augusztus 21, 2025
Ismeretlen szerző
Már egy ideje fent vagyok társkereső oldalakon, és néhány vacak randin túl vagyok, de amit most elmesélek, az mindent visz!
Denise-szel pár hete egyeztünk, és rögtön megtaláltuk a közös hangot. Kedves és bájos volt, és azt mondta, hogy még a buta vicceimen is nevet. Nem sok idő kellett hozzá, hogy randira hívjam.
Mindkettőnk naptára elég zsúfolt, de múlt hétvégén végre sikerült egyeztetni. Egy menő, elegáns éttermet választottunk a belvárosban.
Nagyon izgatott voltam. Mint mindig, most is korábban érkeztem – ez amolyan szokás nálam, szeretek jó benyomást kelteni. Miközben vártam, körülnéztem – félhomályos világítás, modern dizájn, halk beszélgetések zaja. Tökéletes helyszín egy ígéretes első randira.
Aztán megérkezett. De nem volt egyedül.
Mellette egy idősebb nő sétált be, elegánsan öltözve, éles pillantással, ami akár acélt is átvágott volna. Kicsit összeszorult a gyomrom.
– Szia, Ronny! Ő itt az anyukám, Claire! – mondta Denise nagy mosollyal.
– Örülök a találkozásnak – válaszoltam, próbálva leplezni a meglepetésemet.
Claire kezet nyújtott, a szorítása olyan volt, mintha azt üzente volna: „én irányítok”.
– Remélem, nem gond, hogy ma este én is veletek tartok – mondta határozottan.
– Dehogyis, minél többen, annál jobb – hazudtam szemrebbenés nélkül, miközben az agyam ezerrel pörgött.
Nem tudtam eldönteni, mi ez az egész. Talán tesztelni akarnak? Vagy Claire csak azért jött, hogy vigyázzon a lányára, hátha én egy rémálom vagyok. Mondjuk ez még érthető lenne – manapság már senki sem lehet elég óvatos.
Leültünk, és Claire azonnal átvette az irányítást.
– Nos, Ronny, hol dolgoznak a szüleid? – kérdezte, és úgy nézett rám, mint egy sólyom az egeret.
– Öhm, anyukám tanár, apukám mérnök volt, de most már mindketten nyugdíjasok – válaszoltam.
– Értem. És te hol laksz? Albérlet vagy saját lakás? – faggatott tovább.
– Egy kis házban lakom – mondtam, és kezdtem úgy érezni magam, mint egy állásinterjún.
– És mivel foglalkozol? Mennyit keresel? – szinte tüzelte rám a kérdéseket, egyik a másik után, egyre személyesebb témákban.
Denise-re pillantottam, remélve, hogy megállítja anyját, de csak mosolygott, mintha teljesen természetes lenne ez a kihallgatás.
– Már elmondtam Denise-nek, mivel foglalkozom – próbáltam menteni a helyzetet.
Denise bólintott, majd anyjához fordult:
– Ronny üzleti elemző.
Claire elismerően bólintott, majd előrehajolt, egyenesen a szemembe nézett:
– Úgy látom, illesz Denise-hez, Ronny. Mi szeretünk jól élni, élvezni az élet apró luxusait. Ehhez pedig pénz kell!
– Azt hiszem, ebben igaza van – válaszoltam óvatosan. Kezdett kirajzolódni előttem a valódi kép, de amit ezután mondott, attól szóhoz sem jutottam.
– Amúgy mi homárt kérünk – mutatott Claire az étlapra. – Te állod a cechet, ugye?
Denise-re néztem, hátha most végre közbelép. De nem. Csak mosolygott tovább.
Hát ez nagyon nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Claire-t nyilvánvalóan csak a pénzem érdekelte, Denise pedig… akár egy viaszszobor is lehetett volna ott mellettem.
Már majdnem feladtam, de akkor egy pimasz gondolat villant át az agyamon.
Ha játszani akarnak, hát játsszunk!
Szélesen elmosolyodtam:
– Ó, természetesen! Homárt nekünk! Én is szeretem a jó életet, és látom, most komoly beszélgetés zajlik a jövőmről a lányával, igaz, asszonyom?
– Denise nagyon kedvel téged, Ronny, de nekem meg kell győződnöm róla, hogy biztosítani tudod számára a megérdemelt életszínvonalat – válaszolta Claire.
– Hát persze! Minden hónapban milliókat keresek azokból a befektetésekből, amiket apám még gyerekkoromban kötött. A pénz számomra nem akadály – mondtam teljes komolysággal.
Claire szeme felcsillant, Denise pedig tátott szájjal bámult rám. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne nevessem el magam.
– És természetesen gondoskodom Denise-ről, ha összeházasodunk. Otthon marad majd a gyerekekkel, így dolgozni sem fog tudni. Biztos vagyok benne, hogy az anyukájára is szüksége lesz, ezért természetesen veszek önnek is egy házat a közelben.
Claire és Denise egymásra néztek – a tekintetük a hitetlenkedés és a lelkesedés keveréke volt. Bekapták a horgot, ólommal együtt.
– Hűha, Ronny! Ez csodálatosan hangzik. Hallottad ezt, Denise? Egy külön ház csak nekem! – lelkendezett Claire, szinte csorgott a nyála.
Denise szeme is felcsillant, közelebb hajolt:
– Ronny, te túl jószívű vagy. El sem hiszem, milyen szerencsés vagyok!
Elégedetten vigyorogtam belül, várva a nagy pillanatot.
– Ó, persze. Hiszek a fényűző életben és a családról való gondoskodásban.
Claire és Denise tekintete összeért, fejben már a luxusban fürödtek. Claire, most már teljesen felvillanyozva, hangosan tervezgetni kezdett:
– Tudod, mindig is arról álmodtam, hogy tengerparti házam legyen. Valami napfényes helyen, nagy kerttel, vendégfogadásra alkalmas terekkel. Talán még egy medencével is!
– És én egy gardróbszobát szeretnék meg egy csúcskonyhát! Ó, Ronny, ez elképesztő! – csatlakozott Denise is.
Én továbbra is komolyan bólogattam.
– Ez mind nagyon jól hangzik. Persze előbb még találkozniuk kell a többi feleségemmel is. Előbb ők adják áldásukat, csak utána léphetünk tovább.
Az asztalnál ülők hangulata egy szempillantás alatt megváltozott. Claire mosolya megdermedt, Denise szája tátva maradt.
– Elnézést, mit mondtál az imént? – kérdezte Claire, hangjában éles, hitetlenkedő éllel.
– Más… feleségek? – ismételte Denise remegő hangon.
Bólintottam, komoly arccal:
– Igen, van két másik feleségem. Csodálatos nők. Nagy családunk van. Sajnos néhány gyerek túlságosan el lett kényeztetve, ezért nevelőszülőkhöz kerültek. De azt várom el, hogy legalább öt gyereket szülj, így egyensúlyba kerül a dolog.
Claire arca elsápadt, szemei tágra nyíltak a rémülettől, Denise pedig úgy nézett ki, mintha mindjárt elájulna.
– Öt gyereket? – nyöszörögte Denise.
– Ez… ez csak vicc, ugye? – hebegte Claire, az előbbi magabiztosságának nyoma sem maradt.
– Egyáltalán nem. Valójában ez egy elég izgalmas életstílus – mondtam, miközben alig bírtam visszafojtani a nevetést a reakciójukra. – Imádni fogjátok.
Denise hangja remegett:
– Ronny, miért nem mondtad ezt korábban?
Megvontam a vállam, mintha semmiség lenne:
– Akkor még nem tűnt lényegesnek. De most, hogy szóba került a jövő, a ház meg a közös tervek, úgy gondoltam, jobb, ha őszinte vagyok.
Claire döbbenete hamarosan dühbe csapott át:
– Ez felháborító! Hogy verhetsz így át minket?
Hátradőltem, karba tett kézzel:
– Nem vertelek át. Egyszerűen csak megosztottam az életemet. Ha tényleg komolyan gondoljátok, hogy csatlakozni akartok a családomhoz, ezeket tudnotok kell.
Amikor a pincér kihozta a számlát, Claire rápillantott, majd dühösen rám nézett:
– Ronny, ugye te fizetsz? Elvégre milliókat keresel.
Elmosolyodtam, és előrehajoltam:
– A kultúránkban a nők erejüket és önállóságukat értékelik. Szeretném, ha most megmutatnátok ezeket a tulajdonságaitokat. Én nem fizetek helyettetek.
Az arcuk egyszerre áradt el felháborodással és döbbenettel. Denise keze remegett, miközben a táskájához nyúlt, Claire pedig láthatóan felháborodott.
– Ez most komoly? – tört ki végül Denise, hangját felemelve.
– Teljesen. Ez a ti lehetőségetek, hogy bebizonyítsátok, mennyire önálló és erős nők vagytok – válaszoltam, majd felálltam, és letettem egy kis pénzt a saját vacsorámért. – Nagyon örültem a találkozásnak.
Ahogy elsétáltam, nem bírtam megállni, hogy ne kuncogjak magamban. Mögöttem hallottam, ahogy kapkodva összeszedik a holmijukat, a hangjuk idegesen visszhangzott az addig nyugodt étteremben.
Kint a hűvös esti levegő frissítően csapott meg. Mély levegőt vettem, visszagondolva az estére. Egy ígéretes első randinak indult, de valami egészen más lett belőle.
Váratlan kihívással néztem szembe, és sikerült túljárnom az eszükön – visszafordítottam a helyzetet, amit ők próbáltak irányítani. Jó érzés volt.
De nemcsak az apró győzelem miatt Claire és Denise fölött – hanem mert rájöttem: kiálltam magamért. Nem hagytam, hogy kihasználjanak, és mindezt úgy tettem, hogy ők maradtak zavarban és megszégyenülve.
Néha a legjobb módja az arrogáns emberek kezelésének, ha visszafordítjuk rájuk a játékukat. Denise és Claire megtanulta: ha valakit a pénzéért próbálsz manipulálni, könnyen csúfos véget érhet a próbálkozás.
Ez volt életem egyik legemlékezetesebb első randija – és egy fontos lecke az önérvényesítésről.
Ahogy a kocsimhoz sétáltam, nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Ezt a történetet még évek múlva is mesélni fogom. Nemcsak azért, mert bizarr és nevetséges volt, hanem mert emlékeztetett arra, milyen erős és találékony tudok lenni.
Az élet néha furcsa módon tanít minket. És azon az estén azt tanultam meg, hogy ha valaki ki akar használni, a legjobb válasz, ha megízleltetjük vele a saját módszereit.
