2022. november 17., csütörtök

  • november 17, 2022
  • Ismeretlen szerző



Az átlagosnál hidegebb és csapadékosabb telet valószínűsít a Klímapolitika Intézet kutatója. Kovács Erik elmondta, több tényező is befolyásolhatja, hogyan alakul majd az időjárás az év végéig, ám egyelőre úgy néz ki, már novembertől télies hidegre kell számítani.

Az intézet kutatója elmondta azt is, hogy bonyolult modellezése alapján valószínűsítik, hogy a tél második fele azonban a szokásosnál enyhébb lesz, de ehhez több tényezőt is nézni kell.

– Először is vizsgálni kell a trendeket, hogy mit mutattak az elmúlt évek, évtizedek. A másik, hogy egy adott évben, illetve azt megelőzően milyen éghajlati, időjárási trendek voltak a Földön. Ebből megpróbálunk egy rövid tükrözést csinálni a jövőre vonatkozóan, ide pedig bejön majd a téli időjárás, a légköri rendszer kémiai, fizikai megannyi folyamata.

Ezek alapján a különböző előrejelző modellek becsléseket végeznek, ezeket összehasonlítjuk egymással, és különböző forgatókönyveket lehet felállítani. Ebből ki lehet választani, hogy melyik a legvalószínűbb és melyik a legkevésbé – vázolta a szakmai hátteret a kutató.

Pontos jóslatot szerinte nehéz mondani az idei évre vonatkozóan, ám a globális előrejelző modellek szerint

“novembertől az újévig az átlagnál hidegebb lehet Európában, nagyon nagy az esély havazásra is.”

– Anticiklonális évről beszélünk, úgy tűnik, ez ki fog tartani az évben, ami azt jelenti, hogy 30-35 százalék az esély arra, hogy Szibéria felől keleties irányítású légáramlattal száraz, hideg levegő érkezik. Ezt onnan is tudjuk, hogy az elmúlt években Szibériában erőteljesebb volt a hó-, illetve jégfelhalmozódás – ecsetelte Kovács Erik.

Úgy látja, még az nagyon valószínű, hogy egy csendes-óceáni hatás miatt lesz január-februárban enyhébb idő.

– A modellek szerint decemberben 0,5-1,5 fokkal lesz hidegebb, és nappal is 0 fok alatti lesz a csúcs többször, január-februárban viszont 1,5-2 fokkal melegebb lesz az átlagnál, fagy sokszor csak éjszaka lesz. Mindez persze valószínűség – figyelmeztetett a szakember.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak