2024. január 28., vasárnap




Bizonyára sokan tudnak már arról, hogy a savanyú káposzta sokkal több a töltött káposzta hozzávalójánál vagy pedig a savanyúságnál.

A táplálkozástudomány bolgár szakértője, dr. Donka Baikova hosszú ideje tanulmányozza a savanyúkáposzta emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatását.

Véleménye szerint lényegesen csökkenthető a daganatos betegségek kialakulásának kockázata, amennyiben rendszeresen nyersen savanyú káposztát fogyasztunk.


Mivel rengeteg vitamin van benne, és természetes probiotikumként is működik, támogatja az emésztést, valamint bélrendszerünk egészségét.


Arra azonban érdemes ügyelni, hogy ne olyan savanyú káposztát válasszunk, amelynek magas a sótartalma, maximum 2 %-os sótartalom marad a még az egészséges határértéken belül – mondja a szakértő.

A savanyú  káposzta nemcsak a káros baktériumok elszaporodásának kockázatát csökkenti, de hatására esik a rossz koleszterin szintje, továbbá a májban a triglicerid szint is.

Védi a hasnyálmirigyet, és a szakértő álláspontja szerint mintegy 30 %-kal csökkenti annak kockázatát, hogy valakinél vastagbélrák alakuljon ki.

Ezen kívül a savanyú káposzta már heti kétszeri fogyasztása lényegesen csökkenti más rákfajták kialakulásának valószínűségét is.


Ha tehetjük, tehát elsősorban a téli időszakban, de akár egész évben fogyasszuk rendszeresen!


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak