A konfliktust a Schobert házaspár egyik legfrissebb, a közösségi oldalukra feltöltött videója robbantotta ki, amelyben a Schobert házaspár azoknak a kommentelőknek üzent, akik szerint saját termékeik okozhatták Rubint Réka betegségét. A házaspár visszautasította a vádakat, és a gyógyulás zálogaként az általuk képviselt étrendet jelölték meg – írja a Story.
Réka szerint az onkológián a cukormentesség az első
Rubint Réka a felvételen határozottan válaszolt a támadásokra, azt sugallva, hogy az orvosi protokoll is az ő módszerét igazolja:
Ha valakit daganattal diagnosztizálnak, és onkológiára kerül, az első, amit mondanak neki, hogy változtasson az étrendjén: cukormentes, szénhidrátcsökkentett. Szóval gondold végig még egyszer, mielőtt hülyeségeket írsz.
A fitneszedző ezzel azt üzente, hogy a szénhidrátbevitel drasztikus minimalizálása a gyógyulási folyamat alapfeltétele.
Szentesi Éva: Hazardírozni az emberek egészségével bűn
A 13 éve rákedukációval foglalkozó író közösségi oldalán cáfolta az elhangzottakat. Saját tapasztalataira és onkológus szakvéleményekre hivatkozva rámutatott, hogy egyetlen szakember sem állít olyat, hogy kerülni kellene a szénhidrát-dús ételeket.
Bizonyos terápiák mellett konkrétan életveszélyes állapotot is előidézhet a szélsőségesebb, hamis információkon alapuló diéta
– írta az aktivista.
Bár elismerte, hogy a helyes táplálkozás fontos pillére a felépülésnek, éles különbséget tett a természetes alapanyagok és a Schoberték által forgalmazott termékek között. Kiemelte, hogy az „agyonédesítőzött, mesterségesen színezett, ízfokozózott” élelmiszerek szerinte nem tartoznak az egészséges kategóriába. Úgy fogalmazott: „Hazardírozni tehát az emberek egészségével, téves információkat terjeszteni rák témában bűn."
Nem ez az első csörtéjük
A felek közötti feszültség nem új keletű: már korábban is több alkalommal nyilvánosan összetűzésbe kerültek. Legutóbb Schobert Norbi nagy port kavart kijelentései kapcsán – melyek szerint a nők elhízása felelős a válások többségéért – Szentesi Éva „pusztítónak” nevezte a fitneszguru kommunikációját. Bár korábban televíziós műsorban is szembesítették őket, az álláspontok akkor sem közeledtek. A mostani vita azonban már a stíluson is túlmutat: itt már a betegeknek szánt egészségügyi tanácsok hitelessége a tét.
