2024. június 9., vasárnap

  • június 09, 2024
  • Ismeretlen szerző




Laikus emberek százai gondolhatják, hogy milliós értékek vannak a kezükben, pedig a komolyabb gyűjtők 1946 utáni forintokból csak hajtatlan, hibátlan állapotút szeretnek eltenni, már amennyiben ez lehetséges. Ezek ára adott esetben a hajtott, szakadt használt bankjegy akár húsz- harmincszorosa is lehet, közölte a 24.hu megkeresésére Lővey Béla, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének (MÉE) munkatársa.

A hét elején a hvg.hu írta meg a Vatera közlése alapján, hogy tavaly két darab, 2007-ben nyomott papír 200 forintos közel egymillió forintért kelt el, aminek hallatára sokan elkezdték keresni a régi bankjegyeket otthonaikban, de jó eséllyel nem ebből fognak meggazdagodni.

Lővey Béla kérdésünkre válaszolva azt mondta, a forint bankjegyek népszerűek a gyűjtők körében, mert a legtöbb kezdő gyűjtő számára is elérhető, megfizethető áron össze lehet szedni egy induló gyűjteményt, ha a minőségi igényekből engednek.


„Az ár, mint minden árunál, a kereslet-kínálat függvénye.

Tehát a darab ritkaságán kívül az is meghatározza, hogy hányan gyűjtik azt a területet, hányan hajlandóak akár irreális árat fizetni egy árverésen csak azért, hogy egy lyukat befoltozzanak az albumban kihagyott helyen.

Az állapot pedig szintén nagyon fontos ármeghatározó. Az említett 200 forintosok az utolsó év, utoljára kiadott szériájának darabjai, két egymást követő sorszámmal, tökéletes állapotban (nemzetközi állapotmeghatározással: Uncirculated, rövidítve UNC). Ezzel az utolsó betűjellel (FD) az utolsó évben kevés példány került kiadásra, mivel megszüntették a címlet gyártását” – fogalmazott, hozzátéve, ennek megfelelően a többi évszám egyéb betűjelei egészen más értékkel bírnak, és sajnos a sajtóban felkapott hír nagyon sok félreértésre ad okot.

Lővey Béla megismételte, az eltett papírpénz várható értéknövekedése valószínűleg csak akkor lesz jelentős, ha hibátlan, hajtatlan darabról van szó. Erre a kategóriára várható a keresletnövekedés. De ahogy az egyéb befektetések területén, itt is kijelenthető, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve.


Az MÉE szakérője felhívta rá a figyelmet, hogy a forint pénzrendszer gyűjtésébe egyre többen kezdenek bele, mivel egy jövőben megszűnő, az euró bevezetésével zárttá váló területnek gondolják. A forint bankjegyek gyűjtői között egyre népszerűbb a szériaszám szerinti gyűjtés is. A határon túl inkább a magyar gyökerekkel rendelkezők érdeklődnek az 1946 utáni forint pénzrendszer iránt, de természetesen vannak olyanok is, akik az euro előtti országok nemzeti pénzeit szeretnék begyűjteni és hisznek abban, hogy hazánkban is egyszer euro lesz.


Rengeteg régi 200 forintos van még a lakosságnál


Lapunk érdeklődésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arról tájékoztatott, hogy a numizmatikai értékkel bíró – akár bevont, akár forgalomban levő – bankjegyekkel és érmékkel való kereskedés a világ számos országában, így Magyarországon is jelentős hagyománnyal rendelkező, legális tevékenység. A bankjegyek és érmék névértéke felett történő értékesítése ugyanakkor ÁFA-köteles. Az adózási részletszabályokkal kapcsolatban kerestük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) is, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

A jegybank az egymillió forintért elkelt kétszáz forintosokkal kapcsolatban kérdésünkre közölte, a 2009. november 15-én bevont 200 forintos bankjegyekből egykor közel 50 millió darab volt forgalomban, ebből a bevonást követően 13,9 millió darab (kb. 2,8 milliárd forint értékű) bankjegy még a mai napig sem érkezett vissza az MNB-be.

Mindezt viszont nem jelenti azt, hogy a lakosságnál maradt valamennyi 200 forintos bankjegycímlet numizmatikai többletértékkel bír. Az a tapasztalat, hogy minél kisebb egy címlet értéke, a lakosság annál kevesebb gondot fordít a bevonást követően annak átváltására

– írták.

Az MNB az általa kibocsátott bankjegyek és érmék numizmatikai értékének alakulását alapvetően nem követi nyomon, de Lővey Bélához hasonlóan leírták, hogy egy bankjegy vagy érme másodpiaci, numizmatikai értékét számos szempont befolyásolhatja: ilyen a bankjegy állapota, hogy sértetlen, hajtatlan-e; milyen a sorszáma; melyik a gyártási éve; emlékérméknek milyen a tematikája; mekkora az érme kibocsátási példányszáma.

Rákérdeztünk arra is, hogy a 20 éven túl be nem váltott, de már kivont bankjegyekkel foglalkozik-e az MNB, akár átváltás nélkül megsemmisíti-e azokat kérésre. Válaszukban azt írták: a bevont, de már nem átváltható, azaz elévült bankjegyek vagy érmék begyűjtése, megsemmisítése már nem tartozik az MNB feladatkörébe.

A jegybank egyébként 2029. november 16-ig váltja vissza a papír 200 forintosokat fém 200-asokra, így akinek van még otthon és nem kereskedne vele, az garantáltan pénzéhez juthat még több mint öt évig.


2024. június 8., szombat

  • június 08, 2024
  • Ismeretlen szerző


 


Az anyós meglátogatja

lányát és a vejét.

Kérdi tőle a veje:

– Anyuka, meddig marad?

Az anyós mosolyogva válaszol:

– Ameddig csak szívesen láttok.

Mire a vej:

– Jaj, anyuka már a kávét

se tetszik megvárni?


2024. június 6., csütörtök

  • június 06, 2024
  • Ismeretlen szerző




Marsi Anikó nevét bárki ismerheti, aki valaha kapcsolt a hazai televíziózásra. 2007-ig az RTL Klub Fókusz című műsorának volt az arca, majd néhány év kihagyás után 2016-ban a TV2-nél találta meg a helyét, ahol a Tények és a Tények Plusz műsorvezetőjeként dolgozik. Rutinos és elismert televíziós személyiségként rengeteg élő adást vitt már sikerre, azonban az egyik Mokka adásban egy váratlan és kissé kínos pillanat érte.

A történet során Ónodi Eszterrel a félmaratonról beszélgetett a reggeli műsorban, amikor Demcsák Zsuzsa váratlanul a műsorvezetőnő rövid szoknyájára irányította a figyelmet. Az a pillanat következett el, amit a Tények nézői eddig sosem láthattak: Marsi Anikó lábait.

A műsorban történt esemény arra késztette a híradóst, hogy felálljon és bemutassa lábait, ezzel kiszolgálva a stúdió és a nézők kíváncsiságát. Marsi Anikó őszintén kifejezte, mennyire nem volt elragadtatva ettől a váratlan “divatbemutatótól”, és humorosan megjegyezte:

“jobban szereti, amikor Demcsák Zsuzsa és Istenes László egymásnak esnek a műsorban”.

Ez a kis “intermezzo” biztosan sokáig emlékezetes marad nemcsak a stúdióban jelenlévők, de a nézők számára is.


  • június 06, 2024
  • Ismeretlen szerző




Sokáig küzdött, de nincs tovább.


Vilmos herceg élete legnehezebb szakaszát éli. Felesége és édesapja is rákbetegséggel küzd. Egyrészt rengeteg feladat szakadt a nyakába, másrészt lelkileg is megterhelő az a bizonytalanság, amit egy súlyos betegség üzen minden pillanatban a hozzátartozónak. Ilyen helyzetben természetes, hogy a herceg az átlagosnál is érzékenyebb a hozzá annyira közel nem álló, mégis ismert, rajongott ember tragédiájára.

Vilmos és Katalin közösségi oldala most egy híresség halála miatt borult feketébe. Meghalt az Egyesült Királyságban a királyi család tagjaihoz hasonlóan rajongott Rob Burrow rögbijátékos, akit a trónörökös és felesége is nagyon kedvelt. A közkedvelt játékos szervezetét 2019-ben, 40 éves korában támadta meg a motoros neuronbetegség (idegsorvadás), ami hatására tolószékbe kényszerült. Eddig tartott a küzdelme.


2024. május 25., szombat




A szép paradicsom receptje egyszerűbb, mint gondolná


A paradicsom viszonylag egyszerűen termeszthető növény, bár igényli a figyelmünket. Ha tudjuk, hogyan kell trágyázni őket, és mikor kell a földbe ültetni, akkor nem sok gondunk lehet velük.


A kulcs az, hogy ültetésükkel várjuk meg, amíg nem kell aggódnunk a fagy miatt. Ezt követően érdemes megvizsgálni a paradicsom ültetésének különböző formáit.


Egyesek oldalirányban ültetik, mások speciális módszereket alkalmaznak a palánták trágyázására, megint mások pedig inkább csak bizonyos környékekre ültetik a paradicsomot. A legjobb módszer természetesen mindezen technikák kombinációja.


Ez a házi készítésű műtrágya csodákra képes a kertben


Ezzel el is érkeztünk a trágyázás témájához. Bár a műtrágyákról már sokat írtak, úgy tűnik, hogy a 100 g élesztőből és 10 liter langyos vízből készült műtrágya a legsokoldalúbb házi trágya a paradicsom számára, köszönhetően a magas nitrogéntartalmának.


Az élesztő nagymértékben erősíti a növény gyökérzetét, és ellenállóvá teszi a betegségekkel szemben. Természetesen a gyomirtók használata is hatékony lehet, de egy ilyen készítmény elkészítése kicsit hosszabb időt vehet igénybe.


A paradicsom nem tűri az ilyen szomszédságot


Visszatérve a paradicsom szomszédságára, a paradicsomra is érdemes különös figyelmet fordítani. Egyértelműen ne ültessünk paradicsomot kukorica vagy burgonya mellé. A káposzta, a retek, az uborka vagy az édeskömény szintén nem tesz jót nekik.


A paradicsom sokkal jobban érzi magát a bazsalikom mellett, amelynek szintén erős illata van, és kiváló rovarriasztó. Ha még nem próbáltad a paradicsom termesztését fűszernövények társaságában, mindenképpen érdeklődj a téma iránt, és nem fogod megismerni a termésed.


  • május 25, 2024
  • Ismeretlen szerző




A montenegrói Perast városából posztolt közös képet Rubint Réka és Schobert Norbi, miután meglátogatták a Szirti Madonna szigetén lévő bencés kolostort. A fitnesz-házaspár instagram posztjában a harmadik kép sikerült érdekesre. Észreveszi mi a hiba?





Bár a fotóból nem egyértelmű melyik szentet tartják fejjel lefelé, de azért Szent Péter történetét illene ismerniük. Az első pápát 67-ben végezték ki és a legendák szerint ő maga kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus.


2024. május 20., hétfő

  • május 20, 2024
  • Ismeretlen szerző




A hisztis úrnő elbocsátja a bejárónőjét.

A lány, mielőtt még elmenne, egy ezrest

dob oda a kutyának.

– Ezt meg miért kapta?!- Értetlenkedik az úrnő.

– Ennyit csak megérdemel szegény pára.

Mit gondol, ki volt az, aki minden

nap tisztára nyalta a tányérokat?


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak