2022. november 23., szerda

  • november 23, 2022
  • Ismeretlen szerző



Igazi tél uralkodik a Kőszegi-hegységben, 500 méter fölött 10 centinél is vastagabb a hótakaró.

Szerdán eleinte sokfelé, majd főként északon és a Dunántúlon eshet. A Bakonyban, az Északi-középhegység csúcsain és az Alpokalján havas eső, havazás előfordulhat. Délután a középső és déli megyékben újra előfordulhat kisebb eső, zápor. Többfelé még szeles időben lesz részünk, az előző napoknál enyhébb reggellel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 13 fok között alakulhat, délkeleten lesz a legmelegebb.

Csütörtökön eleinte sok lesz a felhő, határozottabb csökkenés a felhőzetben délután kezdődik nyugat felől. Szórványosan - főként keleten, északkeleten és a Dunántúl északi felén - még számítani lehet kisebb esőre, északkeleten a magasabban fekvő tájakon havas esőre, néhol havazásra. A nyugati, északnyugati szél több helyen lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.Pénteken a reggeli pára-, ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás, számottevő csapadék nem valószínű. Mérséklődik a légmozgás. Hajnalban -3, +3, délután 5-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton többfelé lesz párás, ködös a reggel, és napközben is jórészt erősen felhős, borongós időben lesz részünk. Csak helyenként fordulhat elő szitálás, hajnalban ónos szitálás. Északnyugaton napközben feltámadhat az északnyugati szél. Hajnalban -2, +2, napközben 4-9 fokot mérhetünk.Kiadta: Időkép (tegnap 18:49)


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak