Folyamatosan emelkedik az alapanyagok ára, közben nyitásra készülnek a balatoni büfések, elkezdték a karbantartásokat.
A sonline.hu szerint már húsvétkor fogadja a vendégeket a legtöbb üzlet, azonban már nem a tavalyi árak fognak szembe jönni az odalátogatókkal.
„Aki naponta vásárol, az látja, hogy egyik napról a másikra mennek fel az árak, a vendéglátás ezeket a változásokat már nem tudja követni” – magyarázta Makkos Péter fonyódi étterem-tulajdonos, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke. Hozzátette: szerinte ellátási problémákra is fel kell készülni.
„A fővárosban 30–40 százalékos drágulás tapasztalható, a balatoni éttermekben 25–30 százalékos emelkedésre kell számítani, az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni” – jegyezte meg Makkos.
Az elnök elmondása szerint, ha nem marad az árstop, akkor az étolaj ára legalább a duplájára fog emelkedni, ezt pedig a vendéglátásban is be kell építeni az árakba, például a lángoséba. Ezen kívül az üdítők és az alkoholos italok ára is emelkedett, ahogyan a közüzemi díjaké is, valamint a szakmunkás minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak.
Legfeljebb az ad okot bizakodásra, hogy idén több diákmunkásra számíthatnak, mivel a 25 év alattiakra vonatkozó szja-mentesség miatt ugyanis 15 százalékkal többet kereshetnek a fiatalok.