2022. november 2., szerda



Előfordul, hogy a mindennapokban elégedetlenek vagyunk mindazzal, amit elértünk. Ennek ellenére, sokkal jobban tesszük, ha annak örülünk, amink van.

Már nagyon jól tudja ezt az ápolónő, Amanda Perez is, aki az alábbi történetet osztotta meg közösségi oldalán.

A hölgy betegápolóként dolgozik, és kijár a betegeinek a lakására. Egy idős hölgyhöz kellett kimennie, aki megkérte, hogy mossa ki a hűtőszekrényét.

Amanda ki is nyitotta a hűtőt, ám hitetlenkedve meredt maga elé! A hűtő teljesen üres volt: mikor az ápoló rákérdezett, a beteg csak zavartan a vállát vonogatta, és elmondta, hogy csak akkor megy bevásárolni, amikor jut rá pénze.

Miután Amanda kimosta a hűtőszekrényt, hazaindult. Azonban nem vitte rá a lélek, hogy hazamenjen, ehelyett inkább elhajtott a közeli élelmiszer üzletbe, és jól bevásárolt a betegének.

Vallomásában leírja, hogy úgy érzi, megváltozott az egész élethez való hozzáállása, az üres hűtő láttán. Rájött, hogy mi az igazán fontos az életben, ahelyett, hogy azon búslakodna, hogy nem tud az ápolói fizetéséből új autót vagy új cipőket venni…

Ami igazán fontos, hogy neki van mit ennie, és ezzel a biztonsággal is boldogan élhet, ráadásul még arra is lehetősége van, hogy segítsen másokon, akiknek ilyesmire nem jut.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak