Tudtad?: elgondolkodtató

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elgondolkodtató. Összes bejegyzés megjelenítése

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elgondolkodtató. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 11., péntek

El akartam hagyni a feleségem, de ekkor egy nőtől olyan leckét kaptam, hogy szóhoz se jutottam…

Az alábbi vallomást az interneten találtuk, és egy házas férfi (A történet kedvéért nevezzük őt Ferencnek) tette közzé, és a házasságát is érinti feleségével, (a történet kedvéért őt pedig nevezzük Máriának).

Röviden összefoglaljuk nektek a sztori lényegét, mert figyelemre méltónak tartjuk:

“Feleségemmel kilenc évvel ezelőtt házasodtunk össze, de még nincsen gyermekünk. A feleségem nagyon gondoskodó, azonban úgy érzem, hogy a rutin, és a szürke hétköznapok egy kicsit megölték a kapcsolatunkat.

Mária sincs már a régi formában, bizony felszaladt pár kiló…

A munkahelyemen megismertem egy nálam hat évvel fiatalabb, gyönyörű, felpezsdítő energikus és jó humorú nőt, Kittit, akinek van egy hatéves kislánya.

Egy alkalommal úgy döntöttem, elhívom őt vacsorázni. Rám nézett, és csak ennyit válaszolt:

Nem! A válaszom most, és később is mindig ugyanez lesz. Biztos vagyok abban, hogy úgy érzed, már unalmas a feleséged, és valami változatosságra vágysz, amelyet bennem vélsz megtalálni! De a feleséged gondoskodik rólad, vacsorával vár, és ápol, ha megfázol! A feleséged az, aki kiáll melletted, nem pedig egy másik nő, vagy én, akit alig ismersz.

Azért mondom, mert amikor a gyerekem négy éves volt, a férjem egy fiatalabb, és szebbnek vélt nőért hagyott el engem. Úgyhogy gondolkozzál…”

Ferenc szinte szóhoz sem jutott, elszégyellte magát, elnézést kért. Akkor egy csapásra kitisztult előtte a kép: “Napokig azon gondolkodtam, amit a kolléganőm mondott és rájöttem, hogy igaza van. Akadnak okosabb, szebb, kedvesebb nők, mint a feleségem, de mégis ő az aki mellettem van. Tudom, hogy életem legnagyobb hibáját követtem volna el, ha akkor eljön velem vacsorázni.”

Azóta pedig sokkal több időt tölt a feleségével, és jobban odafigyel rá, segít neki jobban, hogy jobban egymásra hangolódjonak, és ismét olyan lehessen a kapcsolatuk, mint régen!

A Down szindrómás kisfiút meglátva csúnya megjegyzést tesz a pénztáros – de az anya jól megleckézteti őt

Egy édesanya által írt blog bejegyzés igazán felkeltette az emberek érdeklődését az interneten és ennek jó oka van.

Az anyuk arról ír, mennyi mindent képes megtenni egy anya a gyermekéért.

Az édesanya ezt a blogbejegyzést is írta, a hölgy neve Sherry Clair és leírja azt is, hogy néha bizony elfelejti, hogy gyermeke Down szindrómás.

A kisfiú olyan, mint bármely más gyerek ha a viselkedését nézzük. Ő is tud makacskodni, mint kortársai. Amikor Sherry ránéz, nem egy Down szindrómás kisfiút lát, hanem a kislánya édes testvérét.

Sajnos mindenki nem látja így. Amikor Sherry és Gabe ellátogatott egy szupermarketbe, Sherry különösen kegyetlen sőt kellemetlen megjegyzéseket kapott a pénztárostól.

A nő ezt suttogta: “Fogadok, hogy tudni akartad, mielőtt megszületett volna. Van egy teszt ugye, amivel meg lehet nézni, hogy …?

Sherry első gondolata az volt, hogy a nőt a pult fölé húzza. Egyszerre érezett fájdalmat és haragot. De ehelyett úgy döntött, megtanítja a pénztárost valamire.

Ezért ezt kérdezte az édesanya a pénztárostól: “Tehát rendben lenne, ha megölnénk, mielőtt megszületik? Mint tudják, mindent tudhatunk már gyermekünkről a terhesség alatt. Ő akkor is a fiunk volt és most is az.Én pedig soha nem fogom engedni, hogy bárki bármi rosszat mondjon róla.”

Sherry meg akarta osztani a történetét, mert nem mindenki látja Gabe-et, ahogy ő. Sokan csak egy Down-szindrómás gyermeket látnak benne és ezt valami negatívnak tartják.

Sherry úgy véli, hogy az emberek nem ismerik az ilyen családokat és ha megosztja történetét, talán ez megváltozik és lehet, hogy így az emberek jobban elfogadják a Down szindrómás embertársaikat.

Így talán az ő kisfiát, Gabe-t is jobban el tudják majd fogadni.

A férfi idősotthonba kényszeríti idős édesapját – kisfia csak egyetlen frappáns kérdést tesz fel, és a férfi máris üveges tekintettel mered maga elé…

Sajnos a társadalom elöregedésével párhuzamosan egyre többen szembesülnek ezzel az erkölcsi dilemmával, amely ennek a 30-as férfinek az életében is adódott.

Mivel úgy ítélte meg, hogy idő és energia hiányában otthon nem tudják megfelelően ellátni idős, beteg édesapját, ezért úgy határozott, hogy öregek otthonába adják őt. Az idős bácsi persze nem örült, de nem sok mindent tehetett, mert az ellátásra szüksége volt a magatehetetlen embernek.

Miután a férfi elvitte édesapját az otthonba, hazaérve 10 éves kisfia csak ennyit kérdezett:

“Ugye megjegyezted a címet, ahová nagyapát elvitted?”

“Oh…” – kérdezett vissza az apa. “Meglátogatnád őt?”

“Nem, nem azért kérdezem” – mondja gyerek. “Csak azt szeretném tudni, hogy téged majd hova vigyelek, amikor megöregszel.”

Az apa ezután csak meredten, üveges tekintettel nézett maga elé…

A gyerekek néha sokkal bölcsebbek a felnőtteknél, és ebből a rövid beszélgetésből is kitűnik, hogy a gyerek világosan látja a lényeget… A férfi sajnálta az időt és az energiát, hogy ellássa az idős beteg édesapját, azonban abba nem szívesen gondolt bele, hogy hasonló helyzetben rá ugyanez várhat.

És persze abba se, hogy mit szeretne inkább? A szerettei körében, egy méltó öregkort, vagy pedig egy idős otthonban, kiszolgáltatott körülmények között.

Idős bácsi állt meg a fiatal anyuka előtt és olyasmit mondott neki, amitől csak nyeljük a könnyeinket...

Átsüvítünk az életen, mint egy gyorsvonat. Rohanunk egyik időpontról a másikra, egyik kötelezettség után teljesítjük a másikat és ezt persze a hosszas munkaórák után.

Nem kétséges, a gyermekeink drága kincsek számunkra, de milyen gyakran lassítunk le és töltünk valóban minőségi időt velük? Szentelünk nekik minden nap osztatlan figyelmet?

Egy teljesen idegen férfi lépett oda az egyik boltban egy fiatal anyukához, aki két gyermekével intézte a bevásárlást az egyik nap. Akkor a nő még nem is gondolta, hogy a szavak, amiket hallani fog, soha nem törlődnek ki az emlékezetéből azután.

“Volt már úgy, hogy egy teljesen idegen emberrel beszélgetésbe elegyedtél és azt gondoltad, ezt a személyt biztosan Isten küldte hozzád?” – írta Leanne, a fiatal anya.

Ezután kifejtette, hogy mi történt vele egyik nap vásárlás közben:

“Miközben vásároltam, egy idős bácsi közelített meg, hogy elmondja, mennyire aranyosak a fiaim, majd tovább állt. Pár perccel később azonban visszajött, láthatóan valamit meg akart osztani velem.

Elmesélt egy történetet a fiáról, aki akkor még csak 5 éves volt. A fia megkérte, hogy építsenek egy madárházat. Ő azt mondta neki, hogy nem lehet, mert nagyon fontos dolga van, amit el kell intéznie. Ezután látta a csalódottságot a fián, aki nem sírt, nem rendezett jelenetet. Nagyon szörnyen érezte magát, amiért összetörte a fia szívét.

Odahívta magához a fiát, együtt elmentek a boltba, ahol alapanyagokat vettek és megépítették a madárházat.

Ezután a bácsi hozzátette, hogy 40 év elteltével egyáltalán nem emlékszik, hogy mi lehetett az a “fontos” dolog, amit el kellett intéznie akkor. Viszont az élmény, amit a madárház építése jelentett számára a fiával, örökre vele maradt és mai napig kristálytiszta emlék.

Ezután egyenesen a szemembe nézett és szeretetteljesen azt mondta: ‘Még mindig megvan a madárház.’

A szemeim azonnal megteltek könnyel. Még úgy is, hogy a napom nagy részét a fiaimmal töltöm, soha nem szentelek nekik teljes figyelmet. Félig vagyok csak ott, amikor csinálunk valamit közösen, sokat akadékoskodok, és gyakran elvonják a figyelmemet a tennivalók és a telefonom.

Ez a férfi nem is tudta, hogy mennyit segített nekem ráeszmélni, hogy mi az igazán fontos az életemben. Inspiráció volt, hogy lassítsak le egy kicsit és legyek sokkal tudatosabb a családomat illetően.”

A beképzelt nő leül a metrón a fájós lábú kislánynak felkínált helyre, és még be is szól az udvarias fiatalembernek. Az zseniálisan vág vissza!

„Hazafelé igyekeztem a tömött metrón (délutáni csúcsforgalom). Az egyik állomáson egy bekötözött lábú kislányt, amint az édesanyjába kapaszkodik, hogy el ne essen. A szerelvény megáll, beszállnak, nincsenek szabad helyek. Egy fiatalember szól nekik, hogy menjenek oda, átadja a kislánynak a helyet.

– Asszonyom, jöjjön, üljön le a kislány a helyemre!

– Ó, nagyon köszönöm – hálálkodik az anya, a fiatalember feláll, mire egy középkorú nő ugrik előre, és szó nélkül lehuppan a helyére.

– Asszonyom, a helyemet a kislánynak adtam át, nem önnek…

– Ezt el kellett volna mondania, mielőtt leülök – felelte pikírten a nő.

– Érthetően és világosan hallotta mindenki, amit mondtam. Különben is, nyilvánvaló, hogy a kislánynak a lába miatt nagyobb szüksége van az ülésnek, mint önnek.

– Na és?! – sziszegi a nő dühösen.

– Maga nagyon durva és udvariatlan – mondja a férfi.

– Ki a f…vagy, hogy így beszélj velem? Tudod, ki vagyok én?!

– Azt hiszem, sokkal udvariasabb és jól neveltebb vagyok, mint te. És hogy ki vagy… őszintén szólva nem érdekel.

– Te kis… a férjem tulajdonában van a… (és felsorolt néhány nagy céget). Sokkal gazdagabb és erősebb vagyok, mint te! – mondja szinte üvöltve a nő.

Mire a férfi mosolyogva:

– Olyan erős és gazdag, hogy metróval kell hazamennie?

(A nőt mintha villámcsapás ért volna… Némán várta a következő állomást, amikor is gyorsan kiszállt a szerelvényből.

A fiatalember ezután ismét a lányhoz és az anyukájához fordult:

– Elnézést, kislány. Itt a helyed!

(A metró kocsiban mindenki éljenzett és tapsolt. Akárki is volt ez a férfi, csodálattal tartozunk neki.)

Tegnap, az óra után az egyik diákom ezt a levelet adta át nekem.. Összeszorult a szívem, hogy egy nyolc éves gyereknek ilyet kell írnia...

Sziasztok! Egy kedves olvasónk küldte be hozzánk. Most nagyon el lehet gondolkozni…

Tegnapi történet…óra végén, mikor már sorakoznak, a nyolc éves kislány még visszaszalad a terembe…borítéknak meghajtogatott vonalas lapot ad át a kolléganőmnek, ami szívecskékkel van telerajzolva. Azt hihetnénk, hogy mint máskor, újabb szeretetrajz van benne, ezekből az Igazgyöngy minden tanárának kész gyűjteménye van már, kis rajzok, szívek, rövid üzenetek, hogy szeretlek, meg love, meg nagyon szeretek veled rajzolni, stb…De nem.

Egy teljesen másfajta levélke kerül ki belőle. Egy hányatott sorsú kislánytól. Szépen írta, és igyekezett helyesen is. A kislányt Személyiségi jogok miatt nem nevezném meg. De a sírás még most is kerülget. Ezen a szinten már tényleg baj van...

Tegnap meg akartam hívni egy tál levesre ezt a hajléktalan férfit, de az étteremből kidobtak minket… de amit ez után át kellett élnem...

Tegnap meg akartam hívni egy tál levesre ezt a hajléktalan férfit, de az étteremből kidobtak minket…Ezután zokogva éltem át életem legszebb történetét!

Tegnap karácsonyi nagy bevásárláson voltam. Általában utálok bevásárolni, ma sem volt ez másképp. Amikor végeztem, a bevásárlókocsit tolom az autómhoz és egy hajléktalan jön felém. Megkérdezte adnék-e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek. Mondta, hát ő tegnap este óta nem evet, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárló központba enni. Elkezdte mondani, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Mondtam értse meg, hogy amíg ott vagyok őt nem érheti bántódás.

Mintha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített és közben beszélgettünk. Elmesélte: maszek ács volt, mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített; a családját, otthonát, munkáját. Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni.

Miután bepakoltunk, mondom neki mehetünk. Erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, míg nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott. Belépünk a bevásárló központba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem foglalkoztam különösebben vele, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet a lényeg, hogy forró levest is válasszon.

Ott tanakodunk, mire oda lép a biztonsági őr és megkérdezte, minden rendben van-e… Mondom, hogy milyen figyelmes és gondolom minden vendégnek ugyan ezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek be az áruház megszokott közönségéhez. Tudattam vele, velünk minden rendben van, legyen szíves hagyjon, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk és vártuk, hogy megkapjuk az ételt, erre becsomagolva oda akarják adni. Én nagyot néztem és meg kérdeztem, hallotta tőlem azt a kérést, hogy elvitelre?

Természetesen nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre… Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt, hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja őket, ha egy hajléktalan aki tegnap este óta nem evett és a hidegben éjjel, nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt. Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott az étteremben elfogyasszuk a rendelt ételt. Kicsomagolták és ahogyan azt megszoktuk megkaptuk, leültünk.

A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem, a mellettem lévő asztalnál a hölgy a két gyermekével ugyan azt tette, mint én. Aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest hozzá látott rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete. Alig kezdte a másodikat enni, egy kedves úr oda jött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne. Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000 Ft-ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt.

Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom. Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, oda jött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki, ne sírj bácsi. Erre felállt az édesanyja, ő is oda jött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot…. Péter rám nézett és azt mondta, három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most egy óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből kijött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest. Erre én ledöbbentem.

Ahol még egy órája, kiszolgálni sem akartak, csak elvitelre, most ingyen levest kap minden nap. Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert nagyon köszönöm.

A szomszédok sírást és jajveszékelést hallottak egy idős pár otthonából. Amit a rendőrök találtak, attól megszakadt a szívünk

Sok idős pár él egyedül és napról napra kevesebb ereje marad magát ellátnia az egészségügyi állapota miatt. Amikor a magány eluralkodik rajtuk az tovább képes rontani az állapotukon.

Egy nyári napon a római rendőrség hívást kapott, miszerint egy idős pár otthonából hangos jajveszékelés és sírás szűrődött ki. A rendőrök azonnal indultak, hogy megvizsgálják, mi történik. A 89 éves Jole-t és a 94 éves Michele-t egyedül találták otthonukban.

Legnagyobb meglepetésükre semmilyen erőszaknak nem találták jelét, ahogy ez általában lenni szokott. Ehelyett az idős párt a televízió előtt ülve találták, amelyen éppen híreket néztek és hüledeztek a világ szörnyűségein. Előttük az asztalon pár darab pucér kenyér és kevés szőlő volt egy tányéron.

Rájöttek, hogy a párt nem kell megvédeni semmilyen betolakodótól csupán a végzetes magányuktól, amely öreg korukra elérte őket.

A rendőröknek az lett volna a dolguk, hogy felmérjék a helyszínt, megállapítsák, hogy mi történt, majd jegyzőkönyvet írjanak. Ehelyett úgy döntöttek, hogy segítenek az idős párnak, ahogyan tudnak.

Készítettek nekik egy egyszerű, ám ízletes vacsorát tésztából, vajból és parmezánból és el is mosogattak nekik. Próbálták a párt jobb kedvre deríteni, szóval tartani, egy kis társaságot biztosítani számukra a nagy magányban. A legértékesebb hozzávaló, amit ez a vacsora tartalmazott pedig nem volt más, mint az emberség.

Emlékszel a kisfiúra, aki majdnem éhen halt? Nem fogod elhinni, hogy néz ki ma!

Nemrég bejárta egy sokkoló képsor az internetet: Egy éhhalál szélén álló, kórosan alultáplált kisgyerek fotóját siratta mindenki. Figyeld, hogy néz ki ma a kisfiú! 🙂

Miközben egy szociális munkás, Anja Ringgren Loven Dániából Nigériában segített az éhezőknek, találkozott egy kisfiúval és a szívszaggató fotóját feltette a saját Facebook profijára, ami elterjedt az egész világon az interneten keresztül.

A 2 éves kisfiút elhagyták a szülei, mert azt hitték, hogy boszorkány. A fiú egyedül maradt, és az állapota félelmetes volt, amikor a dán szociális munkás rátalált.

Szegény 8 hónapja kóborolt egyedül, amikor megtalálta. Hope-nak (jelentése: remény) nevezte a gyereket, és elvitte magával, férjével együtt nevelik. A kis srácra szerencsére rá sem lehet ismerni!

Nagyon durva, ami velem és a 77 évesen mamámmal történt ezen az “ingyenes” ételosztáson Békés megyében!

Egyik olvasónk küldte be hozzánk levelét, melyet kérésére most megosztunk veletek is.

“Kedves mindenki! Békésben lakom, és mamámmal mentünk el az egyik kisebb helyi ételosztásra, amit az egyház szervezett. Mivel egy kisebb ételosztásról van szó, amit évente többször is megrendeznek, így akkora hírverést nem kapott a dolog. Ám ami velünk történt az remélem már annál inkább fog! Körülbelül úgy 30-40 ember lehetett a sorban, mikor a beteg és meglehetősen szerény körülmények között élő mamámmal beálltunk. Úgy 20 perc után sorra is jutottunk nagy éhesen, mikor is hatalmas megdöbbenésünkre az ételt akkor akarták csak odaadni, ha “adakozunk” az egyháznak 500-ft-ot!

Visszakérdeztem, tessék? Ez elvileg egy ingyenes ételosztás! Kiáltottam fel mérgemben. Igen, de csak hívőknek!- Jött vissza a felháborító pimasz válasz az ott álló idősebb úrtól. Kérdeztem tőle, hogy honnan gondolja, hogy mi nem vagyunk hívők?! Azt mondta, bizonyítsuk be, és adjunk 500ft-ot az általa képviselt egyháznak, ezek után elhiszi és a meleg ételt is elvihetjük. Hát köszöntem, de NEM! Megkérdeztem, hogy ugyan melyik egyházat képviseli, mert ilyen az életben nincs..!

Mondta, hogy a Reformátusat.. Ez lenne a Református szeretetszolgálat?! Aha, persze..! Mérgesen közöltem vele, és eljöttem az akkor már csonttá fagyott és éhes mamámmal onnan. Hazamentünk.. megetettem.. Meleg ételt szeretett volna csak… De ezt kapja az ember, ha beáll egy elvileg ingyenes ételosztásra Békésen (Békés megyében.) Ezek után már magam sem tudom, hogy ezt most tényleg az egyház szervezte-e vagy csak átverés áldozatai voltunk?! (mert állt ott pár kisbusz is Református logóval az oldalán) De egy BIZTOS! Engem, illetve a beteg 77 éves mamámat így még nem alázta meg senki sem!! Szeretném, ha ezt minél többen megosztanátok és híre menne! Remélem eljut magához az egyházhoz és a város vezetőihez is a dolog! Köszönöm mindenkinek, aki megteszi!”Nagy Szabolcs az unoka!

– Ennél nagyobb pofátlanságról még mi is régen hallottunk! Ti mit gondoltok erről? Ha úgy gondoljátok, hogy valóban felháborító, úgy kérjük segítsetek egy megosztással és adjátok tovább az unoka levelét, tudja csak meg minél több ember, mennyi átverés és aljasság történik még a karácsony közeledtével is hazánkban!

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából amitől meghasad a szívünk... 82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából.

82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám.

Nincs már saját otthonom, sem drága cuccom, de van, aki kitakarítsa a szobámat, elkészítse számomra az ételt, rendbe rakja az ágyneműmet, megmérje a vérnyomásomat és a súlyomat.

Már nem hallom az unokáim nevetését, nem látom őket nőni, ölelkezni és vitatkozni.

Van, aki 15 naponta jön hozzám, van, aki három-négy havonta, és van, aki soha.

Már nincsenek nálam családi összejövetelek, nem sütök süteményt, nem ásom a kertet. Legkedvesebb időtöltésem az olvasás, de hamar elfárad a szemem.

Nem tudom, meddig élek még, de hozzá kellett szoknom a magányhoz.

Itt az otthonban van egy kis csoportunk, akikkel rendszeresen összejövünk. Segítek azoknak, akik rosszabb állapotban vannak nálam. Mostanáig hangosan felolvastam a szomszéd szobában lakó társamnak. Gyakran együtt énekeltünk, de a minap meghalt.

Azt mondják, az élet egyre hosszabb. Mi értelme van ennek?

Amikor nagyon egyedül érzem magam, előveszem a családi fényképeket és az otthonról hozott emlékeimet. Ennyi az egész.

Remélem a következő generációk egyszer majd megértik, hogy a családok legfontosabb szerepe a kiszolgáltatott állapotú családtagok segítése, a szeretetteljes kapcsolatok megtartása, és ez nem csak a gyerekekre, hanem az idős, munkában megfáradt, elerőtlenedett szülőkre is vonatkozik, akiknek a fiatalok az életüket köszönhetik.

Kérlek, ne mutasd meg levelemet gyerekeimnek.

Szeretettel: Mária nagyi.

Néhány hete a kislányommal álltunk a sorban ebben a vidéki áruházban, amikor is olyat tett az idős néni előttünk, amit soha nem fogok tudni elfelejteni..!

Sz. Ildikó osztotta meg velünk történetét. Azt gondolom, hogy van mit tanulnunk tőle, hiszen emberségből jelesre vizsgázott.

‘Ez néhány hete történt velem az egyik nagyobb vidéki áruházban. Állunk a kislányommal a pénztárnál, előttünk egy idős néni fizet.

Kosarában semmi szükségtelen csak ami a mindennapokhoz kell. Volt nála még két tábla Milka csoki és egy doboz sütemény. Arra gondoltam, biztosan az unokáival fog találkozni. Mikor fizetésre került a sor az idős hölgy kiborította a pénztárcájából az összes pénzt, de sajnos nem volt elég. 650 forintra lett volna még szüksége. Ekkor a pénztáros lekezelő hangnemben megkérdezte: Mit akar vissza rakni ezekből a vásárolt árukból.

Ekkor vágtam közbe, hogy semmit, majd én odaadom a hiányzó összeget. Persze a néni először tiltakozott és nem akarta elfogadni. A pénztáros nagyra kerekedett szemekkel flegmán kérdezte tőlem, hogy ‘Miért fizetné ki, mikor nem is ismeri?’

Nem méltattam válaszra a kérdését. Szó nélkül adtam oda a pénzt neki. Nem értem…Miért kellene ismernünk ahhoz valakit, hogy segítsünk neki? Megvárt minket és miután mi is fizettünk, a kedves hölgy könnyes szemmel ölelte át a kislányomat és engem is.

Azt mondta, hogy hatalmas boldogság látnia azt, hogy léteznek még ilyen kedves emberek! Azt hiszem a tekintetét soha életemben nem fogom elfelejteni! Nagyon megható volt.’

Borítókép: illusztráció

27 évesen rákban hunyt el, 24 órával korábban ezt írta a Facebookon

Szerencsére az emberek nagy része nem gondolkodik róla, ha nem érintett a dologban, főleg nem fiatalon. Holly Butcher azonban azok közé tartozott, akiknek életük korai szakaszában kellett szembesülniük vele. Amikor Holly 26 éves lett, rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Ezután aligha volt képes nem gondolni a halálra. Eldöntötte, hogy búcsúlevelet ír, mielőtt eltávozik, amit közzé is tett a Facebook oldalán. Kevesebb, mint 24 órával a levél után Holly elhunyt családja körében.

Inspiráló levelét ma világszerte olvassák, amely így szól:

“Nagyon furcsa ráeszmélni a halandóságra és elfogadni azt 26 évesen. Ez egy olyan dolog, amit általában figyelmen kívül hagyunk. A napok telnek egymás után és úgy vagy vele, hogy ez így is fog folytatódni, mindaddig, amíg egy váratlan dolog be nem következik. Mindig is úgy képzeltem, hogy a csodálatos családom körében fogok megöregedni, amelyet életem párjával terveztem felépíteni. Annyira erre vágytam, hogy az már fáj.

Ilyen az élet. Törékeny, értékes, kiszámíthatatlan és minden nap egy ajándék, nem pedig egy jogosan járó tulajdon.

Jelenleg 27 éves vagyok és nem akarok elmenni. Szeretem az életem. Boldog vagyok. Tartozom ezzel a szeretteimnek. De az irányítás kicsúszott a kezemből.

Szeretném, ha az emberek nem aggódnának annyit az apró és értelmetlen dolgokon, ha emlékeznének rá, hogy mind ugyanazt éljük át, és hogy ki kell hozni minden percünkből a legtöbbet, amit csak lehet.

Gondoljatok bele mindig, amikor nyavalyogtok valami miatt, hogy milyen lehet valóban kemény problémákkal szembenézni. Legyetek hálásak az apró gondjaitok miatt és jussatok túl rajta, amilyen hamar csak lehet.

Dugóba ragadtál, rosszul aludtál az éjjel, mert a csodás babád felébresztett, a fodrász túl rövidre vágta a hajad, túl kicsi a melled, narancsbőrös a combod? Engedd el ezt a sok hülyeséget végre. Esküszöm, amikor eljön a te időd, egyik sem fog számítani.

Ha egészében vizsgálod az életet, annyira jelentéktelenné tudnak válni ezek a dolgok. Nézem a testemet, amely hamarosan semmivé válik és nem tudok tenni ellene. Csak annyit szeretnék, hogy hadd éljek át még egy szülinapot, még egy karácsonyt a szeretteimmel, még egy napot a párommal és a kutyámmal. Csak egyet.

Hallom az embereket, hogy arról panaszkodnak, milyen borzalmas a munka, milyen nehéz eljárni edzeni… Légy hálás érte, hogy fizikailag képes vagy rá. A munka és a testmozgás olyan triviális dolgok tudnak lenni, mindaddig, amíg már képtelen vagy teljesíteni őket.

Vigyázz a testedre, tartsd egészséges állapotban és ne élj vissza vele. Ne csak fizikailag, de szellemileg és lelkileg is tedd rendbe magad. Légy hálás minden napért, amikor nem érzel fájdalmat és azokért a nyavalyákért is, amelyek nem életet veszélyeztetőek és egyszer csak véget érnek.

Adj, adj, adj. Nagy igazság, hogy jobb adni, mint kapni.

Furcsa dolog a pénzre gondolni a vég előtt… Már nincs idő elkölteni, amid van és el is gondolkozol rajta, hogy mennyire felesleges volt új ruhákra és egyéb dolgokra szánni annyi pénzt. Mit számít, ha ugyanabban a ruhában mész el egy esküvőre? Senkit nem érdekel.

Helyette vásárolj a szeretteidnek. Hívd meg őket egy ebédre, egy kávéra, vegyél nekik egy virágot, gyertyát és mondd el nekik mennyire szereted őket.

Értékeld mások idejét és ne várasd meg őket.

A pénzedet élményekre költsd, de legalábbis ne hagyj ki élményeket azért, mert a pénzedet felesleges holmikra költötted el.

Menj ki a természetbe többet.

Próbáld meg valóban átélni és élvezni a pillanatot ahelyett, hogy kényszeresen meg akarnád örökíteni. Az életet nem képernyőn keresztül kell megélni.

Hallgass zenét és valóban azt hallgasd. A zene terápia.

Öleld meg a kutyádat, menj el vele kirándulni.

Beszélgess a barátaiddal és közben tedd félre a telefonod. Figyelj rájuk.

Edd meg azt a szelet süteményt minden lelkifurdalás nélkül.

Mondj nemet olyan dolgokra, amiket valóban nem akarsz megtenni.

Ne érezz kényszert arra, hogy olyan dolgokat tegyél, amikről mások azt tartják, hogy attól lesz kerek az életed. Ha a középszerű élet tesz boldoggá, akkor úgy élj!

Mondd el a szeretteidnek minden alkalommal, hogy szereted őket és szeresd is őket teljes szíveddel.

Ha bármi miatt rosszul érzed magad, tudd, hogy képes vagy változtatni rajta, legyen szó munkáról, párkapcsolatról, bármiről. Legyen bátorságod cselekedni. Nem tudod, hogy mennyi időd van a Földön, ezért azt nem szabad boldogtalanul töltened.

Egy utolsó dolog. Ha szeretnél jót tenni az emberiségért, adj vért rendszeresen. Hatalmas jelentősége van és egyszerű folyamat. A véradásnak hála egy extra évet kaptam, amit itt tölthettem a Földön a családommal, barátaimmal és a kutyámmal. Egy év, ami életem egyik legcsodálatosabb éve volt.

A legközelebbi viszontlátásig,

Hol”

Sorban lógnak a gyereksapkák az öreg néni kerítéséről. Az oka szívszorító

Annyi szomorú hírt hallunk minden nap, aztán jött ez:

A sok megrázó és szomorú hír között mindig akad azért olyan is, ami igazán megmelengeti az ember szívét, és visszaadja az emberiségbe vetett hitünket. Ilyenkor újra rájövünk, hogy az igazi hősök köztünk élnek. Ilyen a 87 éves néni is, aki azt kérte, hogy a nevét ne áruljuk el.

A nyugdíjas valamit vissza akart adni a közösségének, és azt találta ki, hogy a rászoruló gyerekeknek köt sapkákat. Így a hobbiját kötötte össze a hasznossal.

A 75 elkészült sapka után lányát kérte meg, hogy nejlonba csomagolva akassza fel őket a kerítésre, hogy bárki elvihesse, aki fázik és szüksége van rá.

Ha ez nem lenne elég, a helyi hajléktalan szervezetnek is ajándékozott sapkákat.

Valakinek hatalmas dolgot jelent ez a kis apróság!

“Ma reggel folyamatos kapucsengő szóra ébredtünk! Egy hajléktalan bácsika állt a kapuban…A történtektől még mindig a könnyeimmel küzdök! Valóban nem a pénz teszi az Embert!”

A történetet az interneten találtuk, és mivel az gondoljuk, figyelmet érdemel, megosztjuk veletek. Valószínűleg évekkel ezelőtt történhetett, ez a tanulságon azonban semmit sem változtat.

A történetet elmesélő hölgy -nevezzük a történet szempontjából Máriának-, leírja, hogy azon a bizonyos reggelen folyamatos kapucsengő szó keltette őket.

A férje felkelt, és megnézte, ki csenget. A kapuban egy hajléktalan külsejű idősebb férfi állt, kezében pedig a szomszéd pénztárcája.

Máriáék szomszédasszonya előző nap úgy járt, hogy kirabolták őt, és a pénztárcáját is elvitték, amely az összes iratát tartalmazta.

A hajléktalan férfi elmondta, hogy egy kukában lelt a tálcára, és mivel az iratokat benne hagyták, láthatta a címet, és bár nem volt közel, fogta a tárcát, és elgyalogolt vele, hogy visszaadja azt a jogos tulajdonosának!

A szomszéd nem volt otthon, ezért csöngetett be Máriáékhoz. A bácsi elmondta azt is, hogy idén már több pénztárcát visszaadott a jogos tulajdonosának.

Amikor megjött a szomszédasszony, hangosan hálálkodott, és megjutalmazta a bácsit a jó tettért, mert átgyalogolt a fél városon, hogy visszaadja neki a pénztárcát, amiben az iratai voltak. Rengeteg idegőrlő ügyintézést spórolt meg ezzel neki!

A dolog azért is jól végződött, mert készpénzt alig tartott magánál, így kár végül alig érte, köszönhetően a bácsi segítségének!

Tehát akkor még egyszer, amit mindannyian tudunk, és újra és újra megbizonyosodhatunk róla: nem a pénz és a ruha teszi az embert!

“Tegnap a boltban voltam ennek a fültanúja: Egy “anya” négy gyermekével vásárolt mellettem, amikor így szólt az egyik kislányának! Mégis milyen szülő az ilyen?”

A hölgy (Nevezzük nevezzük most, kizárólag a történet szempontjából Erikának, mert nem tudjuk a nevét) egy olyan élményt ír le, amely kihozta őt a sodrából, ezért mesélte el. Hozzátesszük szerintünk joggal háborodott fel.

A tegnapi napon (nyilván a történet elmeséléséhez képest) Erika egy boltban járt, és a bejáratnál látott egy harmincöt-negyven körüli nőt, egy három éves és egy hat éves forma kisgyerekkel. Mögötte pedig két idősebb, nagyjából 10-13 éves forma gyerek haladt.

A gyerekek egyszerű és szegényes ruhákat viseltek, rendezetlen volt a megjelenésük. De csak a gyerekeknek! A nőn magassarkú cipő, csinos táska, és a haja is gyönyörűen meg volt csinálva!

Vonszolta maga után a kicsiket befelé a boltba. Ekkor a kis család el is tűnt a hozzászóló szeme elől, pár perccel később azonban ismét látta őket a bolt egyik másik részén.

Amiket ekkor hallott, az ütötte ki igazán nála a biztosítékot! Az anya mondja a 10 éves forma kicsinek, hogy nézd, a bögre csak 900 Ft! Erre az tiltakozik, hogy már van otthon olyan, és semmi szükség rá. Erre az anya mondja, hogy “de akciós, tegyen bele a kocsiba hármat”! A hat éves kérdezte, hogy miért pont annyit, amikor többen vannak, de az anya lehurrogta, hogy ő tudja, hogy így lesz jó.

Aztán az illatgyertyákat nézték, 1000 Ft-ba került 3 db. Ez viszont nem tűnt akciósnak, sőt, igen drága volt. Az anya mondja a gyerekeknek, hogy tegyenek be négy csomaggal. Az egyik 10 éves forma gyerek megköszönte, mert azt hitte, ők kapják!

Az anya most is lehurrogta, hogy a nappaliba, és az ő hálószobájába veszi, nem a gyerekeknek, hogy képzelik, hogy őrájuk ennyit költ!

Erika teljesen kiakadt, amiért a nő ennyire elutasító a gyerekekkel, nem veszi figyelembe, hogy nekik mire van szükségük, de magára bezzeg egy csomót költ! Nagyon megsajnálta a kicsiket, mert azt mondja, egy igazi anya először a gyerekeire gondolna, és csak utána saját magára...

Vidáman sétáltunk amikor egyszercsak összeesett anyukám. Ami ezután történt azt mindenkinek tudnia kell

Vidáman sétáltunk amikor egyszercsak összeesett anyukám. Ami ezután történt azt mindenkinek tudnia kell

Egy szép napon gondtalanul sétálsz az utcán szeretteddel, az egyik pillanatban összeesik, mit teszel hirtelen zavarodban? Lehajolsz, szólítgatod, finoman pofozgatod, nem reagál (fél perc). Mit teszel? Bizonytalanul megnézed lélegzik-e, van-e pulzusa, de nincsen (már 2 perc). Mit teszel?

Hívod a mentőket, amire zavarodba kinyögöd hol is vagy (már 4 perc). Ezután mit csinálsz? Újra éleszted? De hogyan? Tétovázol, hogy is állj neki, de rászánod magad, leveszed a ruháit, hogy a mellkasához jobban hozzáférj és elkezdenél valamit, de már későn.

Még, ha tudod is valamennyire, mit is kellene csinálni, már ÁTLÉPED AZ 5 percet…5 perc után már visszafordíthatatlan károsodások lépnek fel az agyban, 10 perc után pedig már sikertelen az újraélesztés. Hazánkban évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, azaz Magyarországon minden 30. percben meghal valaki.

Most nézz magadba és tedd fel a kérdést: Te meg tudtad volna menteni azt, aki veled volt? Nem? Akkor most jól vésd az agyadba:Ha melletted összeesik valaki, határozottan szólítgatod, finoman pofozgatod( 20 másodperc), megvizsgálod, nincs légzése, pulzusa (már 1,5 perc), kiszabadítod a mellkasát közben segítségért kiabálsz, felhívatod a mentőket, eközben már megkezded az újra élesztést (5 percen bőven belül vagy)), 30 mellkaskompresszió 2 befúvás, 30 mellkaskompresszió 2be fúvás, 30 mellkaskompresszió 2 befúvás…(10perc) Már kezdesz fáradni, de folytatod…30 mellkaskompresszió 2 be fúvás,30 mellkaskompresszió 2 befúvás és megérkeznek a mentők(20.perc). Nem is volt olyan bonyolult ugye?

GRATULÁLOK MEGMENTETTÉL EGY ÉLETET!!! Kérek mindenkit, hogy ezt a kis írást likeoljátok, hogy minél több emberhez tudjon eljutni. A likeok gyűjtésével elérhető nyereményekről lemondok, ennek nem az a célja. Ezt az írást Ifjabb Baranyai Lajos (31 év) emlékének ajánlom, aki egy focimeccs alatt esett össze és vesztette életét szív leállás, és a szakszerű újraélesztés hiánya miatt.

Köszönettel.: Kovács Tivadar mentős

A rendőr leült a hajléktalanhoz a földre. Fogalma sem volt arról, hogy felvették, amit ezután tett

Ezt a (sajnos) nem minden napi eseményt két, ebédszünetét töltő irodai alkalmazott hölgy rögzítette. Az ablakon kinézve egy hajléktalant láttak a hűvös földön ülni, megsajnálták, és már éppen arra gondoltak, hogy hogyan segíthetnének neki, amikor begördült a “színre” egy rendőrautó. Végignézték, ahogy a rendőr kiszáll az autóból, majd odaballag a hajléktalanhoz.

Arra gondoltak, hogy bizonyára valamilyen eljárást folytat, azonban legnagyobb meglepetésünkre a rendőr a hajléktalan mellé ült, elővett egy adag ebédet, és átadta a férfinak.

Az eseményről a lányok fényképet is készítettek, amelyet megosztottak közösségi oldalunkon, és írtak alá pár gondolatot arról, hogy a rendőri munkának, a rendőröknek van egy nagyon emberi oldaluk is: mivel végső soron nem a származásunk, az életkorunk, vagy az anyagi körülményeink, esetleg a politikai pártállásunk számít, hanem az emberi hozzáállás.

A szeretet és a törődés. Ez a férfi nemcsak éhezett, hanem nyilván nagyon egyedül is érezte magát, senki sem volt, akinek fontos lett volna. A rendőr viszont nemcsak ételt, de megbecsülést és odafigyelést adott neki.

A lány leírja, hogy mindezt azért osztotta meg, mert fontosnak tartja, és arra kéri az embereket, hogy ők is osszák meg a posztot, hogy a rendőrök jó cselekedetéről minél többen tudjanak.

Ilyen nincs… Ez a budapesti autós valamit észrevett az út szélén, majd olyat tett, hogy mindenkinek leesett az álla

Egy budapesti autós olyat tett a lámpánál várakozva a sorban, hogy azzal egyből sokaknak példaképpé vált. A 11. kerületi Egér úton rögzítette a kamera, ahogy kiszáll a járműből, majd valamit felvesz az út széléről.

Egy nagy rakás kidobott és otthagyott szemetet vett észre. A legtöbben nem foglalkoznak az ilyesmivel, de ő nem a legtöbb ember, és nem sajnálta az energiát, hogy egy kis tettel hozzájáruljon utcáink tisztaságához.

„Klasszikus, ha nem látom, nem hiszem el, hogy ilyen van. Pirosnál a srác kiszállt egy fehér Skodából, odasétált egy tele szemeteszsákhoz ,majd betette a hátsó ülésre és elvitte. Köszönöm neki hogy megmutatta, hogy ilyen emberek is vannak Budapest utcáin” – idézte egyik olvasóját a Budapesti autósok.

A feleség rájön, hogy férje megcsalja. Olyan levelet ír a másik nőnek, hogy az köpni nyelni nem tud:

A feleség 12 évi házasság után azzal kellett hogy szembesüljön, hogy a férje másnál keresett vigaszt. Vannak, akik csendben tűrték volna ezt, míg mások kegyetlen jelenetet rendeznek.

Ez a nő (nevezzük Anikónak) ezzel szemben egy igen bölcs, frappáns módot választott, írt egy udvarias levelet a a másik nőnek:

“Kedves Jennifer,

Szeretném neked megköszönni, hogy megszabadítasz a férjemtől, megkíméled a gyerekeket és engem ettől a rémálomtól. Szeretnélek megjutalmazni, kérlek hogy tartsd meg a férjemet, Jánost!

Persze csak akkor, ha hajlandó vagy rá, hogy megfizesd az árát. Csak pár szabály Jánoshoz:

1. Segítened kell őt anyagilag, mivel két gyerekünk van, és a fizetésének nagy része gyerektartásra megy majd.

Felejtsd el a pénzét, az a gyerekeket illeti!

2. Minden második hétvégén a gyerekekkel kell lennie, így ilyenkor át kell, hogy hozd hozzánk.

3. Kénytelen leszel neki új ruhákat venni. Mikor észrevettem az együttlétetek bizonyítékát, egy harapásnyomot, hirtelen egy fekete lyuk jelen meg a lakásban, és a ruhái mind eltűntek. Ebben az a jó, hogy úgy öltöztetheted fel, ahogy akarod, mint egy Barbi babát.

4. Amennyiben mégse jönnétek ki egymással, és a szemedre veti, hogy a nyomomba se érsz: nekem már nem adhatod vissza, mert nekem már nem kell!

5. Számíts rá, hogy téged okol majd mindenért.

Könnyek között azt rebegte, amikor észrevettem a harapásnyomot a nyakán, hogy azt mondtad neki, reméled, a felesége észreveszi.

És végül egy baráti jó tanács: Ha olyan kedvem lesz, hogy ki fogok találni mindenféle sok kis apróságot, hogy bosszantsalak, és a gyerekekre hivatkozva elveszem a férjem idejét. Csak azért, hogy egy kicsit elégtételt szerezzek azért, ahogy most a gyermekeim szenvednek. Én jól ismerem Jánost, ő mindezt tűrni fogja, és úgy ugrál majd, ahogy én fütyülök!

Tehát még egyszer, nagyon köszönöm a harapás nyomokat, köszönöm, hogy megmutattad, mit ér a 12 év és a két gyerek, gratulálok Jánoshoz! Fogadd szeretettel!”

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)