2023. január 7., szombat

  • január 07, 2023
  • Ismeretlen szerző




Soha nem fogjuk elfeledni.

Váratlan tragédia! Szívromot kapott, meghalt a 40 éves olimpiai bajnok

Aki csak egyszer hallotta bársonyos, meleg, mély hangját, soha nem fogja elfelejteni. Varga József már 1981 óta nincs közöttünk, mégis mindenki emlékszik rá. A legendás bemondóra, aki 1960-ig rádiózott, majd jött egy komoly váltás, és a Magyar Televízió állományába került. Persze nem akkor került először képernyőre. 1958-ban Tamási Eszter és Takács Marika után ő lett a harmadik állandóan foglalkoztatott bemondó. És Varga József volt az első férfi bemondó Magyarországon.

Tíz éven át híreket mondott, precízen, tagoltan, érthetően, ám kiderült, ennél sokkal több van a kimértnek gondolt tévésben. Olyan műsorokban szerepelt, mint a Parabola, a Fórum, a TV jelenti. Felszabadult volt és összeszedett, belpolitikai kommentárjaival sajátos műfajt teremtett.

"1981 májusának végén Varga József mondta a magáét a stúdióban. Nyugodtnak tűnt és kimértnek. Ahogy szokott. Az a mély, bársonyos hang valahogy megnyugtatta a nézőt. Elég volt becsukni az embernek a szemét, miközben ő beszélt és pillanatok alatt elszállt minden gond, minden stressz. De azon a napon mintha lassabban formálta volna a mondatokat. A kamera mutatta az arcát, ő nézett bele a lencsébe – „nézte” az ország lakóit és nem tudhatta, hogy az élet nevű társasjátékból ez lesz az utolsó kockája. A legeslegutolsó. Hirtelen, minden előzmény nélkül történt minden: a rendező és az operatőr már látta, érzékelte a bajt, Varga József még utolsó erejével elmondta az előírt szöveget, aztán… Aztán lekeverték a képet" - idézi fel az Újságmúzeum a tragikus napot.

Súlyos infarktust kapott, az orvosok, akik viszonylag gyorsan a stúdióba érkeztek, hosszasan küzdöttek az életéért. Mindhiába. Varga József szíve 51 éves korában, munka közben dobbant utoljára.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak