek sok jót: nagy valószínűséggel száraz lesz a tél, ami komoly kihívást jelent majd a természet és a mezőgazdaság számára.



Az idei tél időjárása


A legfrissebb időjárás-előrejelző modellek alapján úgy tűnik, hogy az idei tél Európában még a megszokottaknál is "melegebb" és csapadékszegényebb lesz – írja a Dívány.


Az előzetes becslések szerint komolyabb hóesésre csak Skandináviában van esély, míg hazánkban – és a kontinens legtöbb részén – viszonylag száraz és enyhe télre számíthatunk. Fontos megjegyezni, hogy a Severe Weather Europe korai jelentése szerint a hómennyiségre a poláris örvény aktivitása is hatással lehet.


A jelentések alapján az ECMWF európai előrejelző modellje szerint a december és február közötti időszakban az átlagosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, Nyugat-Európában pedig alacsony csapadékmennyiség várható. Ugyanakkor egyes európai területeken jelentős hóesés is előfordulhat.



Összességében a skandináv országok lakói remélhetnek komolyabb hóra, ami szomorú hír lehet a téli sportok kedvelői számára – írja a lap.


Továbbá, a teljes magyar mezőgazdaságot is érinti a téli aszály, amely legalább akkora károkat okozhat, mint a nyári szárazság.


2024. szeptember 16., hétfő




**RÁK**



A Rákok számára elérkezik a felszabadulás pillanata, egy hosszú időszak lezárása közeleg. A korábbi kihívások végre megoldódnak, és újra fellélegezhetnek. A személyes és szakmai életükben egyaránt pozitív változások várhatóak, így érdemes bátran előre lépniük.


A közelgő időszak a stabilitás és az egyensúly jegyében telik, lehetőségük nyílik arra, hogy végre rendezzék régi kapcsolataikat és anyagi helyzetüket. Ez az időszak ideális lesz új projektek elindítására is, hiszen a csillagok most kifejezetten támogatják őket.

Ne felejtsd el, hogy a nehézségek mindig magukkal hoznak tanulságokat, és most eljött az idő, hogy learasd az előző évek munkájának gyümölcsét. 



**KOS**



A Kosok végre kiléphetnek az eddig őket nyomasztó problémák árnyékából. Az eddigi kihívások, amelyek évek óta jelen voltak, hamarosan megszűnnek, és elindulhatnak egy új, szerencsésebb úton. A jövő ígéretes lehetőségeket tartogat számukra.


A munkahelyi nehézségek és a személyes konfliktusok megoldódni látszanak. A csillagok támogatják az új kezdeteket, így érdemes most nyitni az új kapcsolatok és lehetőségek felé. A változások hamarosan pozitív hatást gyakorolnak az életük minden területére.

Most van itt az idő, hogy elengedd a múlt terheit, és felkészülj a jövőben várható sikerekre.



**OROSZLÁN**


Az Oroszlánok számára most érkezik el az igazi áttörés, amelyre már régóta vártak. Az életük minden területén javulás várható, legyen szó karrierről, pénzügyi helyzetről vagy magánéletről. Ez az időszak új lehetőségeket hoz, és végre megtalálják a belső nyugalmat is.


A csillagok most a döntésképes Oroszlánokat támogatják, akik végre lépéseket tehetnek az eddig halogatott céljaik elérése felé. Az előző évek tapasztalatai most egy új szintre emelik őket, ahol magabiztosan haladhatnak előre.

Most minden esély megvan arra, hogy az álmaik valóra váljanak. 


**SZŰZ**


A Szűz jegyűek számára az elkövetkező időszak meghozza a várva várt áttörést. A múlt nehézségei végre megszűnnek, és lehetőségük lesz egy új, stabilabb úton haladni. Az életük minden területén harmónia és béke köszönt be, beleértve a munkahelyi és személyes kapcsolataikat is.


Az eddigi erőfeszítéseik végre meghozzák a gyümölcsüket, és egy sokkal kedvezőbb élethelyzetben találják magukat. Ne féljenek kockáztatni, mert most minden esélyük megvan arra, hogy elérjék a céljaikat.

Használd ki ezt az időszakot, hogy rendbe hozd az életed minden területét, és élvezd a megérdemelt boldogságot. 


  • szeptember 16, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az élelmiszerbolt-láncok egyre inkább tervezik a palackvisszaváltó automaták elköltöztetését az eladótérből. A g7.hu beszámolója szerint az üzletek szeretnék, ha ezek az eszközök nem csak az üzlet előteréből, de akár teljesen az épületen kívülre kerülnének.


Gyakran előfordul, hogy a vásárlóknak át kell haladniuk a pénztárakon, még akkor is, ha csak palackot szeretnének visszaváltani. Ráadásul, ha az automaták meghibásodnak, a vevők kénytelenek visszacipelni a palackokat, ami még kellemetlenebbé teszi a folyamatot.


A jogszabályok szerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknek biztosítaniuk kell a kézi visszaváltás lehetőségét meghibásodás esetén. Ezt azonban sok vásárló nem is tudja, és az áruházak sem kommunikálják ezt nyíltan.



A Spar és a Lidl már jelezték, hogy fontolgatják az automaták elköltöztetését, mivel ez javíthatja a vásárlói élményt. Az automaták áthelyezése azonban nem egyszerű feladat, hiszen meghatározott műszaki feltételeket kell biztosítani, például megfelelő hőmérsékletet és internetkapcsolatot.


A zsúfoltság és a helyhiány sok üzletben komoly problémát okoz, így az eladótér leválasztása nehézségekbe ütközhet. Továbbá, nem minden település ad engedélyt külső helyiségek, például konténerek elhelyezésére.


**Tanulság:** A palackvisszaváltó automaták helyének átgondolt átszervezése segíthetne a vásárlói élmény javításában, de a jogszabályi és műszaki követelmények miatt ez nem könnyen kivitelezhető.


  • szeptember 16, 2024
  • Ismeretlen szerző




Bélát szántás közben megszólítja egy barátja.

“Figyelj Béla, valami fontosat kell mondanom” – mondja a barátja.

Béla nem válaszol, csak szánt tovább.

“Béla, meghalt az anyósod” – böki ki a barát.

Béla most sem válaszol, csak szánt tovább.

“Hé, Béla, süket vagy?”

“Nem, csak előbb a munka, aztán a szórakozás!”


2024. szeptember 15., vasárnap

  • szeptember 15, 2024
  • Ismeretlen szerző



Erre költenek leginkább a nyugdíjasok, na persze nem csak ők, de ez a réteg a nincsből és a kevésből is képes ezen alkalmakkor mélyen a zsebébe nyúlni vagy akár az utolsóját is elkölteni:


A felmérések azt mutatják, hogy a legtöbben online válogatnak ajándékot, a szeretteinknek különlegesebb alkalmakkor pedig hajlandóak vagyunk mélyebben is a zsebünkbe nyúlni. Ezen kívül vannak olyan ünnepek, ahol még mindig sablonos ajándékokat adunk, ezért egyre nagyobb színteret kapnak az egyedi meglepetések is.


Ünneptől függően változó, hogy mennyit költ egy átlagos magyar ajándékra, azonban jellemző, hogy még mindig jócskán a zsebünkbe nyúlunk, ha a szeretteinkről van szó. Gyermeknapra és Húsvétra kevesebbet költünk,Valentin-napra, születésnapokra, esküvőkre és karácsonyra bátrabban szánunk nagyobb összeget az ajándékokra. Több alkalomra még mindig sablonos ajándékokkal készülünk, azonban a felmérések alapján egyre többen vásárolnak online, és hajlandóak vagyunk több időt is eltölteni azzal, hogy a tökéletes ajándékot válasszuk ki szeretteinknek.

Egy korábbi felmérésből kiderült, hogy bár egyre kevesebb embernek ajándékozunk, nekik mégis megfontoltabban választunk meglepetést. Nagy népszerűségnek örvendenek az egyedi ajándékok is, mint egy személyreszabott portré, éttermi vacsora, vagy utazás. Bár még mindig akad, aki utolsó pillanatra hagyja az ajándékvásárlást, azért a magyarok zöme azért időben gondoskodik a meglepetésekről.

A vásárlók 70,3 százaléka házastársát, élettársát ajándékozza meg egy-egy ünnep alkalmából, 56,6 százalékuk a szülőknek is vesz valamit. A megkérdezettek közel fele 3-4 héttel az ünnep előtt kezdi el az ajándékok beszerzését, míg a női válaszadók 19,7 százaléka igen korán, akár 2-3 hónappal korábban is nekilát az ajándékok megvásárlásnak. A karácsonyi ajándékok kiválasztása esetén a fiatalabb, 27-35 éves korosztály 35,6 százaléka gondosan összeállított listával vág bele az ajándékok beszerzésébe. Vannak azonban olyanok is, akik nem készülnek előre: a kutatásban résztvevő férfiak, valamint a 45-53 éves korosztály mintegy 10 százaléka állította, hogy nem tudja előre, kinek mit szeretne adni, inkább vásárlás közben, a kínálat alapján hoz spontán döntést.

Ajándékvásárlásban a netes vásárlás az, ami tarol, sőt, az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Az Eurostat közelmúltban közzétett adatsora szerint a 2016-os 48 százalékhoz képest tavaly már a hazai internethasználók 74 százaléka vásárolt webáruházból. Az öt év alatt bekövetkezett 26 százalékpontos bővülés a második legmagasabb az Európai Unióban, mindössze egyetlen egységgel maradt el az aranyérmes cseh mutató mögött. Az internetes, és csomagküldő kereskedelem felpörgését látványosan igazolja a hazai statisztika is. Az online értékesítés éves forgalma tavalyelőtt lépte túl először az ezermilliárd forintot, 2021-ben pedig jócskán 1300 milliárd forint fölé nőtt.

A legutóbbi december a legerősebb havi adatot hozta 148 milliárd forinttal, a megelőző hónap 147 milliárdos csúcsát adva át ezzel a múltnak.

Ráadásul már nem csak klasszikus webshopokon szerezhetünk ajándékokat, hanem olyan alternatív oldalakon is, mint a Brancs közösségi finanszírozási oldal, ahol szintén akár ajándékot is válogathatunk. Az oldalon ráadásul nagyot mennek a kézműves ötletek is.




Egy srác, nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy London egyik forgalmas sétálóutcáján leül kéregetni, és beszámol az eredményeiről a nap végén.

Nem kis előkészületet igényelt a ” hajléktalan ” kinézet, de megoldotta pár óra alatt, hogy úgy fessen mint egy kiköpött hajléktalan..

Egy apró táblát tett maga elé, amire ennyir írt : Im hungry, help me ! Azaz magyarul : Éhes vagyok, kérem segítsen !

Több ember segített neki étellel is, és sokan pénzel.. A nap végére nem kevesebb, mint 2600 font gyűlt össze ( 1 millió forint )

Ezek után nem csodálkozom, hogy ennyien élnek az utcán kéregetésből...


  • szeptember 15, 2024
  • Ismeretlen szerző




A TWN.hu információi szerint vasárnap jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható váltakozó intenzitású eső, szitálás. Viharos széllökésekkel tarkítva.

A HungaroMet előrejelzése szerint hosszabb szünet a csapadékban elsősorban az északkeleti országrészben lehet, arrafelé fordulhatnak elő hosszabb szakadozások a felhőzetben. "A Dunántúlon az erősen viharos, károkozó szélrohamok esélye a nap folyamán csak lassan csökken, arrafelé még a késő délutáni, kora esti órákban is előfordulhatnak erős, viharos széllökések" - írja friss előrejelzésében a Met.hu.

Az ország keleti felén csupán időszakosan élénkül meg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között valószínű, de északkeleten pár fokkal melegebb lehet az idő. Késő este többnyire 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetnek. 



Vasárnap reggel a Dunántúlon a legerősebb széllökések sokfelé meghaladják a 70 km/h-t. Kiemelten a Soproni-hegység, Kőszegi-hegység, illetve a Bakony és a Balaton környezetében 90-110 km/h, de akár kezdetben még 110-120 km/h-t meghaladó széllökések is előfordulhatnak.

"Napközben viharos széllökések továbbra is előfordulhatnak a Dunántúlon, azonban a 90 km/h-t meghaladó széllökések gyakorisága, majd esélye is fokozatosan csökken" - írja a HungaroMet, s hozzáteszik: vasárnap este már csak kevés helyen lehet viharos széllökés. 

4 vármegyére narancs, 5-re sárga riasztást adtak ki a heves széllökések miatt:



"A Dunántúl nyugati felében, kétharmad részében vasárnap a reggeli órákat követően gyengülni, szűnni kezd az eső, miközben délkelet felől terjeszkedik egyre kiterjedtebb esőzés" - folytatják a friss riasztásukban. És az is kiderül: vasárnap éjfélig az azt megelőző 24 órás csapadékösszeg már csak kis körzetekben haladhatja meg a 20 mm-t, lokálisan esetleg a 30 mm-t. 


  • szeptember 15, 2024
  • Ismeretlen szerző




Ha ez beigazolódik..



A jövő hét eseményekben gazdag és változatos lehet, ezért nem árt felkészülten várnod a történéseket. A lapok üzenete szerint számos izgalmas fordulat érhet az életed különböző területein, legyen szó szerelemről, karrierről vagy akár a személyes jólétedről.


Szerelem és Kapcsolatok – Mélyebb Kötelékek

A Szívkirály és a Ház lapok szerint most különösen nagy hangsúly kerül a stabilitásra és a biztonságra a kapcsolatokban. Ha van partnered, ez az időszak tökéletes lesz arra, hogy közös programokkal még közelebb kerüljetek egymáshoz, elmélyítve az érzelmi kötődést. Az egyedülállóknak pedig egy régi ismerős léphet előtérbe, akivel akár váratlan romantikus fordulat is lehetséges. Figyelj a környezetedre, mert a jelek szerint valaki megpróbál közeledni feléd, csak vedd észre a finom utalásokat!


Pénzügyek és Karrier – Pozitív Meglepetések

A Váratlan öröm lapja arra figyelmeztet, hogy váratlan anyagi vagy munkahelyi siker ütheti a markodat. Talán egy régóta húzódó probléma végre megoldódik, vagy egy új bevételi forrás nyílik meg előtted. Ne félj új lehetőségeket megragadni, most szerencsés fordulatok kísérhetik az utadat! Ha régóta vársz valamilyen előléptetésre vagy munkahelyi elismerésre, most van itt az ideje, hogy szembe jöjjön a lehetőség.


Egészség és Jólét – Figyelj Magadra


A Betegség kártya arra int, hogy ezen a hétvégén különösen fontos lesz, hogy odafigyelj a testi-lelki egyensúlyodra. Könnyen lehet, hogy fáradtabbnak érzed magad a szokásosnál, így mindenképpen szánj időt a pihenésre. A stressz most könnyen hatalmába keríthet, ezért érdemes tudatosan törődnöd magaddal, legyen szó akár egy hosszú sétáról, meditációról, vagy bármilyen tevékenységről, ami feltölt.


Váratlan Események – Ne Add Fel!

A Remény lapja bizakodásra ad okot: valami, amire régóta vágysz, most közelebb kerülhet a megvalósuláshoz. Akár egy régóta dédelgetett álom is valóra válhat ebben az időszakban. Ne zárkózz be, tartsd nyitva a szemed, mert a sors most lehetőséget kínál arra, hogy áttörést érj el az életed egy fontos területén.


A jövőhét bővelkedhet pozitív változásokban és váratlan fordulatokban. Bízz az ösztöneidben, merj nyitott szívvel fogadni az élet adta lehetőségeket, és ne félj új utakat felfedezni. Legyen szó érzelmi kapcsolataidról, karrieredről vagy a személyes jólétedről, most minden lehetőség adott ahhoz, hogy boldogan és kiegyensúlyozottan zárd a hétvégét.


2024. szeptember 14., szombat

  • szeptember 14, 2024
  • Ismeretlen szerző




Azt már mindenki tudja, milyen nagy a boldogság Tóth Gabi életében, amióta válása után rátalált szerelmére, Papp Máté Bencére, akivel már egy éve szeretik egymást.


Ennek nap mint nap tanúbizonyságát is adják közösségi oldalaikon, ám most nem csak ketten láthatók a képen.


Hármasban lazulnak és fagyiznak és kerékpároznak Mátéval és Gabi kislányával, Hannarózával, akit otthon Marikának hívnak.


Ennek apropóján osztotta meg azt a fotót az énekesnő, amin mindhárman kicsattannak a boldogságtól, egyúttal nemcsak kicsi lányának, hanem minden Marikának sok boldogságot kívánt:



Utólag is boldog névnapot minden Marikáknak


- írta. 


  • szeptember 14, 2024
  • Ismeretlen szerző




A feleség elmegy nyaralni

a barátnőivel.

Megígéri, hogy felhívja

a férjét, amint odaért,

de a férfi 2 napig nem

hall semmit az asszonyról.

Végül úgy dönt, ő

hívja fel, mert aggódik.

Mikor felhívja, megkérdezi:

– Na de drágám, hogyhogy

nem kerestél? Megígérted,

hogy felhívsz.

Mire a felesége dühös

hangon:

– Fel akartalak én hívni,

de beleszólt valami

r!banc, hogy “kérjük

töltse fel az egyenlegét “.

Hát mondd meg a

nődnek, hogy nekem ne

parancsolgasson!


  • szeptember 14, 2024
  • Ismeretlen szerző




Két férfi beszélget. Az egyik felzaklatva meséli a másiknak:

A feleségem nemcsak megcsal, de még hazudik is, és azt hiszi, hogy én beveszem!

Miből gondolod? – kérdezi a haverja.

Ma reggel hazajött és azt mondta, hogy a nővérénél aludt. – folytatja a férfi.

És honnan tudod, hogy hazudik? – bizonytalankodik a másik.

Onnan, hogy én aludtam a nővérénél!


2024. szeptember 12., csütörtök

  • szeptember 12, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az előző évekkel ellentétben idén sem évközi korrekcióra, sem pedig nyugdíjprémiumra nem számíthatnak a magyar nyugdíjasok. Az előbbi azért nem jár, mert az éves infláció várhatóan nem fogja meghaladni a januári nyugdíjemelés összegét. Az utóbbi pedig azért nem, mert a GDP emelkedése szinte biztosan nem haladja meg a 3,5 százalékot.


Ahogy arról korábban írtunk, sem évközi nyugdíjemelés, sem nyugdíjprémium nem lesz idén, ami egyben azt is jelenti, hogy relatíve alacsonyabb összegekre jön a januári nyugdíjemelés, aminek ráadásul a mértéke is sokkal alacsonyabb lesz, mint az elmúlt években.


Lehet erre azt mondani, hogy az infláció sem volt akkora mértékű, mint az elmúlt 2-3 évben, de...


  • szeptember 12, 2024
  • Ismeretlen szerző




A 84 éves Korda György, Magyarország ikonikus énekese és póker szakértője még mindig kiváló egészségnek örvend, és aktívan részt vesz a magyar zenei életben.

Kordáékat a fiatalabb generációk is imádják, Balázs Klárival rendszeresen lépnek fel különböző fesztiválokon a mai napig.

Korda nemrég arról elmélkedett, hogy egy Kossuth-díj megkoronázná pályafutását, hiszen hosszú évtizedek óta a magyar közönség egyik kedvenc előadója. A díjazás gondolatát Vujity Tvrtko is támogatta.


Kevesen tudják, hogy Korda Györgynek volt egy első felesége

Bár Korda György és Balázs Klári 42 éve házasok, a legtöbben nem hallották, hogy a táncdalénekesnek korábban is volt egy házassága. 1958-ban, még katonai szolgálata alatt, Kovács Ibolya operettprimadonnával kötött házasságot. Bár ez a frigy csak 4 hónapig tartott, hivatalosan több mint 20 évig érvényben maradt.



Egészen addig, amíg 1978-ban Korda megismerte Balázs Klárit, és az anyakönyvvezető előtt szembesült azzal, hogy még mindig házas. Így, mielőtt újra nősülhetett volna, hivatalosan is el kellett válnia első feleségétől.

Ez a ritkán emlegetett esemény érdekes része Korda György mozgalmas életének, amely tele van meglepetésekkel és érdekességekkel.


  • szeptember 12, 2024
  • Ismeretlen szerző




Díszdoktori címet kapott a kegyelmi botrányba belebukott egykori köztársasági elnök.

Díszdoktori címet kapott a kegyelmi ügybe belebukó Novák Katalin a dél-koreai Hanyang Egyetemtől – szúrta ki csütörtökön a telex.hu.


Novák maga dicsekedett el a kitüntetéssel


A volt köztársasági elnök számolt be a kitüntető címről az X-en.

A Wikipédia szerint a Szöulban található dél-koreai magánegyetemet 1939-ben alapították,

elsősorban mérnöki és építészeti képzéseket nyújt.


Nemzetközi körutat tesz a volt államfő


Novák nemzetközi körúton van, hogy az új, népességfogyás ellen küzdő civil szervezetét, az XY Worldwide-ot reklámozza. Megírtuk, hogy a szervezet a világszerte csökkenő születésszámokra szeretne „úttörő megoldásokat” kidolgozni.

Dél-Koreába és Japánba is hivatalos meghívásra látogatott el Novák, egykori köztársasági elnökként invitálták a két ázsiai országba. Arról nincs hír, hogy

az utat a magyar állam fizette-e.


A magyar családpolitikát dicsérte Ázsiában


Novák Katalin a magyar családpolitika sikereiről tartott előadást Dél-Koreában, majd ellátogatott a szöuli parlamentbe.

„Aggasztó, hogy Dél-Koreában a kutya babakocsikból több fogy, mint a gyerek babakocsikból.

Szeretem a kutyákat, kettőt is felneveltem, de a kutyák soha nem helyettesíthetik a gyerekeket”

– írta.

Bár a volt államfő a magyar családpolitikát dicsérte, a számok nem támasztják alá az örömét.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak