Eddig a pillanatig soha, egyetlen képet sem mutatott róla így.
Trokán Nóra azon sztárok sorát erősíti a magyar médiában, aki igyekszik csak tehetségével kivívni az emberek figyelmét. Magánéletét és privát szféráját kiemelten fontosnak tartja, éppen ezért nem is igazán lehet semmit tudni például a férjéről.
BOLDOG HÁZASSÁG, MÁR KÉT ÉVE.
Most azonban Nóra kivételt tett és egy olyan fotóval örvendeztette meg követőit, amit korábban nem láthattunk tőle. Egy esküvői képet posztolt, melyben egy csodálatos, természetközeli helyeken ámulhatunk természetes szépségén. Hófehér ruháját mintha ráöntötték volna, a mellette álló lovak pedig élete fontos részét képezik. A színészet mellett a lovaglás a másik szenvedélye, régóta hódol hobbijának, ami ma már sokkal több, mint szabadidős elfoglaltság.
NAGY ERVIN FILMBÉLI PARTNERE A VALÓ ÉLETBEN IS TANÁR LETT.
Nóra lovas foglalkozásokat tart, melyre a rajongói is bepillantást nyerhettek Geszti Péter Adom a napom nagy sikerű műsorában, ahol sztárok mindennapjait követhetjük nyomon:
Nem csoda tehát, hogy esküvőjüket is ilyen környezetben tartották. A fotón azonban még valaki feltűik, méghozzá a színésznő férje, akiről eddig még egy képet sem láthatott a nagyérdemű. Szintén Geszti Péter műsorában árulta el azt is, hogy mikor és hogyan ismerkedtek meg egymással. Férje is szakmabeli, ám nem színészként dolgozik, ezért sem kedveli a rivaldafényt és a kíváncsi tekinteteket és ezen nem is tervez változtatni a házaspár.
Trokán Nóra négy évig szerepelt a Tanár című sorozatban és nem csak szakmailag és anyagilag köszönhetett sokat ennek a produkciónak, hanem magánéletileg is. Itt ismerte meg ugyanis férjét, akivel azóta is kivételes harmónia és boldogság van közöttük.
ÍGY NÉZ KI TROKÁN NÓRA FÉRJE.
Bár férje arcát sajnos most sem láthatjuk, annyit már ebből a képből is meg lehet állapítani, hogy nagyon csinos és igényes férfit választott maga mellé a színésznő, aki mellett csak úgy szikrázik a nőiessége.