A fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz – erről beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon.
Ezek alapján éves átlagban a 17 és fél százalékot is meghaladhatja az infláció idén, miközben év elején csak 15 százalékos emelést kaptak a nyugdíjasok. – hangzott el az RTL Híradójának tudósításában.
A törvény szerint korrekció jár nyugdíjasoknak, ha magasabb az infláció a tervezettnél.
Jelenleg havi 186 ezer forint a mediánnyugdíj – a jogosultak fele ennél többet, a másik fele pedig kevesebbet kap. Ez havi 4600 forinttal nőne két és fél százalékos emelés esetén.
Novemberben januárig visszamenőleg érkezne az emelés, a 11 havi egyszerre, összesen 51 ezer forint – hangzik el a tudósításban.
A Nyugdíjas Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa viszont már a múlt hónapban visszamenőleges emelést követelt, miután kiderült, hogy a vártnál lassabban csökken az infláció.
Az, hogy ilyen hosszú ideig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak, nem fogadható el.
Különösen a legalacsonyabb ellátást kapóknál okoz ez nagy problémát, akiknek semmi tartalékuk nincsen és egyik hónapról a másikra élnek – mondta az RTL Híradónak Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke.