2023. december 13., szerda

  • december 13, 2023
  • Ismeretlen szerző




Bármennyire is furcsa, ideje megbarátkozni a gondolattal, hogy bizony már hivatalosan is ráfordultunk az ünnepi hajrára, a karácsonyra való készülődés jegyében pedig sorra nyitnak Európában is a karácsonyi vásárok, köztük a budapesti Vörösmarty téren is. Nem mellesleg egy nemzetközi felmérés szerint a fővárosi még a bécsit is előzi.

Ha szívesen ellátogatnál Európa TOP 3 karácsonyi vásárának valamelyikébe, akkor van egy jó hírünk. A brit Christmas Tree World kutatásának eredménye alapján ugyanis a budapesti Vörösmarty téren található ünnepi forgatag foglalhatja el idén a dobogó harmadik fokát. Ez azért is számít kivételes eredménynek, mert a portál olyan kritériumok alapján rangsorolta Európa hetven legjobb ünnepi vásárát, mint a Google keresési eredményei, az Instagram-említések, a TikTok-címkék megtekintései, az árusok nyitvatartási napjainak száma és azok megjelenése, a helyszínen fellelhető gasztronómiai különlegességek, na és persze az adott város legalább háromcsillagos szállodájának átlagára.

Hivatalosan is ráfordultunk az ünnepi hajrára /Fotó: Shutterstock

Szóval, ha te is azok táborát erősíted, akik már októberben nekilátnak megtervezni otthonuk ünnepi dekorációját, annak nem kell messzire mennie azért, hogy november közepétől egy nemzetközileg is elismert forgatagban élvezhesse a karácsony varázsát. Nézzük, hogyan is alakult pontosan a TOP 3 karácsonyi vásár listája városokra lebontva. Annyit elöljáróban elárulunk, hogy Bécs csak a negyedik helyen végzett a nemzetközi rangsorban.


3. A BUDAPESTI KARÁCSONYI VÁSÁR – ÚJABBAN VÖRÖSMARTY CLASSIC XMAS

A budapesti karácsonyi vásárt 7,65 pontra értékelték, ami azon túl, hogy egy harmadik helyet ért a legjobb európai karácsonyi vásárokért vívott küzdelemben, csak néhány ponttal maradt el az első két helyezettől. A Vörösmarty Classic Xmas egyébként november 17-től nem kevesebb mint 44 napon át várja a vásározni vágyókat, a szaklap pedig külön kiemeli, hogy a magyar főváros változatos, ünnepi díszekben úszó standokkal és pazar építészettel várja a turistákat. Külön pozitívumként említi, hogy aki egy csésze forralt bort, kürtőskalácsot vagy az országra jellemző autentikus karácsonyi ételeket kóstolna, azt itt könnyedén megteheti, miközben körbelengi őket az ünnepi hangulat.


Instagram-említések: 12 300 bejegyzés

TikTok-tag-megtekintés: 604 800 darab

2. MESÉS KARÁCSONYI VÁSÁROK TALLINNBAN, ÉSZTORSZÁG FŐVÁROSÁBAN

Tallinn ünnepi vására bizony komolyan megszorongatta az első helyezettet a maga 7,83 pontjával. Ez nem csoda, hiszen a legenda úgy tartja, hogy az első karácsonyfát 1441-ben vitték a fővárosi Városháza térre. Ez a fa azóta is Észtország legfontosabb fája, és egyben a 38 napon át látogatható forgatag egyik kiemelkedő látványossága. Igazi mesebeli élményt nyújt, így nem véletlen, hogy 2019-ben Európa legjobb karácsonyi vásárának választották.


Instagram-említések: 5422 bejegyzés

TikTok-tag-megtekintés: 156 100 darab

1. KARÁCSONYI VÁSÁR LENGYELORSZÁG TÖRTÉNELMI VÁROSÁBAN, KRAKKÓBAN

Krakkó karácsonyi vására 7,84 pontot kapott a 10-ből. Annak ellenére, hogy a forgatag csak november 24-től nyit, a portál mégis úgy gondolja, hogy idén az egyik legtökéletesebb helyszín egy karácsonyi vásárhoz. A lap többek között azt is megemlíti, hogy a város hatalmas főtere körül elterülő ünnepi forgatagban a meghitt hangulaton túl szuper ételeket is találunk, ha pedig szállást keresnénk, akkor egy háromcsillagos szállodában éjszakánként átlagosan 90 eurót, azaz nagyjából 35 ezer forintot kérnek.


Instagram-említések: 2000 poszt

TikTok-tag-megtekintés: 4 300 000 darab

Ha esetleg te is kíváncsi vagy a teljes listára és a pontos értékelésekre, azt a Christmas Tree World oldalán könnyedén megtalálhatod. 


November 17-én ünnepi díszbe öltözött Budapest belvárosának egyik legnagyobb karácsonyi tere: megnyílt a Vörösmarty Classic Xmas, amely a tavaly megújult arculata mellett idén újabb látványosságokat ígér. Válogatott, minőségi kiállítók, a klasszikus karácsonyi tradícióhoz illő kézműves termékek változatos gasztronómiai kínálattal fűszerezve, na és persze fix áras, 1500 forintos ételek is várják az adventezőket 44 napon keresztül.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak