2023. november 30., csütörtök

  • november 30, 2023
  • Ismeretlen szerző




Komenda történetét ma már Lengyelországban szinte mindenki ismeri. Ő volt az, akit egy 1996-ban elkövetett gyilkosságért huszonöt évre ítéltek, és abból tizennyolc évet le is ült. Azonban később kiderült, hogy ártatlanul…

2018-ban helyezték őt szabadlábra, miután Lengyelország legfelsőbb bírósága végül felmentette őt minden vád alól. 2020-ban elítélték azt a két férfit, akik bizonyítottan elkövették a bűncselekményt.

Arról, amit a most 44 éves férfi a börtönben átélt, Grzegorz Gluszak újságíró könyvet írt, és film is készült mindarról, amin keresztülment.

A férfi pert indított a lengyel állam ellen, mintegy másfél milliárd Ft összegnek megfelelő kártérítést követel a börtönévekért, valamint a bántalmazásért, amelyet társai és az őrök részéről szenvedett el.

Annak részletei nem nyilvánosak, mivel az eljárást a nyilvánosság kizárásával folytatták le. Az ítélet még nem jogerős, de valószínűleg a lengyel igazságszolgáltatás történetének legnagyobb összegű kártérítését kell majd kifizetnie az államnak a férfi részére.

Komenda elmondta, hogy még ezért az óriási összeget sem vállalná, és nem is kívánná senkinek sem, hogy mindazon keresztül kelljen mennie, amelyet ő átélt a börtönben – mint utólag kiderült, teljesen ártatlanul.

Komenda jelenleg egy lengyel alapítványnál dolgozik, és gyermeke is született párjától, akit azóta eljegyzett.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak