2023. augusztus 6., vasárnap



Meglepő kísérletre kapott engedélyt egy amerikai biotechnológiai vállalat, 20 agyhalott páciens idegrendszerét fogják stimulálni annak érdekében, hogy újra beindítsák az agyműködést.

A Bioquark nevű cég ReAnima fedőnevű projektje gyakorlatilag a halálból próbálja újra visszahozni az embereket.

Az, hogy mennyire reális célkitűzés ez, egyelőre vitatott, de a csapat tagja Dr. Calixto Machado idegrendszer-specialista is, aki már rengeteg elismert értekezést írt az agyhalál állapotában lévő emberekről.

A tervek szerint a csapat többféle kezelést is kipróbál majd a már hivatalosan agyhalottnak nyilvánított betegeken, többek között őssejt-beültetést, a gerincvelőbe hasznos vegyületeket juttató infúziót és olyan idegstimuláló technológiákat, amelyekkel már sikeresen ébresztettek fel kómás embereket.

A kezelések után hónapokig figyelik majd a betegek agyát neurológiai reakciók után kutatva.

A kísérlet fókuszában az ember légzéséért és a szívműködésért felelős agyi területek állnak majd.

Mivel a központi idegrendszer által termelt neuronok elektromos hullámokkal történő stimulálása még egy kómában lévő beteg esetén is válaszreakciót vált ki, de az agyhalál után a neuronok degenerálódnak, úgyhogy a csapatnak ezek regenerálódására is megoldást kell találnia.

Lényegében arról van szó, hogy ha sikerrel járnak, akkor a halálból hozhatnak vissza embereket.

Ez pedig rengeteg kérdést vet fel a halál utáni élettel, túlvilággal kapcsolatban.

Ehhez lesz szűkség az őssejtekre, amik a test bármely sejtjévé képesek alakulni.

Ugyan óriási eredményeket értek már el a sérült szív, agy vagy hasnyálmirigy regenerálásban, attól még messze jár az orvostudomány, hogy egy szimpla őssejt-injekcióval képesek legyünk azonnali regenerációt kiváltani.

A kísérletekre évekkel ezelőtt megkapták az engedélyt, de csak most jutottak el egy olyan fázisba, hogy hamarosan a világot megváltoztató eredményekről számolhatnak majd be.

Forrás


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak