2022. december 6., kedd

  • december 06, 2022
  • Ismeretlen szerző



A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja elmondta, már 102 tudós írta alá petíciójukat, melyet a miniszterelnök tusványosi beszéde után indítottak. Szerintük Orbán Viktornak minimum bocsánatot kellene kérni az egész magyar néptől.

“Semmiképpen nem tudom bocsánatkérésnek tekinteni Orbán Viktor bécsi szavait, én azt gondolom, ez további kavarás és félrevezetés” – mondta Kertész János, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.

Az akadémikus jelezte, már 102 tudós írta alá petíciójukat, melyet a miniszterelnök tusványosi beszéde után indítottak.

Ezeknek a szavaknak jelentése van, és a magyar miniszterelnök nagyon jól tud magyarul és pontosan tudja, hogy mit jelent az, hogy kevert faj, és azt is pontosan tudnia kell, hogy milyen asszociációkat és emlékeket ébreszt egy ilyen kifejezés.

– nyilatkozta.

Kertész János szerint a beszéd után az akadémikusok úgy érezték, nem lehet szó nélkül hagyni egy ilyen botrányos kijelentést, azt akarták elérni a petícióval, hogy nyoma maradjon, hogy vannak józanul gondolkodó emberek, akadémikusokok, akik szóvá teszik. Számukra ez megengedhetetlen, és utat akarnak mutatni azoknak, akik úgy gondolják, hogy tenni kellene valamit a közbeszéd minőségének javítása érdekében.

Orbán Viktor a tusványosi beszédéről: „Előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmazok”

A leghelyesebb lépés az lenne, ha lemondana, de nem számítok erre természetesen, de az lenne a minimum, hogy ne egy elfogadhatatlan szöveggel próbáljon magyarázni, hanem vonja vissza és kérjen elnézést, de nem azoktól, akik megbántva érzik magukat, hanem az egész néptől.

– fogalmazott Kertész János a Spirit Fm-nek.

Orbán Viktor kijelölte az irányt: pfújolás és bekiabálás után furcsa dolgot mondott a miniszterelnök

Az akadémikus szerint Orbán Viktornak az volt a célja, hogy manipulálja a közvéleményt, és elterelje a figyelmet a súlyos válságról, amelyben jelenleg az ország van, szerinte bedobni egy ilyen botrányt okozó kijelentést, egyértelműen “kalkulált” dolog.

Kertész János sajnálatosnak tartja, hogy a keresztény egyházak vezetői nem tettek kifogást a beszéddel kapcsolatban. Az MTA petícióját mára már 102 akadémikus írta alá, és a nyílt aláírók száma már 2600 fő.

Hirdetés



Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak