2022. november 30., szerda



A több mint 3 ezer éves kínai filozófia, a Feng Shui szerint érdemes a lakás, iroda, vagy bármilyen helyiség legtávolabbi bal sarkában elhelyezni egy 100 forintos pénzérmét, úgy, hogy a 100-as szám látható legyen.

Innentől kezdve ez lesz a pénzsarok, így a lakásodba csak olyan energiák fognak áramlani, amelyek segítik bevonzani a pénzt és meg is tartani azt.

Ugyanakkor ez a pénz magába szívja a negatív energiákat, és nem engedi ki azokat, így az életed onnantól kezdve kiegyensúlyozottabb és boldogabb lesz.


  • november 30, 2022
  • Ismeretlen szerző




Minél jobban belemegyünk a fűtési szezonba, ezzel párhuzamosan annál több fogyasztónak érkezik magasabb számla.

A szolgáltatók próbálnak segítséget nyújtani számukra, amit érdemes megfogadni, ha nem szeretnénk nagy bajban lenni hamarosan!

A hidegebb, szeles idő beálltával nagyon fontos szerepe van a fűtés szempontjából annak, hogy milyen hőmérséklet van a lakásban. Nem csak azon van a hangsúly, hogy a fűtési eszközeink megfelelőek legyenek és azok megfelelő hőmérsékletet alakítsanak ki a falakon belül, hanem arról is, hogy az épület külseje megfelelően fel van-e készítve a hűvösebb időkre.

Kevesen ismerik fel azt a tényt, hogy a szeles, hűvös idő jobban kedvez a lakás kihűlésének, de ezt nagy mértékben korlátozhatjuk abban az esetben, ha az otthonunk megfelelően szigetelve van.

Mindenképp ellenőrizzük, hogy az ajtók és az ablakok megfelelően zárnak-e, ha szükséges, ne sajnáljuk rá az összeget, hanem cseréljük le a nyílászáróinkat.

A földgázzal való fűtés ma már abszolút biztonságos fűtési módszernek számít, azonban a gázkészülékek megfelelő karbantartására minden szezon előtt fordítsunk figyelmet és hívjunk szakembert.


  • november 30, 2022
  • Ismeretlen szerző



Új kormányrendelet szabályozza a villamos energiáról szóló törvény alkalmazásának szabályait. Eszerint év közben nem emelhetők a lakossági felhasználók rendszerhasználati díjai, a nem lakossági fogyasztóknál pedig a magasabb feszültségszinteken kell arányaiban többet fizetni. – írja a Blikk.

A Magyar Közlönyben kedd éjjel megjelent friss kormányrendelet szerint amikor a 2023-as évre vonatkozóan nem lehet növelni azt a díjat, amelyet a lakossági felhasználók fizetnek a rendszerhasználatért. A befagyasztás valószínű oka, hogy a rezsiemelés óta a többletfogyasztás kapcsán ez a tétel emelkedett meg. Üröm az örömben, hogy rendelet ezt a díjat a jelenlegi – magas – szinten konzerválta.

Egy nyári energiaszámla szerint a fogyasztási díjként felszámolt ár – például az MVM Démász Kft. számláján az A1 tarifával – áfával együtt kilowattóránként 37,5 forint, amiből az áram nettó 6,13 forint, és ennek majdnem négyszerese, 23,4 forint a rendszerhasználati díj – írja a 24.hu.

A rendelet azt is előírja, hogy a nem lakossági fogyasztók rendszerhasználati díjait úgy kell megállapítani 2023-ra, hogy az a magasabb feszültségszinteken legyen nagyobb arányú.

Illetve szerepel benne az is, hogy az átvételi rendszerirányító Mavir és az elosztóhálózatokat üzemeltető cégek hálózati veszteségeinek 85 százalékát kárpótolják a költségvetés rezsivédelmi alapjából.

A Mavirnak 80, az elosztó hálózatot üzemeltető szolgáltatóknak összesen 100 milliárd forintot költséget vesznek majd figyelembe, amit a költségvetésből lehet pótolni.

Azok a mikrovállalkozások, amelyek egyetemes szolgáltatásra jogosultak, innentől profil elszámolásúnak számítanak.


  • november 30, 2022
  • Ismeretlen szerző



Akár már decemberben felül kell vizsgálni az üzemanyag-ársapkát, ha a Mol százhalombattai finomítójában nem javul a helyzet. A Dunai Finomítóban az év közepétől karbantartási és felújítási munkák zajlottak, de a normál üzem még nem állt helyre, így korántsem biztos, hogy gyorsan megoldódik a probléma.

A hazai üzemanyag-ellátás kétségkívül akadozik, ezt az elmúlt napokban számos magyar megtapasztalhatta.

A Mol múlt héten jelentette be, nem szállít a kis kutaknak, van, ahol 1 liter benzint szolgálnak csak ki hatósági áron, amelyről nem tudni, meddig maradhat, a piac és a szakértők is általánosságban úgy vélekedtek, a hatósági benzinár jövő évben már biztosan nem lesz tartható.

Most azonban nagyon úgy tűnik, ennél is rosszabb a helyzet: a Világgazdaság azt írja, az ellátási problémák egyik oka, hogy a százhalombattai finomítóval van a gond: értesüléseik szerint műszaki hiba miatt a Dunai Finomító alig 50-55 százalékon képes csak termelni, ez pedig ellátási gondokat okozhat, mely félő, nem oldódik meg a hét végére. (A lap kereste a Molt, választ egyelőre nem kaptak az olajcégtől.)


A lap azt írja:

Ha nem javul a helyzet, decemberre az ársapka is fenntarthatatlanná válhat.

Grád Ottó, a a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára azt nyilatkozta a lapnak: vissza kell állítani a hazai piac egyensúlyát, ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, szűkíteni kell a kedvezményesen tankolók körét, és felül kell vizsgálni a kedvezményes árképzés módszerét.


  • november 30, 2022
  • Ismeretlen szerző




Akik gyermeket nevelnek azok pontosan jól tudják, hogy mennyire fontos minden egyes forint, amit az állam ad a gyerekek után.

Van egy lehetőség, amivel gyermekenként akár 200 ezer forint is bezsebelhető az államtól, erről a módszerről azonban csak kevesen tudnak.

Létezik egy ún. önsegélyező pénztár, amit 20%-os állami adójóváírás követ, éves szinten ez akár 150 ezer forintot is jelenthet. Abban az esetben, ha két évig nem nyúlunk a pénzhez, plusz 10% jóváírás várható, amit számos dologra fel lehet használni.

Az önsegélyező pénztár szociális kockázat bekövetkezése esetén, jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján nyújt kiegészítő ellátást, valamint gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatását biztosítja.

Az önsegélyező pénztárak esetében minden befizetés után 20% adójóváírás jár, de évente ez maximum 150 ezer forint lehet. Éves szinte 750 ezer forint befizetéssel lehet a visszatérítés összegét maximálisan kihasználni. Mindemellett pedig van egy plusz 10%-os támogatás is abban az esetben, ha az önsegélyező vállalja azt, hogy 2 évig nem nyúl a befizetett pénzhez.


Mire használható:


gyermek születéséhez kapcsolódó ellátások

munkanélküliségi ellátások

betegséghez, egészségi állapothoz kapcsolódó segélyek

tűz- és elemi károkhoz kapcsolódó segélyek

közüzemi díjak finanszírozásának támogatása

gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása

nevelésiév-kezdési, tanévkezdési (beiskolázási) támogatás

hátramaradottak segélyezése halál esetén

lakáscélú jelzáloghitel törlesztése

idősgondozás

életvitelt elősegítő szolgáltatás


  • november 30, 2022
  • Ismeretlen szerző



Nagy Feró: rákot eszik, és konyakkal öblíti le… Felvág a milliomos nagypapa, eközben másoknak ennivalóra sem telik

Gyerekkorában utálta a spenótot és a sóskát, de mára megszerette. Nagy Feró szívesen tölt időt a konyhában. A köztársasági elnök által egy héttel ezelőtt, március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett rockénekesnek nincsenek nagy álmai, azt vallja, a boldogsághoz elég egy baráti társaság, no meg néhány üveg bor.

Milyen ételeket főz szívesen mostanában?

A legkedvesebb ételem a mézes-csilis rák, amit annak idején Dörner Györgytől tanultam, s azóta fokozatosan továbbfejlesztettem: legalább egy marék fokhagymát használok hozzá, és két csomag petrezselyemzöldet. A főzést általában egy pohár borral kezdem, persze azért a tepsibe is öntök egy keveset, mert hogy néz az ki, hogy én iszom, a ráknak meg nem adok? A legfinomabb része a tepsi oldalára odasült mártás, azt friss kenyérrel szoktam felitatni. Egyébként én a kezdetektől fogva úgy főzök, hogy megnézem, milyen alapanyagok vannak odahaza, s ha nagyon gyér a kínálat, akkor is főzök egy csurgatott levest köménymaggal, ecettel ízesítve. Ha véletlenül találok egy kis szalonnát, azt is beleaprítom. A minestrone levesem állítólag kitűnő, de abból csak nagy adagot tudok főzni.

Hogyan kapcsolódik össze a bor és a gasztronómia az életében?

Főzés közben szeretek borozgatni, s néha már nem tudom eldönteni, hogy főzni szeretek jobban, vagy inni. A mézes-csilis rákot például rozéval locsolom, de a végén már inkább shirazt kortyolgatok hozzá. Szeretem a finom borokat, jókat lehet beszélgetni poharazgatás közben.

Forrás: index.hu


  • november 30, 2022
  • Ismeretlen szerző



Az EU tovább akarja csökkenteni a dohányzók arányát és ennek a törekvésnek az egyik eszköze lenne a Bizottság dokumentumtervezete szerint a cigarettára kivetett jelenlegi jövedéki adó minimum 1,8 eurós összegének duplázása, vagyis 3,6 euróra történő felemelése 20 szálanként – idézi a hírt a portfolio.hu.

A cikk külön felhívja a figyelmet arra, hogy ez az adóemelés jelentősen megdrágítaná a dohányzást a kelet-európai uniós országokban, ahol a cigaretták csomagja átszámolva 3 euró is lehet.

A legutóbbi KSH-adatok alapján egy doboz cigaretta ára valahol 1900-2000 forint volt (vagyis ez már közelebb volt az 5 eurós árszinthez). Legutóbb Magyarországon idén július elsejétől történt adóemelés (amikor is jött a többi különadó és azok emelése is a költségvetési kiigazító csomag keretében): a cigaretta esetében júliustól decemberig a jövedéki adó mértéke 27 800 forint ezer darabonként, és a kiskereskedelmi eladási ár 23,5 százaléka, de legalább 40 800 forint ezer darabonként.

Ez januártól tovább emelkedik: 29 500 forint ezer darabra vetítve és a kiskereskedelmi eladási ár 24 százaléka, de legalább 41 800 forint/ezer darab. Ha leegyszerűsítve számolunk, akkor jelenleg 20 szálnak megfelelő cigaretta jövedéki adótartalma 836 forint. Ha viszont életbe lép az Európai Bizottság friss javaslata, akkor a minimum adótartalom valahol 1500 forint körül lenne, ami közel duplázódást jelent.

Tehát egy doboz cigaretta ára az adóemelés nyomán akár 700-800 forinttal is drágulhatna idehaza.

Már folyamatban van tehát a dohánytermékek adóztatásáról szóló 2011. évi uniós irányelv aktualizálása, és ennek keretében az új típusú dohánytermékek – így például az elektromos cigaretta, és a hevített dohánytermékeket – adóztatását is a hagyományos cigaretták adóterheléséhez kötnék. A döntéshozók ugyanis felismerték azt a kedvezőtlen trendet, miszerint az új, nem hagyományos dohánytermékek egyre népszerűbbek a fiatalok körében.

Az erősebb elektromos cigaretták esetében 40 százalékos, míg a gyengébb elektromos cigaretták (párologtatási technikájú termékek) 20 százalékos jövedéki adót vetnének ki a kiszivárgott anyag javaslata szerint. A hevített dohánytermékekre 55 százalékos jövedéki adót vetnek ki, ami 1000 eladott darabonként 91 eurós adókulcsot jelent.

Becslések szerint a tervezett adóemelés várhatóan összesen 9,3 milliárd euró többletbevételt hozna az EU tagállamainak. A végső cél, hogy az EU 2040-re dohányzásmentes nemzedék jöjjön létre- idézi a lap az anyagot. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a bizottsági anyag nem “füstmentes”, illetve egyéb modern, manapság sokat használt hívószavakat tűzött a zászlajára, hanem azt, hogy a dohány, mint termék fogyasztását minimalizálja. Az unió rákellenes tervének részeként az egészségügyi tisztviselők célja, hogy az uniós állampolgárok körében a dohányzás aránya a jelenlegi 25 százalékról 2025-re 20 százalékra, 2040-re pedig 5 százalék alá csökkenjen.


Borítókép: illusztráció


2022. november 29., kedd

  • november 29, 2022
  • Ismeretlen szerző




Egy süti, ami nemcsak jól néz ki, hanem az íze is rendkívül finom :) A meggyes-túrós brownie egy igazi csokis finomság, amit minden nap meg tudnék enni. A csokis tészta, a krémesre kevert túrós töltelék és a savanykás meggy frissítő és isteni finom hármast képez. Nem csoda, hogy az elkészítést követően rekord idő alatt elfogy a tepsiből. A receptben feltüntetett mennyiség dupláját szoktam egyenesen használni, de még ez is kevésnem bizonyul. Legközelebb háromszoros mennyiséggel próbálkozom.


Alapanyagok

Szükségünk lesz:

100 g

étcsokoládé

120 g

vaj

150 g

kristálycukor

4 db

tojás

150 g

rétesliszt

1 csomag

sütőpor

300 g

krémes túró

1 csomag

vaníliacukor

400 g

fagyasztott meggy

csipet só

ízlés szerint cukor


Recept elkészítése

A csokoládét kisebb darabokra törjük, elkeverjük a vajjal és gőzfürdő felett felolvasztjuk.

2 tojást és 50 g cukrot kézi robotgéppel habosra verünk, hozzáadjuk a csipet sót és a vaníliacukrot. Végül beledolgozzuk a felolvasztott csokoládét és a sütőporral elkevert lisztet. Az egészet addig dolgozzuk, amíg szépen, egységes masszává nem áll össze.

Az elkészült tészta 1/3 részét sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük és elegyengetjük. Én kisebb tepsit használtam. Ha nagyobb tepsiben szeretnénk készíteni, akkor a hozzávalókat érdemes megduplázni.

A túrót 2 tojással és a maradék cukorral krémesre dolgozzuk. Rávisszük a csokoládés tésztára és rászórjuk a meggy felét. A meggyet ízlés szerint cukrozhatjuk. Erre kerül a csokoládés tészta következő 1/3 része, a maradék meggy, végül befedjük a maradék tésztával. A tészta felületén késsel vagy villával tetszés szerinti mintákat készítünk.

A süteményt 180 fokon 40-50 percig sütjük. Jó étvágyat!




Ezek a csillagjegyek vonzzák a pénzt!  Ha kíváncsi vagy a pontos előrejelzésre, olvasd el havi pénzhoroszkópot.

 

Kos

Nincs okod aggódásra, munkád gyümölcse beérik. De hát – mindig termőre fordul ott, ahol megmutatod ragyogásod! A türelmetlenségeddel teremtett kiadásokra, a különleges vágyaidra viszont meglehet, hogy mindez nem elég. Próbáld megtalálni a középpontodat, ahonnan nem csak a teremtéshez érkeznek a nagyon jó ötletek, de ahol a bölcsességed is lakik, megvédve a fölösleges pazarlásoktól! Ha nem borítod rá főnöködre az asztalt, meglehet, még ő is utal át nagyobb összeget – ne vedd el a kedvét!


Bika

Érkezik a pénz, hisz munkád gyümölcse beérik. Szükséged van rá, hisz a szerelem, a gyerekek – sokat elvisznek. Persze, nem sajnálod, hisz szíved – lelked náluk van, legyen bármelyik is. A túlzásokra figyelj, mert ha belendülsz, meglehet, nem látod a határokat, s már csak az üres pénztárca, a leapadt bankszámla figyelmeztet az „állj”-ra! Szépérzéked sem engedi, hogy most nagyon gyűjtögess, hisz egyfolytában téged találnak meg a divatos ruhák, a művészi értékeket képviselő tárgyak.


Ikrek


Könnyen lehet, hogy titkos utak visznek a pénz teremtéséhez, de az sincs kizárva, hogy titkos tanításokat felhasználva kerül hozzád akár nagyobb összeg. A túlzásoktól próbálj óvakodni, hisz most egyik végletből a másikba eshetsz! Kerülj el minden olyan lehetőséget, ahol nem tudsz ellenállni a felkínálkozó lehetőségeknek – pl. könyves-, számítógépes boltok, telefonnal kapcsolatos oldalak, de most az autószalonok is tiltólistán vannak! Otthonod is lehet pénznyelő, bár valóban csodaszép dolgokra találhatsz rá.


Rák

Meglehet pénzeső hullik rád, nem kis örömödre. Tele vagy ötletekkel, vágyakkal, melyek most akár egészen különlegesek, luxus igényűek is lehetnek. Próbálj meg nem végletes lenni, maradj a Földön! A váratlan kiadások azonban nem tűnnek el, nem tudod őket a szőnyeg alá söpörni. Szerelmedtől sem sajnálsz semmit – legyen bármilyen nagy igénye, vágya – de csak maradj józan, ezzel védve ki a későbbi problémákat!


Oroszlán

Talán nem is számítasz a munkádban nagy sikerekre, mégis főnököd/ üzleti partnereid olyan visszajelzéseket adnak, melyek nem csak jókedvre derítenek, de bőségesen hoznak pénzt is a házhoz. Tele vagy befektetési ötletekkel – ha még marad miből – hisz házad pénznyelő, s megvannak a magad luxusigényeid is, amelyekről nem szívesen mondasz le. Sok jó tanácsot találhatsz akár az interneten is, melyek inspirálnak, lendületet adnak, de barátaiddal, rokonaiddal való beszélgetések is épp ezt a hatást hozzák.


Szűz

Hallgass nagyon jó megérzéseidre, még akkor is, ha egyébként mindig a racionalitás talaján állsz – jó ötleteid bőséget hozhatnak a konyhára! Most nem sajnálod a pénzt az olyan titkos tanításokra sem, melyek máskor csak kíváncsivá tesznek, de valójában nem hiszed el őket. Egy – egy nem várt siker segítségedre van, hogy egyre jobban mélyedj el a nem látható világban. A túlzások a pénzköltésben most itt lehetnek, a mértéket próbáld tartani.


Mérleg

Bőség érkezik. Érkezzen is, hisz rengeteg pénzt visz el otthonod, házad! Igaz, cserébe csodálatos, nem csak ízléses, de egészen egyedi is, tele olyan tárgyakkal, szimbólumokkal, melyek otthonossá és elegánssá teszik. Előző életből jövő segítségekre is számíthatsz a teremtésben, mely érkezhet belső hangként, avagy külső támogatásként – amit adtál valamikor másnak, azt most visszakapod. Barátaiddal való találkozások, beszélgetések se olcsóak, hisz nem szeretsz spórolni, ha nem muszáj.


Skorpió

Az érkező bőséges bevételből könnyen költhetsz magadra, talán most van rá igényed, jobban, mint máskor. Könnyen lehet vágyad filozófiával kapcsolatos dolgokra, előadásokra, utazásra, ha lehet messze, idegen országba. Jogi problémák megoldódhatnak, ami szintén segítségedre van, lendületet ad. Családod támogat minden ötletedet, mely a pénz teremtéséhez kell, hallgass rájuk, egymást inspiráljátok! Ha nagyobb összeget fektetnél be valamibe, azt gondold át, aludj rá eleget!


Nyilas

Tele vagy jobbnál jobb ötletekkel és megérzésekkel, főleg ami a pénz teremtését illeti – az elköltésében sem vagy rossz. Érkezik is stabilan, kiszámíthatóan. Ez a biztonságérzetednek nagyon jót tesz, közben érzed, tudod a határokat, meddig mehetsz el. Igaz, váratlan kiadások is meglephetnek, melyekre nem tudsz felkészülni, úgy jönnek, mint derült égből a villámcsapás. Ezek összefüggésbe lehetnek a közlekedéssel, számítógéppel, kommunikációs eszközökkel. Tartsd ott is a határokat!


Bak

Ha nem figyelsz, ha türelmetlen vagy, azzal olyan akadályokat produkálhatsz, melyek a pénzügyeidet is érintik, kár felesleges kiadásokat teremtened! Találd meg középpontodat, ahol nem viselkedsz úgy, mint egy akaratos kisgyerek, aki mindent szeretne, talán még toporzékol is értük! A benned levő bölcsesség, gyakorlatiasság így főszerepet kap, s talán le tudsz mondani azokról az extrém dolgokról, melyek most oly vonzóak, de melyek meglehet, már a „takaród” végén túl vannak.


Vízöntő

Milliomos fényszögeid még mindig itt vannak, úgyhogy várd a bőséget, ha még eddig nem érkezett meg, szinte el sem kerülheted! Adj fel egy lottószelvényt, segítve ezzel angyalaidat, de csak egyet, ami nem lesz könnyű! Túlzásokba tudsz esni, főleg ezen a területen, erővel biztosítva magadnak mindent. Ám – azzal csak hitetlenségedet árulod el, ami viszont akadályozza a pénz érkezését, legyél tudatos! Munkád gyümölcsére is számíthatsz, nagyon jó üzleteket kötve. Főnököd is látja nagyszerűségedet, amit honorál.


Halak

Nem biztos, hogy megúszod a váratlan kiadásokat, de ez mit sem változtat hangulatodon, jókedveden, hiteden. Tudod, hogy angyalaid veled vannak, s minden a legnagyobb rendben van. Át is ugrod épp ezért az akadályokat, legyenek bármekkora nagyok. Ha sikerül extrém vágyaidról lemondanod, s megtalálni a közepet, a mértéket, talán akkor ezeket a nehézségeket el is kerülheted. Mégis lehet, hogy egy utazás élménye, ami most nagyon fontos neked, kárpótolja, hogy a bankszámládon kevesebb van.





Ha kicsit keresgélünk az interneten a méregtelenítés témakörében, több százezer találat közül válogathatunk. Az egyik eredményesebb a másiknál, ez az olcsóbb, az a könnyen elkészíthető stb, stb.

Ha még nem hallottál a kovaföldről, akkor a legjobb lesz, ha megismerkedsz vele, mert talán ez a legjobb méregtelenítő készítmény, amelyet gyógynövényszaküzletekben, bioboltokban is be tudunk szerezni. Amellett, hogy megtisztítja a szervezetet a toxikus anyagoktól, széppé teszi a bőrt, serkenti a kollagén termelődést, de még a kertészkedésben is hasznunkra van.


Nézzük mi mindenre jó még a kovaföld:


Kollagén-serkentő

Ez a szemcsés, természetes ásványi anyag 80–90 százalékban megkövesedett algát tartalmaz. Ez pedig rendkívül jót tesz a hajnak, a bőrnek, az ízületeknek és csontoknak.


Erősíti a körmöket

Így ha gyakran berepedeznek, betöredeznek a körmeink, használjunk kovaföldet.


Arcra

Ha ezzel a finom porral dörzsöljük be az arcunkat, megszabadulhatunk az elhalt hámsejtektől, a kalcium, a magnézium, a cink, a réz, a szelén és a foszfor pedig széppé teszi ábrázatunkat. Egy evőkanál kovaföldet keverjünk el annyi aloe vera géllel, vagy mézzel, hogy krémmé váljon, majd ezzel kenjük be körkörös mozdulatokkal arcunkat. Vigyázzunk, hogy ne kerüljön a szemünkbe. Hagyjuk pár percig magunkon, majd langyos vízzel mossuk le.


Testszag ellen

A kovaföld nagyszerűen semlegesíti a kellemetlen testszagokat, így ha ezt a port használjuk, többé nem lesz gondunk ezen a téren. Az izzadásgátló készítése: olvasszunk fel egy adag shea vajat, vagy kókuszolajat egy edénybe, majd ebbe keverjünk bele egy kevés kovaföldet, amíg krémes állaga lesz. Ebből egy negyed teáskanál mennyiséget kell felvinni a hónaljunkra.


Erősíti a fogakat, csontokat

Ez a kovasavnak, vagy a szilícium-dioxidnak köszönhető. Úgyszintén jót tesz az ízületeknek is. A kovaföld megakadályozza a korai csontritkulást.


A rossz koleszterinszint

növekedését is meggátolja, ezért a kovaföld fogyasztása legalább 4 hétig javasolt.


Egészség

A kovaföld negatív ionjainak köszönhetően hatékonyan elpusztítja a káros baktériumokat, az élősködőket és a vírusokat a vastagbélből. Reggel, étkezés előtt fél órával, és étkezések után 3 órával érdemes bevenni a méregtelenítő keveréket. 1 teáskanál port oldjunk fel 230 ml vízben. A kúrát legalább 4 hétig érdemes folytatni.


Zöldségek, gyümölcsök

Arra is csodás, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket frissen tudjuk tárolni, hiszen ha kovafölddel megszórjuk, akkor nem támadják meg a bomlasztást okozó baktériumok.


Vetemények

Hintsük be a veteményes kertünket is kovafölddel, hogy megakadályozzuk a kártevők pusztítását, de a lakásunkat is megvédhetjük a bogaraktól, ha a repedések mentén kovaföldet szórunk ki.


Büdös cipők

A büdös cipők orrfacsaró szagától is megszabadulhatunk, ha kovafölddel átdörzsöljük a lábbeliket.


2022. november 28., hétfő



Ha kiwit szeretnénk a saját kertünkből szüretelni, akkor a legjobb, ha márciustól májusig fogunk neki az ültetésének. Vásároljunk egy minél érettebb, de egészséges gyümölcsöt.

Mossuk meg a kiwit, és vágjuk fel néhány darabba. Vájjuk ki a belét, és tegyük egy csésze langyos vízbe. Kavarjuk jól el, és addig hagyjuk, míg kihűl a víz.

Egy szűrő felett öblítsük le néhányszor, míg el tudjuk különíteni a magokat. Tegyük a magokat egy papírtörlőre, és hagyjuk 2-4 órát száradni. Csomagoljuk be jól a magokat egy darab vattába, és helyezzük egy langyos vizes tálkába.

Fedjük le műanyag fóliával, és tegyük napos helyre. Éjszakára vegyük le róla a fóliát, majd reggel, mielőtt visszatennénk, öntözzük meg egy kicsit. 7-10 nap elteltével meg fognak jelenni az első csírák.

Tegyünk egy cserép aljára egy kevés agyagos földet, mélyítsünk kb. 5-10 mm-es lyukat, és mindenikbe tegyünk 2-3 magot. Fedjük le egy vékony réteg földdel, majd öntözzük meg egy kicsit.

Borítsuk be műanyag fóliával. 3-6 nap múlva meg fognak jelenni az első hajtások. A kiwi eléggé ellenálló a hidegre, ezért, ha már akkorára nőnek a hajtások nyugodtan kiültethetjük őket a kertbe is. Ha bent tartjuk, a téli időszakban hagyjuk, hogy kissé pihenjen, mérsékeljük az öntözését, elég, ha 2-3 hetente adunk vizet.

Tavasszal, és nyáron viszont kétnaponta meg kell öntözni. Nagyon hálás növény, egy évben akár többször is szüretelhetünk róla.


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző



Az Atv híradója megkereste a kormányt a benziánárstoppal kapcsolatban, melyben arra voltak kíváncsiak vajon meddig tudja a magyar kormány fenntartani a korábban megszabott árakat.

A kormány a kérdésre azt válaszolta, hogy január 1-jétől csak bizonyos feltételek mellett tudják az árakat megtartani. Az üzemanyag ellátási problémák országszerte egyre nagyobb feladatnak tűnnek, az elmúlt időszakban több benzinkút kényszerült országszerte még szigorúbb korlátozásokra, illetve több benzinkút szenved üzemanyag hiányban is.

A Mol pénteken egy újabb döntés keretein belül közleményben jelezte, hogy a kisebb benzinkutaknak ezen a héten sem tud majd üzemanyagot küldeni.

AZT GONDOLOM, HOGY A KORMÁNYZATNAK IS EL KELL DÖNTENIE, HOGY ÁRAT SZABÁLYOZUNK VAGY ÜZEMANYAGGAL LÁTJUK EL A PIACOT. ÉN AZT GONDOLOM, HOGY A KORLÁTOZÁSOK MA MÁR NAGYOBB KÁRT OKOZNAK, MINT AMIT AZ ÁRNÖVEKEDÉS OKOZOTT A MÚLTBAN

– mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

Balogh József energiapiaci szakértő elmondta:

HOGYHA MEGINT TOVÁBB VISZIK, ÉS UGYANEZE AZ ÁRON, FORINTBAN, AKKOR VALÓJÁBAN AZ LESZ, HOGY A FOGYASZTÁS TOVÁBB FOG EMELKEDNI, UGYE EZT A TENDENCIÁT MÁR LÁTJUK.UGYANAKKOR NEM LESZ ELÉG FINOMÍTÓI KAPACITÁS, ÉS HA BÁRMI TÖRTÉNNE A BARÁTSÁG KŐOLAJVEZETÉKKEL, AKKOR MÁR AZ ALAPANYAG IS HIÁNYOZNI FOG. SZERINTEM DECEMBERBEN EZT ÁT KELL MAJD GONDOLNI, HOGY HOGYAN TOVÁBB.

A Mol a megkeresésre elárulta, hogy folyamatosan úton vannak az autóik, korlátozásokat vezettek be az exportra szánt mennyiségek területén is.

A kormány azt közölte, hogy január 1.-jétől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstoppot, ha az Oroszországból érkező kőolaj szállítás nem ütközik semmiféle akadályba, a százhalombattai finomító pedig továbbra is működőképes marad.


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző




Sziasztok, szép napot mindenkinek! A hatlapos receptjét a nagymamámtól örököltem, nagyon gyakran készítem, mindenki imádja. A krémet felszoroztam egy kicsit, mert mindenki úgy szereti, ha nagyon krémes és nem száraz.


HOZZÁVALÓK:

Tészta:

40 dkg liszt, plusz amennyit felvesz

6 evőkanál porcukor,

1 evőkanál zsír,

1 kisdobozos tejföl,

2 egész tojás,

1 cs. szalalkáli

krém

2 liter tej,

14 evőkanál rétesliszt (ez kb 25 dkg)

6 evőkanál kakaópor, cukrozatlan

40 dkg porcukor

pici darab vaj (kb 5 deka)


ELKÉSZÍTÉS


Először a zsírt morzsoljuk el a lisztben, adjuk hozzá a többi hozzávalót és gyúrjuk össze. Ha kell még liszt adjunk hozzá nyugodtan, lágy de nem ragacsos tésztát kell kapnunk. A tésztát osszuk 6 részre, formázzuk kis cipókká és pihentessük fél órát. (egy cipó kb 13 dkg)

Majd lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát, szinte hajszálvékonyra, mert sülés közben megvastagszik. Egy 25 x 35 cm tepsi hátát lisztezzük meg, és a nyújtófa segítségével emeljük át a tepsi hátára. A lelógó széleket vágjuk le. Előmelegített 180 fokos sütőben kb 8 perc alatt sül meg 1 lap. Vigyázzunk, nehogy megégjen. Legjobb ha van két egyforma tepsink, így amíg az egyik sül, addig a másikat elő tudjuk készíteni a másik tepsin. Amikor meg van mind a hat lap, akkor elkezdjük a krém készítését.

A krém hozzávalói: 2 liter tej, 14 evőkanál rétesliszt (ez kb 25 dkg) 6 evőkanál kakaópor, cukrozatlan 40 dkg porcukor, pici darab vaj (kb 5 deka) A tej 1/3-át egy tálba öntöm, és kézi habverővel csomómentesre keverem benne a kakaóport és a réteslisztet. Sűrű masszát kapunk. A tej nagyobbik részét egy nagyméretű lábasba öntöm a porcukrot hozzáadva és elkezdem melegíteni. Amikor langyos, hozzáöntöm a kikevert sűrű masszát. Közepes lángon, ÁLLANDÓ keverés közben felfőzöm a krémet. Amikor megfőtt a krém, belerakom a pici vajat és azzal is jól elkeverem. Közben 5 egyforma méretű tányérkát magam mellé készítek és a megfőtt krémet még forrón elosztom egyenlő arányban 5 felé. Így biztos, hogy azonos mennyiségű krém kerül minden lap közé.

Elkezdjük a lapok töltését és rétegezését egy nagyméretű tálcán. A legszebb, legsimább lapot tegyük félre, az lesz a teteje. A krémet, azonnal, még melegen kenjük a lapokra. Amikor elkészültünk, állítsuk hűvös helyre a süteményt, Szeletelni csak pár óra elteltével lehet csak, amikor a lapok jól megpuhultak a krémtől. Mindig csak annyit szeleteljünk, amennyit egyszer-egyszer elfogyasztunk, különben kiszáradnak a szeletek. Jó étvágyat és jó sütögetést!


Penczné Sali Krisztina receptje


—Nagyon finom puha tészta és még ennél is finomabb krém




Borzalom, hogy mennyire nem törődünk egymással a mai világban. A 7-es buszon hangzott el a következő vérlázító mondat! Tömeg, fiatal lány ül, kismama nagy hassal megkéri, hogy adja át a helyet, mire a válasz: „Van két lábad, de ha annyira ülni akarsz, vitesd autóval a segged.” Neked írom a levelet, te tizennyolc körüli lány, akinek a szájából a fenti mondat elhangzott.

Nagyon nagy tévedésben élsz, segítek, hogy megértsd a helyzetet, amit annyira rosszul kezeltél. A kismama hasmérete alapján már volt legalább 8 hónapos terhes. Az egy dolog, hogy ilyenkor azért már elég nehéz a baba, de ettől még persze tud állni az anyuka a két lábán, hiszen nem mozgássérült. Csakhogy – majd meglátod, amikor gyereked lesz – amikor ilyen nagy hassal kell közlekedni, akkor megváltozik a test egyensúlya, sokkal ingatagabbá válik. Tudom, ez fizika, és azt általában utálják a korodbeli lányok, de attól még tény marad: a hasa nehéz, előre húzza, nehezebben egyensúlyozik, ergo könnyebben el is esik a kismama. A busz márpedig ráz, nagyokat fékez, veszélyes üzem, amikor egy kisbabáról van szó.

Az a baj, hogy te addig láttál ki a fejedből, hogy egy idegen el akarja tőled rabolni a kényelmes helyedet. Lehet, hogy fáradt voltál, lehet, hogy fájt a lábad, nem tudhatom, hogy miért akartál annyira ülni, de az a helyzet, hogy bármi is legyen a problémád, nem nagyon vetekedhet azzal, hogy egy baba életét kell megóvni ilyen helyzetben. Ugyanis nem azért kell egy terhes nőnek leülnie, mert baja lenne a lábának vagy mert kényeskedik, hanem azért, hogy egy hirtelen kanyarnál vagy fékezésnél ne essen hasra, ne vágódjon neki a kapaszkodónak vagy ne álljon bele a hasába valaki másnak a könyöke a nagy tömegben. Merthogy ez mind végzetes lehet a babának.

Most mondhatod, hogy mi közöd neked más babájához, de pont annyi közöd van hozzá, hogy nem akarhatod, hogy a lelkeden száradjon, ha egy magzatnak baja esik. Megéri annyira őrizni a helyedet a buszon, hogy kockáztatod egy baba életét? Nem hiszem. Hacsak nem épp törött lábbal vagy kemoterápiás kezelés után rosszulléttel küzdve zötykölődsz a buszon, nem nagyon tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy neked nagyobb szükséged legyen az ülőhelyre, mint egy terhes nőnek. Segítsetek egy megosztással eljuttatni üzenetem ennek a drága fiatal hölgynek! Köszönöm! V. Leila /egy álló utas/ Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!


Forrás


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző

Ettől az egyszerű képtől a fél internet megkergült. A feladvány elég egyszerű: hány lyuk van ezen a pólón? Alább megtalálod a megoldást, de mielőtt megnéznéd, először szánj a megfejtésére egy kis időt!



-

-

-

-

-

-

-

-


A megfejtés


A pólón összesen 8 lyuk van.


Miként lehet ez?


A póló közepén négy lyuk van:

kettő elől és kettő hátul

ezenkívül az ujjak, a nyak és a derék is lyuknak számít!


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző


HOZZÁVALÓK

Tészta:

80 dkg liszt
5 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
5 dl tej
1 kávéskanál só
2 dl étolaj

ELKÉSZÍTÉS

Az élesztőt a tejben felfuttatjuk, majd a hozzá valókat össze gyúrjuk. Addig dagasztjuk amíg a tészta el nem válik a tál falától. 30 percig meleg helyen kelesztjük.
6 gombócra osztjuk, kerekre nyújtjuk (kb. 5 mm ), majd 8 részre vágjuk. A lekvárt a tészta széles részére tesszük, oldalait behajtjuk, majd feltekerjük.
Tetejét tojással lekenjük, és 180 fokon aranybarnára sütjük.


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző



Egy Spanyol kórházban történt, hogy egy fiatal, 23 éves hölgy egészséges, gyönyörű babának adott életet. Csupán az volt a bökkenő, hogy a baba bőrszíne nem hasonlít sem az anyáéra, sem az apáéra, de még a felmenőkére sem.

Szülés után az apuka nyugodtan megkérdezte az anyukától: “Nem vagyok rasszista, nem érdekel a gyermekünk bőrének a színe, de megcsaltál?”

Mire a fiatal anyuk azt mondta: “Nem csaltalak meg, éjjel-nappal kávét iszol, ezért ilyen a gyermekünk bőrszíne.”

Az apuka nagyon elszégyellte magát és azt mondta: “Sajnálom, hogy megkérdőjeleztem a partnerem, ő biztosan nem csalt meg. Tényleg túl sok kávét ittam mostanában és ez valamilyen hatással lehetett a gyerekre, nem fogok apasági tesztet kérni.”


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző



Nem lehet meghatódás nélkül végig nézni az alábbi videót, melyben a cica elhunyt gazdájáról néz egy videó felvételt, majd a 37. másodpercnél egy váratlan dolgot tesz. Még, hogy a cicák nem hűséges állatok…


  • november 28, 2022
  • Ismeretlen szerző




Emelkedik a minimálbér, amiről már a megállapodás is megszületett. Ez a döntés azonban nemcsak a bérekre lesz kihatással, hanem a különböző juttatásokra is, hiszen ezeket a minimálbér összegéből számolják ki. Sokan nem tudják, hogy jogosultak adókedvezményre: mutatjuk, milyen betegségek esetén lehet pénz visszaigényelni az államtól! – írja a Pénzcentrum.

Nemcsak a személyi jövedelemadó igényelhető vissza, sokan nem tudják, de egyes betegségek, allergia vagy érzékenység miatt is részesülhetünk adókedvezményben, akár visszamenőleg is.

A szóban forgó visszatérítések mértékét a mindenkori minimálbér alapján számolják ki, ami 2022-ben jelentősen emelkedik. A jövő évi bérmegállapodás részleteiben jelentős előrehaladást ért el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, 2021. november 3-án. A MINIMÁLBÉRT EZ ALAPJÁN 2022-BEN 200 EZER FORINTRA, A GARANTÁLT BÉRMINIMUMOT PEDIG 260 EZER FORINTRA EMELIK JANUÁRTÓL.

Kevesen hallottak róla, azonban a 335/2009-es kormányrendelet alapján, többen jogosultak a személyi jövedelemadó csökkentésére, amennyiben a listán szereplő súlyos, fogyatékosságnak minősülő betegségben szenvednek. Ha a listán szereplő betegségekkel valaki együtt él, akkor a személyi jövedelemadóról szóló 1995-ös törvény alapján jogosult a személyi jövedelemadója csökkentésére. Nem kell azonban feltétlenül csak a legsúlyosabb problémákra gondolni: a kedvezmény például a laktózintolerancia, a cukorbetegség egyes esetei, vagy a cöliákia esetén is jár,

ÍGY MINDENT EGYBEVETVE AKÁR AZ ORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK 35 SZÁZALÉKA IS ÉRINTETT LEHET, ÁM A KEDVEZMÉNYT SOKAN NEM HASZNÁLJÁK KI, HISZEN NEM TUDJÁK, HOGY JÁR NEKIK.

AZ ADÓKEDVEZMÉNY ÖSSZEGE HAVONTA A TÖRVÉNY SZERINT (29/E. §) A MINIMÁLBÉR 5 SZÁZALÉKA. AZ ÚJ MINIMÁLBÉR-MEGÁLLAPODÁS SZERINT A SZÁMÍTÁS ALAPJA 200 000 FORINT LESZ, ÍGY A HAVI SZINTEN JÁRÓ ADÓKEDVEZMÉNY 2022-TŐL 10 000 FORINT, VAGYIS JÖVŐRE AKÁR 120 EZER FORINT IS MEGSPÓROLHATÓ LESZ.

Ha csak most értesültünk erről a támogatásról, és még nem vettük igénybe, viszont a betegség ténye már hosszabb ideje fennáll, akkor az első összeg ennek a pénznek a sokszorosa is lehet. Ugyanis az adókedvezményre feljogosító betegségekben szenvedők a kedvezményt az 5 éves elévülési időn belül utólag is érvényesíthetik.


Kinek jár?

AZ ÁLLAM AZOKNAK BIZTOSÍTJA AZ ADÓKEDVEZMÉNYT, AZT, HOGY KEVESEBB ADÓT FIZESSENEK, AKIK OLYAN BETEGSÉGBEN SZENVEDNEK, AMELYEKET A TÖRVÉNY SÚLYOS FOGYATÉKOSSÁGKÉNT HATÁROZ MEG, TEHÁT RÁSZORULTSÁG ALAPJÁN RÉSZESÜLHETNEK BENNE AZ ÁLLAMPOLGÁROK.

A 335/2009. (XII. 29.) Kormányrendelet összesen 18 olyan betegségcsoportot (ez mintegy hétszáz betegséget jelent) határoz meg, amelyek esetén érvényesíthető az adókedvezmény, ezeket pedig a BNO kódjuk alapján a betegek is azonosíthatják.


A következő betegségek esetén jár az adókedvezmény:


- egyes hallási és látási fogyatékosságok,

- bizonyos mentális fogyatékosságok és viselkedészavarok,

- egyes mozgásszervi megbetegedések,

- skizofrénia egyes változatai,

- a vérképzőrendszer rosszindulatú betegségei,

- egyes rákos megbetegedések,

- egyes immunbetegségek,

- egyes emésztőszervi betegségek, például Crohn betegség,

- veleszületett enzimopátiák (az egyes enzimek működésének rendellenességei), például laktózintolerancia, lisztérzékenység, vagy a szénhidrát-anyagcsere egyéb zavarai,

- veleszületett és szerzett szívbetegségek,

- egyes fejlődési rendellenességek (például Down-szindróma), vagy

- az elválasztó mirigyekkel és anyagcsere meghibásodásával összefüggő egyes megbetegedések, többek között az I. és II. típusú cukorbetegség

- emlő- és petefészek daganat

- méhnyakrák

- endometriózis

- here- és prosztatarák.


A betegségek pontos listáját a már említett kormányrendelet melléklete tartalmazza, ami ide kattintva érhető el.


Hogyan lehet igényelni?

AMENNYIBEN IGÉNYELNÉNK AZ ADÓKEDVEZMÉNYT, ELSŐ SORBAN ORVOSI IGAZOLÁSRA LESZ SZÜKSÉGÜNK, AMELYEN EGY SZAKORVOS, VAGY AZ ADÓZÓ HÁZIORVOSA IGAZOLJA, HOGY VALÓBAN SZENVEDÜNK AZ ADÓKEDVEZMÉNYRE JOGOSÍTÓ BETEGSÉGBEN. VISSZAMENŐLEGES IGAZOLÁS ESETÉN ENNEK AZT IS TARTALMAZNIA KELL, HOGY A BETEGSÉG MÁR AZ ELŐZŐ ADÓÉVBEN IS FENNÁLLT.

Az igazolással a magánszemély két időpontban kérheti a kedvezmény megállapítását a Nemzeti Adó és Vámhivataltól (NAV). Az adóelőleg megállapításánál, adóelőleg-nyilatkozattal év közben, valamint a személyijövedelemadó-bevalláskor májusban.


Az igazolásnak tartalmaznia kell:


- a kedvezményt igénybe vevő személyazonosító adatait,

- lakóhelyét,

- adóazonosító jelét,

- az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátumát,

- a betegség véglegességének vagy ideiglenességének megállapítását, valamint

- az igazolást kiállító szakorvos vagy háziorvos aláírását.


2022. november 27., vasárnap

  • november 27, 2022
  • Ismeretlen szerző



Az elhanyagolt gázkészülékek nemcsak balesetveszélyesek, hanem többet is fogyasztanak.

Újabb, a lakosság széles köréhez szóló tájékoztató videóval jelentkezett az MVM, ami számos hasznos információval szolgál az érintetteknek a fűtési szezon kapcsán.

A rövid figyelemfelkeltő, napokban megjelent videóban a szolgáltató összefoglalja, hogy mire érdemes figyelni a fűtési szezon kezdetén.

A kisfilmből kiderül, hogy egy rendszeresen ellenőrzött és karbantartott készülékkel milyen veszélyektől óvhatjuk magunkat – írja a Portfolio.

Az MVM YouTube-csatornáján megjelent videó szerint minden évben érdemes szakemberrel átvizsgáltatni az ingatlanunkban lévő gázvezetékek és gázkészülékek állapotát,

a rendszeresen karbantartott készülékekkel és vezetékekkel megelőzhető a szén-monoxid-mérgezés vagy a gázszivárgás, amelyek következtében biztonsági okokból a lakásunkat vagy akár egy teljes társasházat ki kell kapcsolni a szolgáltatásból,

az ingatlan tulajdonosának feladata, hogy az ingatlanon belüli vezetékeket és gázkészülékeket üzemképes és biztonságos állapotban tartsa.

Az MVM figyelmeztetése szerint az elhanyagolt készülékek nemcsak balesetveszélyesek, hanem gázt is pazarolnak, így megnövelik a gázszámlát.


2022. november 26., szombat

  • november 26, 2022
  • Ismeretlen szerző




A gőzgombóc nemcsak az iskolai menzát juttatja eszembe, hanem bizony drága és imádott nagymamáimat is. Ha gőzgombócot kértem tőlük, akkor mindig egy hatalmas adaggal készültek, és bevallom, jó sokat el tudtam pusztítani ezekből a finomságokból. Szinte bármilyen lekvárral tökéletes, és legjobban a vajjal meglocsolt, kakaóval és porcukorral megszórt változatot szeretem. Azóta én is készítem a gyermekeimnek, és itt sem kell elaprózni a mennyiséget: 1 kg tésztából kb. 36 gombóc jön ki. A párolást egyszerre 3 edényben csinálom: 2 pároló betét segítségével, és egy adagot pedig egy magasabb falú, teflonnal bevont serpenyőben.


Hozzávalók:


Tészta:


1 db tojás

100 ml olaj

500-550 ml tej

3 ev. kanál cukor

1 kv. kanál só

1 kg rétesliszt

42 g élesztő (1 kocka)


Szükségünk lesz még:


lekvár a töltéshez

olvasztott vaj, amivel meglocsoljuk a gőzgombócokat

olaj

cukor, kakaó, darált mák, őrölt dió…



Elkészítés:


A tésztát elkészítéséhez kenyérsütőt használtam, de ha nincs, akkor saját magunk is elkészíthetjük: 100 ml tejhez egy kanál cukrot adunk, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Megvárjuk, míg felfut, majd a hozzávalókból félkemény állagú tésztát gyúrunk. A tésztában a tej egy résztét akár vízzel is helyettesíthetjük. Miután a tészta megkelt, lisztes nyújtódeszkán kb. 45x45 cm-es négyzet alakúra kinyújtjuk. A tésztalapot kb. 6 egyenlő széles kis sávra felvágjuk, majd minden egyes sávot 6 db négyzetre – így összesen 36 kis négyzetet kapunk. A tésztalapocskákra rátesszük a tölteléket – a jó sűrű lekvárt, majd becsomagoljuk és kezünkkel gombócokat formázunk. Kb. 30 percig még kelesztjük, majd gőz fölött készre pároljuk. A gombócokat tányérra tesszük, olvasztott vajjal meglocsoljuk, kakaóval, mákkal vagy dióval megszórjuk.

Hogyan pároljuk a gőzgombócot 1: egy edényben vizet forralunk, a pároló betétet olajjal megkenjük, majd beletesszük a buktákat. A betétek méretőtől függően 4-7 gombócot tudunk egyszerre párolni. Mikor a megkelt gombócokat a betétre tesszük, ügyeljünk arra, hogy ne érjenek össze, és az olajjal mindegyik gombócot megkenjük. A gombócokat kb. 18-20 percig pároljuk.

A második módszert még dédmamám használta, és amikor először alkalmaztam, elég szokatlannak tűnt. Egy magas falú teflon edényt olajjal kikenünk, és ebbe tesszük bele a megkelt gombócokat úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. Mindegyiket megkenjük az olajjal, felöntjük 100 ml vízzel, lefedjük (nem teljesen, úgy, hogy a pára egy kis lyukon eltávozzon,), és kb. 10 percig pároljuk. Ezalatt az idő alatt az összes víznek el kéne főnie, a gombócok pedig alul ropogósabbak is lehetnek, ha túl gyorsan elpárolog a víz (engem ez sose zavart).

Ebből a tésztamennyiségből 36 gombóc készült el. Ha ez túl sok, akkor a tészta mennyiségét akár a felére is lehet csökkenteni (500 g liszt). Ehhez a mennyiséghez 1 tojás jön, a többi hozzávalót pedig felére csökkentjük.


  • november 26, 2022
  • Ismeretlen szerző



Már megszoktuk a rendőröktől a mogorva, szigorú tekintet, de arra nem is gondoltunk még, hogy milyenek lehetnek amikor picit elengedik magukat.

Most mutatunk egy videót, ahol egy rendőr talán kicsit túlzottan is elengedte magát, persze csak akkor amikor nem látta senki.

Nézd meg a fejét, hogy megváltozik amikor lát egy gyalogost…


  • november 26, 2022
  • Ismeretlen szerző




Meghívták Orbán Viktort a borsodi kisebbségiek, hogy lássa, milyen 22 ezer forintból élni. A mindössze néhány száz fős, határmenti település alpolgármestere, Toldi Richard szerint a falu lakosságának a „99 százaléka szegény”, ráadásul a fele még kiskorú – derül ki a Magyar Hang helyszíni riportjából.

“Azért üzennénk Orbán Viktornak. Lejöhetne megnézni minket. Jó lenne, ha a miniszterelnök látná, milyen is valójában 22 800-ból élni, és hogy milyen az élet itt a falun.” MTI Fotó: Balogh Zoltán – mondta az egyik helyi lakos.


  • november 26, 2022
  • Ismeretlen szerző



AZ egyik alig ismert önkormányzati támogatás a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjtámogatás!

Ezt a támogatást az önkormányzat a 70. életévüket betöltött lakóknak nyújtja ezt a támogatást, ami mentességet biztosít a szemétszállítási díj fizetése alól. Az önkormányzat azonban csak egy meghatározott konténer űrtartalomig vállalja át a szemétszállítási díjat.

Nincs előre meghatározott állami feltételrendszer, mivel önkormányzati segélyről van szó, így az önkormányzat saját hatáskörén belül határozza meg illetve szabályozza a feltételeket, hogy kinek jár és kinek nem!

Mi most bemutatunk egy példát, konkrétan Debrecen város példáját, de hangsúlyozzuk, hogy minden egyes városban, településen más feltételek lehetnek érvényben, sőt az sem biztos, hogy van ilyen támogatás, ugyanis arról is az önkormányzat maga dönthet, hogy ad-e ilyen támogatást a polgároknak vagy nem!


DEBRECENBEN EZEK A FELTÉTEK VANNAK ÉRVÉNYBEN >>>


A 70. életévüket betöltött személyek hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjának támogatása.Szükséges okiratok:Az igénylő adatlap ügyfélszolgálatnál történő benyújtása esetén az ügyintézés elősegítése érdekében a kérelmező személyi igazolványa, lakcímnyilvántartó-kártya és TAJ- kártya bemutatása szükséges!

A kérelemhez csatolni kell:-Közös képviselő igazolása gyűjtőtartályt közösen használók esetében az adott ingatlanra eső közszolgáltatási díj összegéről.– Családi házban lakó kérelmezők esetében a közszolgáltató által, a kérelem benyújtását megelőző utolsó negyedévben kibocsátott számla, valamint a számla kiegyenlítését igazoló bizonylat (csekk, folyószámla kivonat) másolatát.

Jogosultság feltételei:A polgármester a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megfizetéséhez támogatást állapít meg a) a 70. életévét betöltött, egyedül élő jogosultnak, vagy ha a jogosult kizárólag házastársával, élettársával, bejegyzett élettársával, szülőjével, 70. életévét betöltött gyermekével, kiskorú gyermekével, fogyatékossági támogatásban vagy emelt összegű családi pótlékban részesülő egyenesági hozzátartozójával, vagy testvérével él közös háztartásban. A támogatás abban az esetben illeti meg a kérelmezőt, ha a lakást kizárólag az előzőekben felsorolt személyek használják, valamint közszolgáltatási díj tartozásuk a közszolgáltatónál nincs feltéve, hogy


– a háztartásban élők egy főre számított havi jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum 300%-át,


– egyedül élő esetén a nyugdíjminimum 400%-át,


b) a 75. életévét betöltött, egyedül élő jogosultnak, vagy ha a jogosult kizárólag házastársával, élettársával, bejegyzett élettársával, szülőjével, 70. életévét betöltött gyermekével, kiskorú gyermekével, fogyatékossági támogatásban vagy emelt összegű családi pótlékban részesülő egyenesági hozzátartozójával, vagy testvérével él közös háztartásban. A támogatás abban az esetben illeti meg a kérelmezőt, ha a lakást kizárólag az előzőekben felsorolt személyek használják, valamint közszolgáltatási díj tartozásuk a közszolgáltatónál nincs.” A 2016. július 1. napja előtt megállapított hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjtámogatásra való jogosultság – jövedelmi viszonyaitól függetlenül – a 70. életévüket betöltöttek részére továbbra is biztosításra kerül azzal, hogy a megállapított jogosultságot a jogosult lakcímének változása nem érinti.


  • november 26, 2022
  • Ismeretlen szerző




A kakaós csigát csak szeretni lehet. ma egy nagyon finom, bögrés változatot mutatunk. Érdemes kipróbálni, csodás íze van!


HOZZÁVALÓK:


A tésztához (16-18 darab, tenyérnyi) csigához:


- 6 bögre (75 dkg) fehér finomliszt

- 4 evőkanál kristálycukor

- 1 csipet só

- 2 egész tojás

- 1 és negyed bögre (3 dl) 2,8%-os LANGYOS tej

- egy kocka friss élesztő (5 dkg)

- 12 dkg olvasztott vaj



A töltelékhez:


- 5-6 dkg vaj

- cukrozatlan kakaópor (én hollandot használtam)

- porcukor



A tetejére:


- negyed bögre tej

- 1 csomag vaníliás cukor (10-12 g) vagy egy teáskanál vaníliaaroma



ELKÉSZÍTÉS:


Egy fél bögre langyos tejben elkeverünk egy mokkáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd hagyjuk felfutni. Ezután a tészta hozzávalóival kézzel vagy géppel lágy tésztává dagasztjuk, majd meleg helyen hagyjuk a kétszeresére kelni! Lágy legyen a tészta, tehát adjatok hozzá még tejet, ha nem elég…

Az elkészült tésztát lisztezett deszkára borítjuk, amit vékonyra nyújtunk. Megkenjük a olvasztott vajjal, majd alaposan megszitáljuk porcukorral, majd kakaóporral, majd annyi porcukorral, hogy ki se látsszon alóla a középső réteg kakaó. Szitálni sem muszáj, ha picit összeáll itt-itt a kakaópor, legfeljebb valahol kellemesen meglepődünk, mikor egy különösen kakaós részbe harapunk. Ennél nagyobb baj soha ne érjen minket. De ne spóroljatok a cukorral sem, és a kakaóval sem!

Végül feltekerjük, akár egy bejglit, majd felszeleteljük őket olyan két és fél-három centi vastagra, majd egy nagyobb méretű, kivajazott gáztepsire sorakoztatjuk őket, szorosan egymás mellé, majd hagyjuk még tizenöt percet kelni őket, hogy ilyen szép levegősre dagadjanak. Ezután mehetnek a sütőbe 180 fokra, alul-felül sütés programra addig, míg szép aranyszínű nem lesz a tetejük. Ekkor kivesszük és tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.

Ha jól átsült, akkor meglocsoljuk a vaníliás tejjel, és még egy öt percre visszatesszük. Porcukorral meghintve, melegen tálaljuk! Másnap néhány másodpercre betesszük a mikróba, és olyan lesz a tésztája, mintha most sütöttük volna! 🙂 A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!

Jó étvágyat! 




“Sziasztok! A nagyobb facebook csoportokba már közzétettem, de szeretném ide is beküldeni történetem, hogy jártunk tegnap a kisfiammal a Budapestről – Szolnokra tartó úton.

Tegnap a 15:15-kor Budapest keletiből Szolnokra tartó vonatra ültem fel a 8 éves kisfiammal, Áronnal. Mentünk meglátogatni anyukámékat.

Felszállás után pár perccel találtunk is egy üres kabint, ahova beültünk. Minden rendben is ment, jött a kalauz, jegyeket megnézte utána stb. Körülbelül fél órára rá bejött 2 csapzott fiatalember,(gondolom az egyik állomáson szállhattak fel) nem akarok általánosítani és az örök faji vitába belemenni, de szerintem romák lehettek kinézetük alapján. Tehát beültek, azt se kérdezték, hogy szabad e a hely, hanem fogta magát a két srác és beült az egyik a fiam mellé, a másik meg mellém. Már ekkor bűzlöttek a pia szagtól. Ezután az egyik elővett egy első ránézésre vodkás üveget és elkezdett inni. Majd elkezdett először engem majd a kisfiamat kínálgatni.

– Mondtam nem kérek, köszönjük. Csak nem értette meg, erőszakoskodott.. – Ekkor már féltem. De mikor vagy harmadjára mondtam neki, akkorra nagy nehezen megértette.. 10 -15 perc csend megint. egymással beszélgettek, nem szóltak hozzánk, csak ittak és bárgyú módon röhögtek. Ekkora nem tudom mi történhetett, gondolom jobban beütött a pia, de elkezdték a kisfiam hátitáskáját nézegetni, majd kicipzározták..!! Ekkora azonnal rájuk üvöltöttem, hogy hogy képzelik!! Erre az egyik hülye gyerek fogta magát és nyakon öntött a piájával majd mondta, hogy hallgassak, vagy olyat tesz, amit megbánok, itt már szinte remegtem az idegtől, de mondtam rendben, ha kimennek a fülkéből akkor nem sikoltok..! Mire ezt kimondtam, már jött is egy pofon a másik “gyerektől”.. Nagyon megijedtem és elkezdtem sikítani, ekkor gondolom már ők is látták, hogy jobb innen menni, vagy féltek, hogy lebuknak nem tudom.. de fogták magukat és kirohantak a kabinból. Már majdnem megérkeztünk Szolnokra. Próbáltam összeszedni magam a kisfiam előtt és lenyugtatni, aki csak nézett a félelemtől könnyes szemekkel maga elé..némán…

Pár perc és leszállunk- mondtam neki.. Ezután már megérkeztünk az állomásra és gyorsan el is hagytuk a vonatot. Se erőm se idegzetem nem volt a kalauzzal( aki természetesen ezalatt nem jött megnézni a jegyeket, miért is jött volna..) vagy akárkivel beszélni akkor erről, gondolom ez a két senkiházi tizenéves már rég kereket oldott.. (Most gondolom, sokan kérdezik magukban, na de mégis, hogy nézhettek ki? Igazából az a tipikus lázadó 14-15 éves kamaszfiús kinézet, felzselézett fekete haj, piros kockás ing és szakadt farmer.. nem mondom biztosra, hogy romák voltak, de a barna bőrszín alapján én arra tippelnék..)”

Sajnos ilyen világban élünk, ahol az ember már nem tud nyugodtan utazni a gyermekével, mert attól kell rettegjen, hogy mikor éri valami inzultálás! Annyi ilyen kamasszal találkozik az ember, akik semmiféle nevelést nem kapnak otthon! Úgy látszik, már “divat” a gyereket nevelni a szülőnek! Csak sajnos az a baj, hogy az élet, ilyen huligánokat nevel belőlük!

Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet!

Felháborodottan de tisztelettel:


Filó Magdolna





Nem, nem vagyunk gazdagok. Igen, gyakori ebéd nálunk a tejfölös tészta, hónap elején sajt is szokott rá kerülni. 

Nem panaszkodás ez, cudar világot élünk, hát ez van, elfogadtuk. De ma... amikor fogom magam és lemegyek tejfölért a boltba, majd meglátom az árát, azt hittem dobok egy hátast. 1590 forintba került a 850 grammos tejföl! Az olcsóbbik fajtából meg nem is volt, üresen állt a helye. Nyilván értem miért... Fogtam magam és vissza tettem a helyére. Persze vehettem volna a kis tejfölt 250 forintért, de nem tettem, mivel mindig egységár alapján vásárolok, a szükség nagy úr, muszáj így tennem. Hazaballagtam és üres tésztát ebédeltünk. Így jártunk. Ott tartunk 2022-ben, hogy a tejföl már jóformán luxus cikknek számít, mert lassan a nagy kupás nutella is olcsóbb, ami nem a mindennapi létszükséglethez kellene. Elkeserítő.

Maradok tisztelettel, Etelka. 


2022. november 24., csütörtök

  • november 24, 2022
  • Ismeretlen szerző




A legutóbbi grillezés egyik nagy kedvencévé nőtte ki magát ez az extra gyors sajtos-fokhagymás kenyérlepény. Előnye, hogy a tészta pillanatok alatt elkészül, a sütéshez nem kell zsiradék sem, a végeredmény pedig egyszerűen zseniális! A füstölt reszelt sajt pompásan kiegészíti a kenyérlepényt, amit a fokhagymás olajjal tehetünk még finomabbá. Ebből a lepénykéből egy darab sosem elég!


Hozzávalók:


300 g búzafinomliszt

50 ml napraforgóolaj

100 ml hideg víz

1 kv. kanál só

1 kv. kanál sütőpor

200 g reszelt sajt (füstölt)

zúzott fokhagymával elkevert olaj ízlés szerint



Elkészítés:


A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport és a sót, elkeverjük. Ezután hozzáöntjük a napraforgóolajat és a vizet, majd az egészből sima állagú tésztát gyúrunk.

A kész tésztából kisebb adagokat szaggatunk, amikből vékony kis lepénykéket formázunk.

A korongokat reszelt sajttal megszórjuk, becsomagoljuk, majd még egyszer kinyújtjuk.

Száraz serpenyőben mindkét oldalát megpirítjuk, majd rögtön a sütést követően fokhagymás olajjal megkenjük.

A fokhagymás olajhoz a zúzott fokhagymát elkeverjük az olajjal.




Biztosan te is találkoztál már a problémával, amikor a törülközőt frissen kivéve a mosógépből, nem érezted kellemes szagúnak. Mintha az öblítő sem használt volna neki, sőt mi több, még enyhén penészes szagot is árasztott.

Hidd el, nem te vagy az egyetlen. Mivel a törülközők a tisztálkodást hivatottak szolgálni, az a legkevesebb, hogy mindig friss illatot árasszanak. Erre hoztunk most el neked egy tökéletes megoldást.


A probléma oka


A törülközőket hajlamosak vagyunk egy-egy szárítkozás után hanyagul ledobni a fürdőszobában a mosógépre vagy felakasztani őket egy fogasra. Az alapvető baj itt kezdődik.

A fürdőszoba levegője nagyon magas páratartalommal rendelkezik, főleg ha még az ajtaját sem szoktunk rendszeresen nyitva tartani. A ledobott vagy felakasztott törülköző egyszerűen képtelen megszáradni rendesen, mivel összehajlik, gyűrődik.

A benne maradt nedvességen még a fürdőszoba páratartalma sem segít. Emiatt a baktériumok és legfőképp a penészgombák vígan el tudnak benne szaporodni. Még ha nem is látod őket, az a tipikus szag jelzi a jelenlétüket.

Először is fontos, hogy a törülközőt mindig egy szárítóra tedd megszáradni, hogy egyenletesen át tudja járni a levegő. Lehetőleg ne a fürdőszobában hagyd, ha mégis, rendszeresen szellőztess a helyiségben.


A megoldás


Fogj egy mérőpoharat és tégy bele 1-2 evőkanál szódabikarbónát. Erre önts rá nagyjából 2 dl ecetet. Fontos, hogy a mérőedény magas falú legyen, mert a két hozzávalót összekeverve hajlamos kifutni a keverék.

Dobd be a kérdéses törülközőket a mosógépbe és öntsd be mellé a keveréket.

Mosd ki a szokásos programon.

A szódabikarbónás ecet segít megszabadulni a penésztől és a törülköző anyagában megrekedt mosószertől is. Ezen kívül puhább lesz az anyaga és még a mosógépnek is jót tesz, mert együtt tisztulhat a törülközőkkel.

Tetszés szerint adhatsz a keverékhez néhány csepp választott illóolajat is.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak