Lazítani, próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani, hogyan csináld. S mi hallgattuk Hofit, de nem hallgatunk rá. Nyomtuk a melót két-három műszakban, meg hétvégén a fusit, ráadásként derékig benne a lerobbant Wartburgban. S Hofi újra üzent ugyanúgy: hé, hé, hé, öreg harcos, ne feszítsd túl az íjadat - amlékszik vissza az ujsagmuzeum.hu!
Ő volt az első magyar stand-up-os. Nem tudtuk, hogy az, és ő sem tudta magáról, hogy létezik ilyen műfaj, és hogy majdan az efféle szóvirtuózok egyre népszerűbbek lesznek a Kárpát-medencében. Hofi csak tette a dolgát, csinálta, amihez mindennél és mindenkinél jobban értett: szórakoztatott, elgondolkodtatott, megnevettetett. Amit a tehetségéből fakadóan előadott, az nem a mának, nem a jelennek, de még csak nem is a jövőnek szól – hanem az örökkévalóságnak. Szerencsések vagyunk mi, magyarok, hogy hallhattuk, láthattuk őt. Mert olyasmit kaptunk tőle, és olyasmit élhettünk át általa, amely ritka és felbecsülhetetlen. De ki is volt ő tulajdonképpen?
Hofi Géza Fotó: Blikk, Fortepan/ Szalay Zoltán
Hofi Géza Fotó: Blikk, Fortepan/ Szalay Zoltán
Megosztás
Hoffmann Géza néven született 1936. július 2-án. Az édesapja, Hoffmann Lajos, a budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője volt, az édesanyja, Szabó Magdolna pedig a Budapesti Konzervgyár sterilizáló üzemének művezetőjeként dolgozott. A kis Hoffmann Géza, aki a Maglódi úti Általános Iskolában tanult, tudott és mert nagyot álmodni. Arról soha nem beszélt, hogy mikor tudatosult benne, hogy márpedig színész lesz belőle, ha törik, ha szakad. Amikor a Széchenyi István Gimnáziumban leérettségizett, már kellő önbizalommal rendelkezett, bár talán maga sem tudta, hogy miért és miből táplálkozik mindez.
Átlagos külsejű, hétköznapi srác volt. Egy a sok közül. Talán ezért sem fogadták lelkesen, kitörő örömmel a színművészeti főiskola felvételijén. Egyszer, kétszer, háromszor próbálkozott. Mindannyiszor sikertelenül. Aprócska biztatásnak számított, hogy a zseniális Básti Lajos, mint a felvételi bizottság tagja, legalább egy rostán átengedte. Sokra ment vele… Új irányt kellett keresnie, új utakat kellett felkutatnia, hogy ne egy helyben topogjon, és nem maradt más választása, mint a kétkezi munka. A Kőbányai Porcelángyár munkásaként építette a szocializmust, visszafogott lelkesedéssel, de az álmairól nem mondott le. Az ilyesmi eszébe sem jutott. Beiratkozott a legendás Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol olyan csoporttársai voltak, mint Sztankay István és Sas József. Ők hárman életre szóló szövetséget kötöttek, és azt ígérték, segítenek egymásnak ahol és ahogy csak tudnak.
Hoffmann Géza, ez az átlagos fiatal, konok, elszánt emberként rohant tovább az álmai útján, és olyan állomások övezték a nagy kísérletet, mint a Kőbányai Téglagyár színjátszó csoportja. Akkoriban Kőbányán élt a Tárna utca 13-as szám alatti házban. Aztán a forradalom után 1957-ben jött a katonai behívó, és Jászberényig kellett masíroznia, ahol írnoki beosztásban töltötte a napjait. Akkoriban ismerkedett meg élete első nagy szerelmével, Vnoucek Margittal, akit kedvesen, amúgy hofisan, egyszerűen csak vörös dögnek becézett. Ragaszkodtak egymáshoz, és azt gondolták, akár Kőbányán, akár máshol, örökre együtt maradnak és megvalósítják az álmaikat.
Hoffmann Géza 5 évig nyomta a melót a porcelángyárban, aztán egy szép napon minden megváltozott körülötte. Szendrő József, az imádnivaló színész látta őt játszani és azt mondta neki: „Gyere velem, próbálj szerencsét Debrecenben, az általam irányított Csokonai színházban és mutasd meg mi lakozik benned!” Így került a cívisvárosba, de a világot jelentő deszkákon nem ő aratta a legnagyobb sikereket, messze nem. Nem úgy az előadások utáni baráti találkozókon, ahol rendszeresen parodizált mindent és mindenkit. Egyre többet hallgatták és egyre többen csapkodták a térdüket a nevetéstől a sajátos előadói stílusa miatt. S már jöttek a felkérések, a környező kultúrházakban léphetett fel, és nyomott le megszámlálhatatlan parádés haknit, és már olyan színészek társaságában mutatkozhatott, mint Latinovits Zoltán, Tímár Éva, vagy Pásztor Erzsi.
Hoffmann Géza akkor már tökéletesen tudta, hogy a teremtő humoristának szánta. Nem színésznek, nem Lear-királynak, nem Othellónak – parodistának. Aztán 1963-ban feleségével együtt visszaköltözött Budapestre és ekkor már a Szendrő József által kitalált művésznéven, Hofi Gézaként kapott működési engedélyt az Országos Rendező Irodától. És elkezdte járni az országot, a saját maga által írt számokkal. Olyan művészek társaságában, mint Toldy Mária, Bilicsi Tivadar, Ákos Stefi, vagy Alfonzó. Hofi Géza egyre népszerűbbé vált és 1964-ben már a Magyar Televízióban is szerepelhetett egy zseniális Louis Armstrong paródiával. Aztán esztendő múltán már a Szovjetunióban turnézott, itthon pedig rendszeresen fellépett a Béke Szálló kupolatermében, a Savoy bárban, és az Emkében.
Majd 1967 következett, egy újabb jelentős évszám. Siófokon a Halló, itt Balaton! című műsorban lépett fel egy bizonyos Koós Jánossal együtt. Elementáris sikert arattak. A Hofi–Koós-show csúcsokat döntött, és mindenki imádta őket. Így jutottak el a szófiai VIT-re is. Aztán 1968-ban a Magyar Rádió szilveszteri műsorában olyan táncdalfesztivál-paródiával rukkolt ki a Hofi, Koós, Toldy trió, hogy pillanatok alatt az ország kedvencei lettek.Hofi Géza 1969-ben szerződött a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz. Akkor már rajongott érte az ország. Emlékezetes televíziós fellépések, a szokásos Rádiókabaré-műsorok és teltházas színházi esték sorakoztak a neve mellett. A lemezeit elkapkodták. Adott ki bakelitet Kovács Katival és Koóssal, Malek Miklós, na meg Szenes Iván is segítette fellépéseit. 1995-ben aztán elhunyt a felesége. Az elvesztését nehezen dolgozta fel. Aztán a sors, mintha kárpótolni szerette volna, egy telefonbeszélgetés során ismerte meg a nála húsz évvel fiatalabb Kövér Ildikót, aki nem sokkal később a felesége lett és haláláig hét boldog esztendőt tölthettek együtt. Ildikó ma is szeretettel ápolja Hofi Géza életművét.
Hofi Géza 1990-ben kapott infarktust. Szolnokon kezelték, s úgy tűnt tökéletesen meggyógyult. 2002. április 7-én lépett fel utoljára a Madách Kamarában. Három nappal később, napra április 10-én álmában érte a halál. A sírja, no meg az Anker közben, korábbi lakhelyén állított emlékmű (Megyeri János szobrászművész alkotása) zarándokhely. Egy csodálatos művész zarándokhelye, aki 22 éve itt van bennünk, velünk. Még akkor is, ha személyesen már nem találkozhatunk vele…
Nyugodj békében, Hofi Géza!
június 30, 2024
Ismeretlen szerző
