2024. március 28., csütörtök

  • március 28, 2024
  • Ismeretlen szerző



Húsvétra egy igazán mutatós, ízletes finomság!


Hozzávalók:


kb. 0,5 kg franciasaláta zöldségkeverék

2 db nagy pohár tejföl

1 evőkanál citromlé

bors

5 db tojás

20 g étkezési zselatin

5 evőkanál majonéz

1 őzgerincforma


Elkészítés:


A franciasaláta zöldségkeveréket sós vízben megfőzzük.  A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk.  A tejfölt kikeverjük a majonézzel, citromlével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Bátran ízesítsük, nehogy a végeredmény sótlan legyen.

A zselatint kb 1-1,5 dl forró vízhez adjuk, és kis lángon folytonos keverés közben feloldjuk benne. Hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, hozzáadhatjuk a majonézes alaphoz, majd alaposan elkeverjük. A zöldségmixet is elkeverjük benne. Folpackal kibéleljük az őzgerincformát úgy, hogy mindkét oldalán túlnyúljon.

A franciasaláta felét elsimítjuk a forma alján és sorban ráhelyezzük a tojásokat, majd a saláta másik felével lefedjük. Ráhajtjuk a fólia széleket minden irányból.

A formát az asztalhoz ütögetjük,hogy egyenletesen kitöltse a saláta. Hűtőbe tesszük legalább 5 órára, de jobb, ha egy éjszakát tud dermedni.

Másnap a tálaló-tálra borítjuk, eltávolítjuk róla a fóliát és tetszés szerint díszíthetjük piros paprikából kivágott virágszirmokkal, petrezselyem levelekkel.


Forrás: lilla-konyhaja.blogspot.hu


2024. március 27., szerda

  • március 27, 2024
  • Ismeretlen szerző




A házaspár elmegy revüt

nézni. Látják, hogy a

legszebb nők v€tk0znek sorban.

A férj egyszer csak felsóhajt:

” Ahogy elnézem ezt a

sok nőt,

egyre nagyobb

gusztust kapok..

Az asszony ránéz,

és kiábrándítóan csak ennyit szól:

Gusztust azt kaphatsz,

de zabálni otthon fogsz.


2024. március 25., hétfő

  • március 25, 2024
  • Ismeretlen szerző




A szőke nő a boltban odamegy az eladóhoz és kér fél kiló túrót!

“Szőkéket nem szolgálunk ki!” -hangzik az eladó válasza.

A nő úgy gondolja, túljár az eladó eszén, és befesti a haját barnára.

Odamegy az eladóhoz és ismét kér fél kiló túrót! A válasz azonban most is ugyanaz: “Szőkéket nem szolgálunk ki!”

Harmadnap feketére festi a haját, gondolja, hogy na így már biztosan nem lesz probléma.

Odamegy az eladóhoz és ismét kér fél kiló túrót! A válasz azonban most is ugyanaz: “Szőkéket nem szolgálunk ki!”

Na de most már kezdi nagyon nem érteni a dolgot, így rákérdez:

– Mondja, miért nem hajlandó kiszolgálni?

– Mert ez egy RUHABOLT.


2024. március 23., szombat

  • március 23, 2024
  • Ismeretlen szerző




Ötven év házasság után a férj nosztalgikusan ránéz a feleségére, és így szól:

– Az élet olyan kegyetlen…

Ötven éve volt egy kis lakásunk, a kanapén aludtunk, és a régi fekete-fehér tévét néztük. Viszont volt egy gyönyörű 19 éves feleségem.

Most van egy óriási villám hatalmas ággyal, és egy nagy képátmérős tévém, de egy hatvankilenc éves nővel élek…

A nő ránéz, és ezt mondja:

– Semmi baj…Nyugodtan keress egy 19 éves lányt, és gondoskodom róla, hogy újra egy kis lakásban élhess, egy kis kanapén aludj és fekete-fehér tévét nézz.


2024. március 21., csütörtök




Ennek a kettő csillagjegynek igazán nagy előrelépést rejt a csillagok állása a következő hónapra. Lássuk, melyek ezek a csillagjegyek.


A Bakra komoly előrelépés vár, amely a karrieredre és a hosszú távú alkupozíciódra is ki fog hatni. Ez akár alapjaiban megváltoztathatja a mindennapjaidat, még ha nem is rögtön.

A lényeg, hogy az április hozza meg azt az áttörést, amelyre már nagyon régen vártál, és amiért évek óta olyan keményen és kitartóan dolgozol.


A Kos: nem vagy az a típus, aki a szerencsére bízná a dolgokat. Ennek ellenére a jó döntéseidnek és gyors, ütőképes cselekvőkészségednek hála a szerencse is gyakran a pártodra áll. Nem lesz ez másképp a következő hónapban sem.

A csillagok állása ebben a hideg és sötét időszakban kifejezetten ragyogó lehetőségeket sejtet a számodra. Nyeremény, vagy fizetésemelés is benne lehet a pakliban.


Az előrejelzés bekövetkeztéért nem vállalunk felelősséget. Előrejelzésünkben konkrét, már megtörtént eseményekre nem hivatkozunk.


  • március 21, 2024
  • Ismeretlen szerző




Móricka kopog a szülei hálószobájának ajtaján.

– Fura zajt hallottam, jól vagytok? – kérdezi.

Az anyukája kiszól:

– Minden rendben drágám, menj vissza

aludni.

Móricka viszont nem megy el, hanem hallgatózik.

Nemsokára ismét kopog, és bekiabál.

– Megint fura zajt hallottam, jól vagytok? – kérdezi.

Az anyukája ismét kiszól:

– Drágám, tényleg minden rendben,

csak felnőtt dolgokat csinálunk, menj vissza

aludni.

Erre Móricka beront a szobába:

– Azonnal hagyjátok abba! Egyke akarok maradni!


2024. március 20., szerda

  • március 20, 2024
  • Ismeretlen szerző




A kislány az anyját kérdezi:

— Anya, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

— Azért kislányom, mert már

anyám is így csinálta.- szól a válasz.

A kislány nem adja fel, elmegy

a nagymamájához:

— Nagyi, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

— Azért kislányom, mert már

anyám is így csinálta.- szól a válasz.

A kislánynak szerencsére a dédmamája is

él még, így őt is meg tudja kérdezni:

— Nagyi, miért vágod le a húsvéti sonka 2

végét, mielőtt megfőznéd?

– Mert kicsi a fazekam.






Imádjuk azokat a háztartási trükköket, amelyek lehetővé teszik, hogy a háztartásban megszokott, meghatározott célra használt eszközöket sokkal több mindenre alkalmazhassuk, méghozzá kreatívan!

Az ilyen trükkök jellemzője, hogy olcsó, bármely háztartásban jelenlévő vagy pedig könnyen beszerezhető termékeket használ igen széleskörű problémák megoldásra.

Az alábbiakban azt láthatjuk, hogy az eredetileg tojás szeletelésére alkalmas konyhai eszközt mikében használhatjuk ettől eltérően, lágyabb állagú zöldségek és gyümölcsök szeletelésére, vagy akár gomba darabolása.

Íme, az alábbi videóban láthatjuk a rövid kis bemutatót. Nem vesz el sok időt belenézni, viszont annál hasznosabb tippeket adhat!


  • március 20, 2024
  • Ismeretlen szerző




“Jaj, meghalok… végem, meghalok”

– jajveszékel az anyós a halálos ágyán.

Ám hirtelen felnéz a plafonra:

“Jaj, ezt a plafont le kéne festeni!”

Erre a veje nyugtatja:

“Anyuka, egyszerre csak egy dologra koncentráljon!”


2024. március 19., kedd

  • március 19, 2024
  • Ismeretlen szerző




Egy puha, foszlós kalács recept, amit minden húsvétkor elkészítünk. 


Hozzávalók:


- 1 kg liszt

- 5 dkg élesztő

- 10 dkg cukor

- 10 dkg vaj

- 5 dl tej

- 4 tojás sárgája + 1 a kenéshez

- 1 tasak mazsola (20 dkg)

- csipet só



Elkészítés:


A tejet meglangyosítom, teszek bele egy kanál cukrot, és belemorzsolom az élesztőt. Egy kelesztőtálba szitálom a lisztet, hozzáadom a cukrot, tojást, csipet sót, olvasztott, de nem meleg vajat. Mikor felfut az élesztő-ezt lehet látni-azt is hozzáadom és jól kidolgozom a tésztát. Én kézzel szoktam, de nem könnyű, mert sok levegőt kell bevinni, ezért lehet robotgép dagasztókarjával is. Állni hagyom kb fél órát, míg a tészta szépen feljön a tálban. Ekkor lisztezett deszkára teszem, átgyúrom és hat körülbelül egyforma gombócra osztom. Egy kalács három gombócból fonódik össze. Itt is pihentetem a tésztát legalább negyed-fél órát, konyharuhával letakarva.

Minden gombócot kisodrom, három gombócot veszek egy kalácsnak és mint a kislányok haját, úgy összefonom a kalácsot. Kizsírozott vagy sütőpapíros -most sütőpapíros- tepsibe teszem, mellé ugyan így a másik adagból készített fonatot. Széleit lekenem olvasztott zsírral, hogy szépen szétjöjjenek sülés után. Tetejüket pedig lekenem tojássárgájával vagy felvert egész tojással.

Tepsiben is pihentetem legalább 10-15 percet, aztán 170/180 fokon pirosra sütöm, ez nálam kb.  30-35 perc volt.




Forrás: csakiskedvtelesbol.blogspot.hu


  • március 19, 2024
  • Ismeretlen szerző




A feleség felhívja a

férjét mobilról:

– Drágám, van egy

igen komoly gondod!

– Gondom?! Mi történt?

– Belementem a kocsiddal egy

Porsche-ba … Egy 2 méter

magas, nagy szőrös fazon

vezette…

– Van fogalmad róla,

mennyibe fog kerülni

a javítás költsége?!

Rámegy ingem-gatyám!

– Éppen ezért, drágám,

felajánlottam a tulajnak

a természetbeni fizetést..

és képzeld, elfogadta!

– Hát… Megértem édesem…

De akkor most mi a gond?!

– Hát az, hogy megnézte

a fotóidat, és te jössz be neki!


2024. március 17., vasárnap

  • március 17, 2024
  • Ismeretlen szerző




A magyar család áttelepül Amerikába,

a kis Pistikét oviba adják.

Az óvó néni az első szülői értekezleten

odamegy az anyukájához:

– Pistikén ok nélküli kegyetlenség

és agresszivitás jeleit fedeztük fel.

Javaslom, hogy vizsgálja meg pszichológus.

– Mi alapján feltételezik mindezt?

– Rajzolt egy égő csigát.

– Jaaa… Az egy magyar gyerekdal:

Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..

Ennyi az egész?

– Legutóbb rajzolt egy vak madarat.

– Van az a kedves magyar mondóka,

tudja, a “csip, csip, csóka, vak varjúcska”.

– Ezt akkor tisztáztuk. Viszont a csonka tehénre

biztosan nincs értelmes magyarázat.

– Az egyik legnépszerűbb kis dalocskánk:

“Boci, boci tarka, se füle, se farka..”

– Már mindent értek! De mondja,

vidám dalaik nincsenek?

– Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap,

fényes nap, …kertek alatt a ludaink…


2024. március 16., szombat

  • március 16, 2024
  • Ismeretlen szerző




Dr. D.C Dulcan szerint a negatív érzelmek, így elsősorban a bizalom és önbizalom hiánya, a féltékenység, az irigység, de főleg az idegesség és a félelem elsavasítja a szervezetet, amely számos betegséget eredményez. A depresszió ezek közül csupán az egyik.

A félelem valóságosan legyengíti a szervezetet, és ezt a tényt kísérletek is alátámasztják. Így például az a híres kísérlet, amikor egy farkast és egy bárányt egymás mellé helyeztek külön- külön ketrecbe. A bárány sajnos rövid idő alatt belehalt a stressz hatásaiba. Elsősorban az idegeskedés és a félelem azok az érzések, amelyek a sejtek élettartalmát csökkentik.

A lelki problémák tehát előbb vagy utóbb betegségekhez vezetnek.  Ugyanakkor mondhatjuk, hogy mindnyájunkat érnek negatív hatások. Mit tegyünk hát?

Dr. D.C Dulcan tanácsa az, hogy próbáljunk rájönni, hogyan tudjuk hatékonyan feldolgozni a külső körülmények hatásait. így például akinek csak lehet, bocsássunk meg, előbb-utóbb úgyis visszakapja a sorstól, amit másokkal tesz. A megbocsátás segít a szervezet Ph-értékét helyreállítani.

Minden nap néhány percet szánjunk rá, hogy lazítunk, kikapcsolunk, relaxálunk. Vegyük észre a kedves, szép dolgokat az életben, és ne kávéval, vagy cigarettával hozzuk magunkat egyensúlyba. Ha becsukod a szemed, és elképzeled, ahogy minden lélegzettel kiáramlik belőled a fáradtság és az idegesség: azzal sokat tehetsz az egészségedért.


Ezenkívül érdemes azt a relaxációs technikát kifejlesztened, amely számodra a leginkább működik! Tegyél egy próbát, majd gyakorolj kitartóan, és meglátod, nagy változást hoz az életedbe!


Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Diagnózist kizárólag orvos állíthat fel! Betegség esetén fordulj orvoshoz! Jó egészséget kívánunk!



  • március 16, 2024
  • Ismeretlen szerző




A férfi egy gyönyörű csokorral

állít be a nőhöz.

Erre a nő azt mondja:

– Gyanítom, hogy

most szét kell r@kj@m

a lábamat. Ugye?

Mire a férfi:

– Miért? Nincs egy

üres vázád se a

házban?


MÉG EGY VICC:


A férfi panaszt tesz

az áruházlánc telefonvonalán:

– A feleségem által vásárolt

v|br@tor nem vibrál, és hamar

túlmelegszik.

Mire a vonal másik végéről

hangzik a válasz:

– Nézze uram! V|br@tort nem

árulunk, de a felesége által

vásárolt hotdog-sütő

a kollégáim szerint

tökéletesen működik.





A táplálkozásunk részét képező zöldségek és gyümölcsök sokat segíthetnek abban, hogy egészségesek maradjunk, illetve stabilizáljuk az egészségügyi állapotunkat. Természetesen betegség esetén az egészséges élelmiszerek nem váltják ki az orvosi kezelést, de az életmódváltás sokat segít abban, hogy az egészségünk stabil lábakon álljon.

Az ajurvédikus tanítások szerint az ananászos víz a szervezet endokrin rendszereinek működését stabilizálja, és -mivel nagy mennyiségben tartalmaz C vitamint és egyes testbarát hormonokat -, számos egészségügyi probléma enyhítésére alkalmas.

Nézzük, milyen pozitív élettani hatásai lehetnek az ananászos víznek az emberi szervezetre:


1.) Gyulladáscsökkentő hatású, és kitisztítja a méreganyagokat az emberi szervezetből. Biztosítja a kötőszövetek egészségét, és akár még az ízületi gyulladást is enyhítheti.


2.) A pajzsmirigy betegségek tüneteit is enyhíti, és a pajzsmirigy működésének szabályozásáért is sokat tesz.


3.) Egy kísérlet során a tudósok arra jutottak, hogy egy három napos ananász kúra megszabadít a bélparazitáktól.


4.) Ezenkívül az ananászos víz támogatja az emésztésünket, ugyanis hormonjai segítenek a fehérjék gyorsabb lebontásában. Rost tartalma pedig fokozza a bél működést.

Éppen ezért csak jól járhatunk, ha minden reggel megiszunk egy csésze ananászos vizet, és megeszünk egy pár kocka ananászt is. Az ananászos víz akkor a legjobb, ha előző este friss friss ananászból készítjük el, szénsavmentes vízben, és másnap reggelig hagyjuk állni.


Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Betegség esetén fordulj orvoshoz! Jó egészséget kívánunk!





Egyes természetes jelenségek ma már sértik a modern társadalom szemérmességét, azonban ezek legtöbbje továbbra is természetes marad, és egyesek (így pl. a pukizás) visszatartása akár egészségtelen is lehet.

A testünk feldolgozza az ételt, és a bomlási folyamat során keletkező gázoknak valahogyan távozniuk kell: ennek természetes útja a szellentés – írja Tony Rehagen a WedMD oldalon.


Van pár olyan előny, amiért érdemes megengednünk a testünknek, hogy szellentés útján szabaduljon a meg az így képződő gázoktól:



1. Csökkenti a felfúvódást


A felfúvódást részben az emésztési folyamat során keletkező gázok okozzák.  Ezek kiengedése megkönnyebbülést és a felfúvódottság érzésének csökkenését okozza.


2. Jót tesz a beleknek


A Woman’s Health írása szerint egészségtelen lehet rendszeresen és hosszabb időre visszatartani a szellentést, mivel természetes folyamat a gázok távozása. Az emésztési problémák kialakulásához, súlyosbodásához vezethet, ha ez nem tud megvalósulni.



3. A szervezet jelzése


A szellentéssel a testünk üzen. Akár komolyabb egészségügyi problémát is jelezhet (pl. laktóz intolerancia, legrosszabb esetben béldaganat). Ha nagyon rossz a szaga, nagyon sokat kell pukizni valakinek, vagy közben nagyon fáj a hasa, akkor érdemes szakemberhez fordulni.


4. Egészséges lehet a kiengedett gáz


Ez elsőre hihetetlenül hangozhat, de a kiengedett kén-szulfid (amely nagyobb mennyiségben mérgező gáz) kisebb mennyiségben tönkreteheti a káros sejteket és a szívinfarktus kockázatát is csökkentheti.



5. Visszajelzésként segít a változatos étkezés kialakításában


A szellentés elárulja, milyen tápanyagok hiányoznak a napi táplálkozásukból. Az egyes élelmiszerek különböző gáz típust termelnek.

Ennek megfelelően ha valaki gyakran szellent, több rostot kéne fogyasztania. Túl nagy mennyiségű vörös hús fogyasztása esetén pedig igen kellemetlen szagú gázt kapunk – számol be a Woman’s Health.


6. Boldoggá tesz


Érdekes adat, ami kiderül a felmérésekből: a boldog emberek többet szellentenek. Nem tudjuk, hogy pontosan hogyan állhat meg az összefüggés, de a tény az tény!

Az egyes ételek másként hatnak emésztésükre. A karfiol, a kelbimbó és a a káposzta példának okáért hozzájárul a hatékonyabb és egészségesebb emésztés és bélflóra fenntartásához.


7. Idegnyugtató hatású


Óriási megkönnyebbülést jelent kiengedni a gázt, főleg, ha visszatartottunk. Enélkül nyugtalanná válhatunk, ami hozzáadódik az egyéb stresszorokhoz.


ÖSSZEFOGLALVA: Szellenteni tehát természetes és egyben egészséges!


  • március 16, 2024
  • Ismeretlen szerző




A betörő becsenget a lakásba.

Egy kislány hangját hallja:

– Ki az?

– Szia kislány, egyedül vagy

itthon?

– Dehogy, Bence mindig

itthon van velem.

– És ő hány éves?!

– 3!

Erre a betörő fogja magát, és

berúgja az ajtót…

Mire rárohan Bence,

a hároméves pitbull...


2024. március 15., péntek

  • március 15, 2024
  • Ismeretlen szerző




A rendőr egy

gyanúsítottat

kísér a bíróságra.

Egy szélroham lefújja,

és elviszi a rendőr

sapkáját.

A bűnöző

ravaszan azt mondja:

– Biztos úr!

Engedje meg, hogy a

sapkája után fussak!

– Még mit nem?! Megszöknél!

– mondja a rendőr – Te

csak maradj itt, majd én

futok a sapkám után!


  • március 15, 2024
  • Ismeretlen szerző




A pitbull egyike a legdinamikusabb és legerősebb kutyáknak, és a kutyafajtának sajnos meglehetősen megosztó hírneve van.

Tény, hogy megfelelő nevelésre és bánásmódra van szüksége, azonban fantasztikusan okos és kiváló képességekkel rendelkező fajta, amelyet sok helyen többek között bajba jutottak mentésére képeznek ki és használnak.

Nagyon erős védelmező ösztönnel rendelkezik, így nemcsak érzékeli a veszélyt, de belső indíttatást érez arra, hogy mindazokat, akikkel szoros kapcsolatban áll, kimenekítse a bajból.

Latana a Fülöp-szigeteki hölgy fiatal kora ellenére több gyermek anyukája, és egy fiatal pitbull gazdája is egyben. Egy nap arra lett figyelmes, hogy a pitbull egy szűköl és ugrál a ház ajtajában, ugat, kaparja az ajtót, hogy beengedjék.

Amikor Latana beengedte a házba, az állat egyenesen felrohant az emeletre, és család kisbabáját pelenkájánál fogva kicibálta a lakásból az udvarra. Az anya nagyon megijedt, mert azt gondolta, hogy a kutya bántani fogja a kislányt.

Ekkor azonban felnézett, és látta a mennyezet alatt gomolygó füstöt, amely fokozatosan terjedt a szomszéd épületből az ő házukba. Ekkor az egész család kimenekült az udvarra, abban a tudatban, hogy ha a pitbull nem figyelmezteti őket, sokkal nagyobb bajba kerülhettek volna.

Azóta talán még a szakadna a korábbinál is jobban megbecsülik az állatot, aki mindig is közeli érzelmi kapcsolatban volt a nő gyermekeivel.





2024. március 14., csütörtök

  • március 14, 2024
  • Ismeretlen szerző




A vak ember egy bárban tölti az idejét, és fel akarja dobni a hangulatot:

– Akarják hallani az szőkenős viccet?

Ekkor szinte megfagy körülötte a levegő, még a légy zümmögését sem lehet hallani. Egy nő odasúgja a vak embernek:

– Jól gondolja meg. A tulaj és a bárpultos is szőke. És én is, egy száz kilós, fekete öves karantén. Mellettem egy százhúsz kilós, kétméteres szőke súlyemelőnő ül.

És tudja, ki ül a maga balján? Egy még annál is magasabb, százötven kilós kilós szőke birkózó. Biztos benne, hogy el akarja mesélni azt a viccet?!

Erre a vak: – Akkor inkább mégsem mesélem el. Nincs kedvem ötször elmagyarázni!


2024. március 13., szerda

  • március 13, 2024
  • Ismeretlen szerző




A királyi családnak rengeteg drámája volt az évek során, emellett sokan azt feltételezték, hogy Vilmos hercegnek és Katatalin hercegnének évek óta kapcsolati problémái vannak. Vilmosról még azt is pletykálták, hogy megcsalta a feleségét egy Rose Hanbury nevű nővel. De ki Vilmos állítólagos szeretője, és miért gondolják az emberek, hogy Katalin férje hűtlen volt? Lehet, hogy miatta nem hordja a jegygyűrűjét Katalin?

Ki az a Rose Hanbury?

Rose – akinek valódi neve Sarah Rose Cholmondeley (született Hanbury) – a Stowe Schoolba járt, mielőtt az angliai The Open University hallgatója lett volna. Annak ellenére, hogy tekintélyes iskolai múltja van, jelenleg nem tudni, milyen végzettséget szerzett iskolai tanulmányai során.

Míg az évek során sokat dolgozott számos jótékonysági szervezettel, Rose legutóbbi ismert munkája belsőépítészet volt. 2022 májusában a Houghton Hall Instagram-oldala felfedte, hogy ő és Martina Mondadori együttműködtek a Caban lakberendező céggel, hogy létrehozzanak egy kollekciót, amelyet „egy remek palladi ház rendkívüli belső terei ihlettek”.

Rose korábban modellként dolgozott, és olyan márkák kampányaiban szerepelt, mint a Miu Miu és a Poplin London. Miután abbahagyta a modellkedést, rövid időre politikai karriert folytatott, és Michael Gove, a konzervatív parlamenti képviselő kutatója lett, aki akkoriban árnyékoktatási miniszterként dolgozott.

2009-ben feleségül ment David Cholmondeleyhez, Cholmondeley 7. márkijához. A párnak még abban az évben ikerfiai születtek, akiket hét évvel később egy kislány követett.

Vilmos herceg megcsalta Kate Middletont Rose Hamburyval?

A pletykák 2019-ben kezdtek el terjedni arról, hogy Vilmosnak és Rose-nak viszonya volt a Katalinnal való házassága alatt. Cambridge hercege és hercegnője állítólag össze is veszett Rose-zal, aki valaha Katalin közeli barátja volt.

A találgatások ellenére a pletykák nem nyertek igazolást, és a királyi család úgy döntött, hogy nem reagál ezekre a vádakra.




  • március 13, 2024
  • Ismeretlen szerző




Így kezdődött minden.

Több mint három évtizedes kapcsolatuk után, Vitray Tamás és Kállay Bori szétváltak szét, meglepetést okozva ezzel a közvéleménynek. Ennek már öt hosszú éve, de a híres televíziós saját maga tárta a nyilvánosság elé a válás tényét, mivel úgy gondolta, hogy az igazság előbb-utóbb úgyis napfényre kerül. Akkoriban Vitray 87, míg Kállay Bori 71 éves volt.


Azóta Vitray szívét egy titokzatos nő foglalta el, és kiderült, hogy egy operaénekesnő az új kedvese. Olyannyira szoros közöttük a kötelék, hogy titokban már össze is házasodtak. Vitray-Ines Éva a 91 éves televíziós negyedik felesége.


Így szeretettek egymásba Vitray Tamásék

A Story magazinnak nemrég árulta el Vitray új felesége, Éva az ismerkedésükről a nagyon meglepőt. Kiderült, hogy szerettek egymásba a friss házasok. Öt évvel ezelőtt ismerkedtek meg, éppen akkor, amikor a legendás tévés Óbudára költözött. Méghozzá éppen abba Éva tőszomszédságába, a mellette lévő házba költözött be Vitray. Így emlékezett vissza az énekesnő a kezdetekre:


— Egyszer meglátott a kertben és csak ennyit mondott: ­Tamás, maga mit keres itt? Hogy került ide? Itt lakom, válaszoltam, egyedül élek, egy házzal odébb. Ezután valahányszor találkoztunk, hosszan beszélgettünk. Így kezdődött…


  • március 13, 2024
  • Ismeretlen szerző




A férj és a feleség vitatkozik:

Férj: – Őrületbe kergetsz a

fétékenységeddel.

Feleség: – Pedig én nem is

viszem túlzásba, hidd el.

Férj: – Dehogynem. Nem ismerek

nálad féltékenyebb nőt!

Feleség:

Ahaaa…, szóval más nőket

is ismersz!!!!



2024. március 12., kedd

  • március 12, 2024
  • Ismeretlen szerző




Nemcsak a világ várta Katalin hercegné első terhessége során a nagy hírt, hogy megszületett 2020-ban György herceg, hanem az édesanyja is. Egy szigorú királyi protokoll miatt ugyanis Carole (Katalin édesanyja) nem tudhatta, hogy megszületett unokája. Az első ember ugyanis, akit értesíteni kell egy ilyen fontos eseménykor, egy trónörökös születésekor az a monarchia feje. Akkoriban ez pedig II. Erzsébet volt.


A királyi protokoll miatt senki nem tudhat az új monarchia tag születésérők, amíg a monarchia maga nem tud róla.


– nyilatkozta egy bennfentes. Ez pedig megmagyarázza azt, hogy Katalin újdonsült anyukaként miért nem oszthatta meg az örömhírt családjával. Miután Vilmos herceg közölte II. Erzsébettel, hogy megszületett a dédunokája, ezután értesíthették a család többi tagját és a barátaikat is.


Habár Katalint ez a protokoll nem zavarta, az igen, hogy újszülöttjével a kamerák előtt kellett állnia mindössze egy nappal a szülést követően. Erről egy podcastben így nyilatkozott:


Kissé rettenetes volt, nem fogok hazudni.


Ennek ellenére hozzátette, hogy mindenki rendkívül támogató volt a környezetében – írja a Mirror.


via


2024. március 7., csütörtök

  • március 07, 2024
  • Ismeretlen szerző




Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is távozott a közéletből.

Ám volt még egy ezeknél is meglepőbb és viharosabb lemondás is.

Varga Judit volt férje, Magyar Péter ugyanis borította a bilit.

A Novák Katalin Pedofil Ügyének Teljes Leleplezése: Varga Judit Ex-Férje Felfedi a Valódi Felelősöket

Ezt írja lemondását bejelentő bejegyzésében: “A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról.

Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak.

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Sokáig hittem egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbáltam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.

Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.

12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: “Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké” – írta posztjában Varga Judit exférje.  

Novák Katalin pedig felfedte, miért döntött a lemondás mellett. 


2024. március 6., szerda

  • március 06, 2024
  • Ismeretlen szerző




Lajost egy nagyon súlyos dologgal vádolják meg. A bíró pedig kihallgatja őt:

– Azzal vádolják Önt, hogy megölte az anyósát. Miért tette ezt?

– A feleségem kérte tőlem, hogy tegyem meg..

– Hogy gondolja ezt?! Az ügyiratok alapján világos, hogy a felesége nagyon szeretette az édesanyját!

– Ez teljesen igaz, tisztelt bíró úr, de aznap azt mondta nekem: “Ha anyámat alvás közben egy légy is zavarja, ne keltsd fel, hanem üsd agyon!”


  • március 06, 2024
  • Ismeretlen szerző




A férj korábban hazaér,

de teljesen le van törve.

Így szól az asszonyhoz:

– Drágám, óriási gondom

van, a munkahelyen…

A feleség közbevág:

– De édesem, ne úgy mondd,

hogy gondod van, a te

gondod ugyanúgy az enyém is.

Mondd úgy, hogy van

egy óriási gondunk!

– Rendben.. Tehát a mi kis

titkárnőnk szülni fog nekünk

egy babát…


2024. március 3., vasárnap

  • március 03, 2024
  • Ismeretlen szerző




Móricka egyik este lelkesen

odarohan az apjához.

– Apa, te annyi mindent

meg tudsz csinálni..

Mire az apja szerényen:

– Hát igen, kisfiam, ha

majd felnősz, de is képes

leszel sok mindenre.

– Apa te tudsz fejen állni?

– Persze, kisfiam.

– És tudsz zsákolni a

kosárlabdapályán?

– Persze, kisfiam.

– Apa, le tudod írni

a nevedet csukott szemmel?

– Persze, hova írjam?

– Ide, az ellenőrzőmbe!


  • március 03, 2024
  • Ismeretlen szerző




Hamarosan újabb családtaggal bővül a Vitray-família: a nemrégiben negyedjére is megnősült 91 éves Vitray Tamásnak ugyanis dédunokája születik a közeljövőben.

Vitray Tamás Kossuth-díjas magyar újságíró, főszerkesztő, riporter először azzal lepte meg alaposan a közvéleményt 2019-ben, hogy felbontotta 32 éves házasságát Kállay Borival, azután pedig azzal, hogy februárban, 91 évesen negyedjére is megnősült. A legendás tévés hamarosan újra kipróbálhatja magát a babázásban, ugyanis dédunokáját várják – írja a Story. 


Hiába verte le háromszor a lécet, nem diszkvalifikálták a „szerelem versenyszámából” – mondja.

A műsorvezetőre a 32 évnyi, Kállay Borival töltött házasság után Ivens Éva személyében talált rá újra a szerelem. 

Megkérdeztem, hogy nem akar-e gyártásvezető lenni a műsoromban, ő pedig akart. És egyszer csak, egy szép napon a bejárati ajtóban bevallottam neki, »beléd szerettem, most mit csináljak?«

– idézte fel a tévés a magazinnak a jelenetet.


A tévés és párja azóta is együtt vannak, és harmóniában élnek együtt, kedvenc közös időtöltésük a színházba járás és az utazás, a leggyakoribb beszédtéma közöttük pedig a munka mellett a család, amely nemsokára tovább bővül.

Kettőnknek összesen négy gyereke van, unoka van öt, akik mind az enyémek. Hamarosan pedig megszületik a dédunokám is. Évának is van két remek gyereke: az egyik egy gyönyörűséges hölgy, aki ügyvédként dolgozik, a másik egy kiváló fejű fiú, aki mindössze 20 éves, még a tanulmányait folytatja

– avatta be a lapot Vitray, aki egyelőre többet nem árult el azzal kapcsolatban, mikor jön világra az első dédunokája.


2024. március 2., szombat

  • március 02, 2024
  • Ismeretlen szerző


A legtöbben nem tartják meg egy évre visszamenőleg a vásárlásaik nyugtáit, ami pedig minden vásárló számára érdekes és egyben valós képet mutathatna arról, mennyivel fizet többet ugyanazért a bevásárlásért. Mindazonáltal mára több áruházláncnál is lehetőség van a nyugták digitális elmentésére. A telefonomra telepített Lidl applikációmban nekem is sikerült elmentenem egy 2021. augusztusi bevásárlásom nyugtáját. Úgy döntöttem, hogy amiből pontosan ugyanazt a terméket megtalálom, most újra megveszem.


A tavalyi bevásárlási listámon szereplő termékek közül 15 olyat találtam, ami most is kapható. Ezek között volt több alapélelmiszer, de olyan termék is, amit – eredeti ára feltüntetésével – akciósan árusított a Lidl, és volt köztük három hatósági áras termék is, illetve egy olyan, ami nem élelmiszer.


Az idei vásárlásom végösszege 10 699 forint volt, miközben ugyanezért egy évvel korábban 7287 forintot fizettem. Tehát a főként élelmiszerekből álló családi fogyasztói kosaram több mint 46 százalékkal drágult egy év alatt.


2024. március 1., péntek

  • március 01, 2024
  • Ismeretlen szerző



A LifeTV nevű búlvárcsatorna vendége volt még 2019. októberében Várkonyi Andrea, ahol Szulák Andrea műsorában szegezték neki a címben idézett kérdést. 

Várkonyi a három lehetőség közül ezt választotta: "C: A kedvéért belemegyek a dologba." - bár állítása szerint nem szerepelt a válaszok között azt, amit valójában mondott volna. 





Bár a szülők elsődleges feladata az, hogy nagy szeretetben neveljék, óvják, gondozzák a gyermekeiket, és megtanítsanak nekik minél több mindent a saját tudásukból, sajnos előfordul, hogy egyes szülők akarva, vagy akaratlanul tönkreteszik a gyermekeik egész életét.

Ez a történet egy olyan esetről szól, ahol az anya szándékosan tette mindezt, lényegében saját céljaira használva fel a lányát úgy, hogy a lánynak tudomása sem volt róla.

Axton Betz-Hamilton 19 évesen életében először abban a helyzetben találta magát, hogy lakást kellett kivennie, az egyetem közelében. Angliában, ha valaki először köttet be saját nevén közműveket, adós osztályba sorolják őt, annak érdekében, hogy megítéljék a fizetőképességét. Mivel a lánynak korábban semmilyen adóssága nem volt, rendkívüli módon meglepte, amikor gyakorlatilag a legrosszabb adós besorolásba került!

A dokumentumokból kiderült, hogy rengeteg hitelt vettek fel a nevére.  A lány azonnal elment a rendőrségre, ahol adtak neki egy papírt, amit a hitelezőknek meg tudod mutatni, és igazolta, hogy feljelentést tett személyazonosság lopás miatt. A rendőrség azonban nem derítette ki, hogy mi történt, és ki volt az elkövető.

A lány ezért saját maga próbált utánanézni annak, hogy hogy történnek ezek a cselekmények, még az anyukáját is felhívta, aki korábban könyvelőként dolgozott. Az anya egy sejtelmes, akkor még veszélytelennek tűnő választ adott a kérdésére: „Bárki tette ezt, nem személyes, csak üzleti érdekű. Tanulj meg együtt élni ezzel.”

A lány éveken keresztül  nem tudta meg, hogy mi történhetett, azonban tizenkét év múlva édesanyja 66 évesen súlyos betegségben elhunyt. Amikor az apa a felesége holmijai között egy hitelkártyát talált, amelyet a rendelkezésre álló dokumentumok szerint a lány még egyetemi éveiben használt, felhívta a lányát, mert óriási adósság kapcsolódott a kártyához.

Ekkor mindenre fény derült: kiderült, hogy 135 millió forintnak megfelelő összegű adósságot halmozott fel az anya a lánya nevén, hamisított papírokkal, és a saját lánya személyazonosságát ellopván! Az nem derült ki, hogy mire fordította a pénzt, ám arra fény derült, hogy az anya egész életében számos különböző álnév alatt vett fel hiteleket, és sokan más és más néven ismerték őt!

A legextrémebb az volt, amikor a lány elment az édesanyja osztálytalálkozójára, ahol kiderült, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ki az édesanyja, teljesen más néven ismerték őt! A lány azóta is saját nyomozását folytatja, hogy felgöngyölíthesse az ügyet!


  • március 01, 2024
  • Ismeretlen szerző




A NAV úgy döntött, hogy ellenőrzést végez az idős férfinél, ezért felkeresték őt a lakásán. Az idős úr éppen egy ügyvéddel beszélgetett. Az adóellenőr bement a házba, majd megkérdezte a férfit:


- Látjuk, mindene megvan, pedig soha nem volt bejelentett munkahelye. Feltételezzük, hogy szerencsejátékkal szerezte vagyonát…


- Én tényleg nagy játékos vagyok – felelte. – Ha akarja, be is bizonyítom Önnek!


Az adóellenőr egy kicsit gondolkodott majd ezt mondta: “Rendben van.”


– Rendben, akkor fogadjunk 5000 Ft-ba, hogy meg bírom harapni a szememet!


– Az lehetetlen, de kezet rá! – felelte az adóellenőr.


Fogta az idős bácsi és kivette a műszemét, majd ráharapott.


Az ellenőr nem jutott szóhoz.


– Fogadjunk most 20.000-be, hogy a fülemet is megtudom harapni!


– Ááá azt nem hinném, de kezet rá!


Az idős bácsi kiveszi a műfogsorát, és rácsípteti a fülcimpájára. De volt még egy harmadik ajánlata is.


– Na figyelj, de most tényleg……adok egy lehetőséget, hogy visszaszerezd a pénzed! Fogadjunk 100.000-be, hogy én lepisilem a ruhád, és te nem leszel tőle nedves!


– Az kizárt, de áll az alku!!! – válaszol az adóellenőr.


Na erre az idős bácsi levizeli az adóellenőrt. Az adóellenőr boldogan reagált:


– Hát ez nem sikerült! Legalább visszanyertem a pénzem amit elvesztettem, sőt még többet is! Ám maga nem nyert semmit! – felelte vigyorgó arccal az adóellenőr.


– Dehogynem! – feleli az idős bácsi. - Látja itt ezt az ügyvédet? Az imént vele fogadtam 200.000-be, hogy le tudom-e pisilni az adóellenőrt….


Tanulság: Ne szórakozz az idősekkel!  





A régi bölcsek úgy tartották, hogy ez a vonal azt jelenti, hogy akinek a kezén az látható, annak egész életét őrangyalok kísérik végig. De ez még nem minden…


Érezted már, hogy egy láthatatlan erő segít Téged? Akkor Te az átlagnál jóval szerencsésebb ember vagy! Nem mindenkinek van Őrangyal vonala, de az esetek többségében azoknál, akiknél látható, az élet vonal alatt, a bal tenyéren fut végig!

Őrangyalaid segítenek abban, hogy le tudd küzdeni az akadályokat, elkerüld a baleseteket. Biztosan ismersz olyan embert, vagy talán éppen te vagy olyan, aki egy vagy több veszélyes balesetet is megúszott, és a haja szála sem görbült meg.

Védettséget élvezel a rosszal szemben, azonban be tudod engedni életedbe a jót!

Még ritkább, hogy valakinek a jobb tenyerén fut végig az Őrangyal vonal, ez pedig azt jelenti, hogy egész életedben túlnyomóan szerencsés vagy, és a jó dolgok kiszorítják a rosszat!

Sokan azt mondják, hogy az Őrangyal vonal megjelenése örökletes, ezért érdemes megnéznünk, ha van gyermekünk, az ő kezén is van-e ilyen vonal.

Sok szerencsét kívánunk! Neked mi a véleményed?


  • március 01, 2024
  • Ismeretlen szerző




A bárban egy feltűnően csinos

pincérnő dolgozik.

Egy vendég fogadást ajánl a nőnek:

– Hölgyem, fogadna velem egy

húszezresben, hogy ki tudok

menni a mosdóba, és közben

az egyik szememet végig

rajta tudom tartani az italomon?

A pincérnő jól tudja, hogy a mosdó

messze van, és onnan a pult

már nem is látszik.

Még neki van lelkifurdalása, amikor

elfogadja a fogadást, és kitesz egy

húszezrest a pultra.

A férfi azonban könnyedén kiszedi

az üvegszemét, leteszi az itala

mellé, majd kimegy.

Amikor visszajön, felajánlja:

– Ez túl könnyű volt. Mit szólna egy

második fogadáshoz? Egy újabb húszezresbe

fogadom, hogy meg tudom harapni

a saját fülemet!

A pincérnő ezt megint könnyűnek hiszi,

ezért ezt a fogadást is tartja.

A férfi erre kiveszi a műfogsorát,

és megharapja vele a saját fülét.

Így összesen már 40 ezret nyert a nőtől.

Pár perc sem telik bele, a férfi

felajánlja a harmadik fogadást is:

– Kisasszony, lehetőséget adok, hogy

visszanyerje a pénzt! Felteszem mind

a 40 ezret, hogy képes vagyok

úgy sz*****zni magával, hogy nem

vesz észre belőle semmit!

A nő úgy gondolja, ez már

igazán lehetetlen, úgyhogy tartja a tétet.

Hátramennek a sötét folyosóra,

majd az egyik irodában megtörténik, aminek

meg kell.

Utána a nő büszkén felkiált:

– Megnyertem a fogadást, mindent éreztem!

A férfi előveszi a 40 ezret,

odaadja, majd így szól:

– Könnyen jött, könnyen ment…


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak