A férjem folyton látogatta a béranyánkat, hogy „ellenőrizze, minden rendben van-e”. Elrejtettem egy hangrögzítőt, és amit hallottam, véget vetett a házasságunknak

Nem lehet gyerekem.

Amikor először próbálkoztunk, a férjem, Ethan, végig fogta a kezem minden negatív terhességi tesztnél. Megszorított, a homlokomhoz nyomta az ajkát, és azt mondta: „Megpróbáljuk újra”, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

De a negyedik sikertelen kezelés után valami megváltozott.

Már nem beszéltünk babanevekről. A gyerekszobát, amelyet egy egész vasárnap délután megterveztünk, újra csak tárolóként használtuk.

A gyermekek témája valami olyanná vált, amit inkább nem érintettünk.

Elkezdtem észrevenni, hogyan nézi Ethan a családokat az éttermekben. Csak egy pillanatra bámult, és amint észrevette, hogy figyelem, gyorsan elfordult. Soha nem mondott semmit. Én sem.

Ez volt a probléma lényege.

Mindketten otthonról dolgoztunk, és néha úgy éreztem, mintha egész nap táncolnánk egymás körül, udvariasan, óvatosan.

Egy este, egy újabb orvosi vizsgálat után, az ágy szélén ülve kimondtam hangosan:

„Talán abba kellene hagynunk a próbálkozást.”

Ethan az ablaknál állt, háttal nekem. „Nem akarok feladni a gyerekvállalást.”

Néhány héttel később vastag papírhalmot hozott haza az alkarja alatt, izgatott arckifejezéssel. „Utánanéztem a béranyaságnak.”

Én a papírokra néztem, majd rá. Abban a pillanatban azt hittem, talán rendben lesz minden.

Ő intézett mindent: az ügynökséget, az ügyvédeket, az interjúkat.

Végül bemutatott Claire-nek. Melegszívű és könnyen kedvelhető volt. Már két gyereke is volt.

Aláírtuk a szerződéseket. Az embrióátültetés sikerült.

Claire teherbe esett.

Évek óta először éreztük úgy Ethan-nal, hogy újra igazi család vagyunk. Mintha valami újat építenénk együtt, végre, az évek alatt, amiket az összeomlást néztük.

Eleinte együtt látogattuk Claire-t. Vitamint, élelmiszert és egy terhességi párnát vittünk, amit 40 percig választottam az interneten.

Claire nevetett és megrázta a fejét: „Ti ketten elkényeztettek.”

De néhány hét múlva Ethan egyedül kezdett járni.

Egy délután megcsókolta a homlokomat, felkapta a kulcsát, és hátrafordulva hívott: „Drágám, Claire azt mondta, hogy talán elfogynak a vitaminjai. Viszek neki.”

„Most?” kérdeztem.

„Csak egy órát vesz igénybe.”

A látogatások egyre gyakrabban történtek. Munka közben, késő estig, hétvégéken.

Egy szombaton, miközben a tűzhelynél álltam, valamit kevergetve, átrohant a konyhán, kabátját már felhúzva:

„Szerelmem, ellenőriznem kell Claire-t és a babát.”

„Két napja láttad már őt” – mondtam.

Nevetett, úgy, ahogy az ember nevet, amikor valami kissé abszurd dolgot hall. Aztán már ki is ment az ajtón, mielőtt el tudtam volna gondolkodni azon, hogy vele menjek.

Ez folyamatosan így ment.

Egyszer felkaptam a kabátomat, és mondtam: „Várj, megyek veled.”

Ethan megállt az ajtóban. „Nem kell.”

Ez bántott.

Néha visszajött apró hírekkel:

„Narancsra vágyik.”

„Fáj a háta.”

„Ma rugdosott a baba.”

Ezeknek a híreknek örülnöm kellett volna, de leginkább úgy éreztem, mintha valaki képeslapot küldene egy útról, amin nem vettem részt.

Aztán ott voltak a mappák.

Ethan mindig is rendszerezett volt, de ez más volt. Megőrizte a számlákat, orvosi feljegyzéseket és nyomtatott fotókat. Mindent címkézett és rendszerezett.

„Miért őrzöd mindezt?” – kérdeztem egy este.

Válla megemelkedett. „Csak rendszerezett vagyok.”

Bólintottam, de valami túlzásnak tűnt.

Egy este végre kimondtam, amit hetek óta gondoltam:

„Ethan… nem gondolod, hogy túl sokat látogatod Claire-t?”

Ő pislogott. „Mire akarsz célozni?”

„Nem célozok semmire. Csak furcsának tűnik.”

Nevetett. „Drágám, ő viseli a babánkat. Csak azt akarom, hogy sima legyen a terhessége.”

Bólintottam, mosolyogtam, és elengedtem. De nem szűnt meg bennem a nyugtalanság a férjem és az örökbefogadó anya közötti privát idő miatt.

Másnap elhatároztam, hogy valami őrültséget teszek.

Egy kis hangrögzítőt csúsztattam Ethan kabátjának belső zsebébe, mielőtt elment Claire-hez.

A kezem remegett.

Álltam a folyosón, a kabátját fogva, és azt gondoltam: Miért is csinálom ezt?

Majdnem kivettem, de a megérzésem hangosabb volt a bűntudatnál, így bent hagytam.

Aznap este Ethan hazajött Claire-től, felakasztotta a kabátját, megcsókolt, és lefeküdt.

Vártam, amíg a ház csendes lesz. Aztán kivettem a hangrögzítőt a zsebéből, bementem a fürdőbe, bezártam az ajtót, és leültem a hideg csempére.

Megnyomtam a lejátszást.

Először egy ajtónyitás hangját hallottam, majd Claire hangját, meleg és ismerős.

„Ó, jó, hogy eljöttél.”

Aztán Ethan: „Hozta a vitaminokat, amiket kértél.”

Belélegeztem. Talán csak paranoiás voltam. Talán ennyi volt az egész. Talán kezdtem megőrülni.

Aztán Claire mondott valamit, ami teljesen megfeszültette a testem:

„Biztos, hogy a feleséged rendben van ezzel az egésszel?”

Ethan válasza lesokkolt.

A fürdőszobai padlón ülve, a kezemmel a szám előtt hallgattam a felvételt.

Amikor véget ért, pontosan értettem, mit csinált a férjem minden alkalommal, amikor azt mondta, hogy „ellenőrzi a babát”, miért gyűjtötte azokat a mappákat, és mit tervezett a baba megszületése után.

Azt hitte, sosem fogom észrevenni. Nos. Két ember is játszhat ugyanazzal a játékkal.

Ott és akkor eldöntöttem: leleplezem az árulását, és lejátszom a felvételt mindenkinek, akit ismertünk. Csak a megfelelő alkalmat kellett kivárnom. Ekkor döntöttem úgy, hogy babaváró bulit szervezek Claire-nek.

Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy leleplezem az árulását.

Másnap reggel lementem a lépcsőn mosolyogva, és azt mondtam Ethan-nak, hogy babaváró bulit szeretnék szervezni Claire-nek. „Valami csodálatosat tesz értünk. Megérdemli, hogy megünnepeljük.”

Ő mosolygott. „Szerintem örülne neki.”

A következő két hétben mindent megszerveztem. Ethan csendes elégedettséggel figyelte az egészet.

Azt hitte, csak a tervét nézi kibontakozni. Fogalma sem volt róla, hogy a hangrögzítő az íróasztalom fiókjában lapul, egy borítékban, a jogászom által előkészített dokumentumokkal együtt.

Elmondtam Ethan-nak, hogy babaváró bulit akarok tartani Claire-nek.

Hamarosan elérkezett a nap. A nappali tele volt emberekkel. Claire az esemény közepén ült, idegesen mosolygott, miközben mindenki arról beszélt neki, milyen rendkívüli ajándékot ad Ethan-nak és nekem.

Ethan mellette állt, büszkén, vigyorogva, és fogalma sem volt róla, hogy mindjárt mindenki előtt leleplezem a hazugságait.

Amikor eljött az ideje a koccintásnak, felálltam egy pohár pezsgő almaborral a kezemben.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy itt vagytok ma” – mondtam. „És legfőképp két embernek szeretnék köszönetet mondani, akik ilyen odaadással gondoskodtak a babáról.”

Ethan mosolygott. Claire arca meghatott lett.

Arra fordultam. „Ethan folyton látogatta Claire-t. Vittem neki élelmiszert, vitaminokat, segített mindenben. Szóval, mielőtt a baba megszületik, azt gondoltam, itt mindenkinek hallania kell, mennyire elkötelezett volt.”

Ethan mosolya megmaradt, de valami a szeme mögött megváltozott.

„Mit értesz ezen?” – kérdezte.

Kinyúltam a zsebembe, és elővettem a hangrögzítőt.

Aztán megnyomtam a lejátszást.

Claire hangja töltötte be a szobát: „Biztos, hogy a feleséged rendben van ezzel az egésszel?”

Ethan hangja következett: „Ő nem akarja a babát, Claire. Csak azért egyezett bele, mert könyörögtem neki, hogy próbálja ki a béranyaságot.”

„De néha veled jön” – mondta Claire bizonytalanul.

„Csak a látszat kedvéért” – folytatta Ethan. „Ha megszületik a baba, aláírja a jogait.”

Claire habozott. „Ezért tartod meg az összes orvosi feljegyzést?”

„Pontosan” – mondta Ethan. „Ha meggondolná magát, megmutatom a bíróságnak, hogy sosem kötődött a terhességhez.”

A felvételen sercegés hallatszott.

Claire újra megszólalt: „Csak nem akarok senkit bántani.”

„Ezért tartod meg az összes orvosi feljegyzést?” – szóltam közbe, mielőtt bárki más megszólalt volna.

„Tisztázni szeretnék valamit” – néztem Claire-re egyenesen. „Szeretem ezt a babát. Évekig imádkoztam érte, vágytam rá. Semmi szándékom aláírni a jogaimról. Ethan hazudott neked.” Aztán a férjemre fordultam. „És most szeretném tudni, miért.”

Ethan körbenézett. Szülei, a szüleim és minden barátunk várták, hogy megszólaljon.

„Mindenki félreérti” – kezdte.

„Tényleg?” – kérdeztem halkan. „Akkor magyarázd el.”

Valami átvillant az arcán, és láttam, ahogy a szerepjáték lehull.

„Tényleg tudni akarod?” – mondta végül. „Rendben. A házasságunk évekkel ezelőtt meghalt. A kezelések, a csalódások… Mindez tönkretett minket. Még mindig akartam a gyerekemet, de nem akartam egy törött házasságban felnevelni.”

„Szóval inkább elloptad” – mondtam.

Claire elhúzódott tőle. „Soha nem segítettem volna, ha tudom az igazat.”

Ethan anyja felállt. „Hogyan tehetted ezt, Ethan?”

„Ez volt a legegyszerűbb út” – vallotta be Ethan. „Elég bizonyítékot gyűjtöttem, hogy megmutassam, aktívan érdeklődtem a baba iránt. Ezzel erős ügyet lehet építeni az egyedüli felügyeletre. Újrakezdést terveztünk, csak én és a gyerek.”

„Már nem” – mondtam.

Elővettem egy mappát, kivettük belőle a válási papírokat, és felé nyújtottam.

Lehajolt a dokumentumokhoz, majd felém nézett.

„El akarsz válni tőlem?”

„Mindez után? Természetesen.”

A béranyasági ügynökség felfüggesztette Ethan részvételét, miután meghallgatták a felvételt. A szerződéseket újra megírták, minden Ethan neve nélkül, a jogászom jelenlétében.

Claire könnyeivel az arcán bocsánatot kért.

„Azt hittem, egy apát segítek megvédeni a babáját. Soha nem egyeztem volna bele, ha tudtam volna, mit csinál valójában.”

Megfogtam a kezét. „Hiszek neked.”

A szerződéseket újra megírták.

A válás hónapokkal később lett végleges.

Ethan a felügyeletért harcolt. Ügyvédje próbálta mentegetni a felvételen elhangzottakat, de hiába.

A bíró az én javamra döntött.

És amikor végre először tartottam a kisfiunkat a karomban, megértettem valamit, amit Ethan soha nem értett:

A baba nem lépcsőfok egy új kezdethez.

Olvasd tovább

Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie. EZ a dolog állhat annak a hátterében, hogy a helyzethez képest mégis ilyen jól van és megcáfol minden tankönyvi statisztikát

A napokban derült ki, hogy Rubint Rékánál négy évvel ezelőtt daganatos betegséget diagnosztizáltak. A vele történtekről szombaton a Naplóban mesélt a fitneszedző: az interjú során levette parókáját, és olyan felvételeket is mutatott, melyeket ő készített magáról a kezelései alatt.

Férje, Schóbert Norbi a Blikknek nyilatkozott arról, ő hogyan éli meg felesége betegségét.

Réka kétszer mentette meg az életemet, a szívműtétemnél és a sztróknál is. Most én tartozom neki. Négy éve küzdünk, négy éve járok vele az onkológiára itthon, Bécsben és Londonban. Minden pénzünket, minden energiámat abba ölöm bele, hogy a feleségem meggyógyuljon

– mondta el a lapnak Schóbert, aki szerint a rák nem válogat „az alkoholista, a dohányos, a sportoló és a kisgyermek között”.

Meggyőződésünk, hogy Réka ezt feladatként, tanításként kapta a Jóistentől. Tanításként, hogy megmutassa: ha örvénybe kerülsz, meg kell tanulni felfelé úszni. Ő négy éve úszik kifelé az örvényből, és nincs más opció, csak hogy meggyógyul.

Összeomlott felesége diagnózisa után

Schóbert elmondta, akkor kapott másodszor sztrókot, amikor feleségét műtötték.

Ott ültem a kórházudvaron, és zokogtam, mert a folyosón nem akartam sírni. Iszonyatos érzés volt: én a Honvédban, ő az onkológián, a gyerekeink pedig otthon. Nem volt pénzünk, mivel a cégünket szétlopkodták, de tudtam, hogy talpra kell állnom érte és a gyerekekért. Kitaláltam a videótárat, az étel-házhozszállítást, csak hogy legyen miből fizetni a kezeléseit és a mindennapi megélhetésünket

– emlékezett vissza.

Attól is beszélt, hogy Rubint Réka hogyan viselte a kezeléseket, és hogy a kemoterápia és a 33 sugárkezelés szétégette a nyelőcsövét.

Éjszakákon át zokogott a fájdalomtól, felduzzadt a nyelve, nem tudott enni, beszélni. De másnap felment a színpadra, és megtartotta az órát. Mert neki ez az élete. Nekem Réka a hősöm négy éve.

A gyerekeik előtt is titkolták Rubint Réka betegségét

Schóberték négy éven át titkolták a hírt a világ és három évig a gyerekeik elől is, mivel nem akarták ezzel terhelni őket.

HIRDETÉS

Nem tudtam hol sírni. Otthon nem lehetett a gyerekek miatt, az autóban sem, mert nem akartam, hogy a szomszéd kocsiból lássák, ahogy zokogok. Van egy öreg Harley-m és egy sötét plexis sisakom. Ha felülök a motorra, ott tudok sírni. Menet közben senki nem látja, ott kisírhatom magamból a fájdalmat

– árulta el Schóbert Norbi, aki azt is elárulta, hogy az elején rákeresett az interneten a lágyrészszarkóma túlélési rátájának. Akkor azt olvasta, nejének körülbelül másfél éve lehet hátra.

Annak ellenére, hogy az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie, ő itt van. Aktív, pozitív, és hisz a gyógyulásban

– jelentette ki.

Rubint Réka gyógyulásában az egész család szilárdan hisz. Ahogy Schóbert Norbi mondja, nincs más opció.

Én nem szeretném eltemetni a Rékát. Abba én is belehalnék. Ez szóba sem jöhet. Minden energiámat, munkámat és pénzemet abba teszem bele, hogy leküzdje ezt a kórt. Nekem Réka a példaképem.

Olvasd tovább

Nem titok, ez az egyetlen dolog tartja még életben Rubint Rékát, ennek köszönheti, hogy él. Orvosa a pályafutása során még nem találkozott az övéhez hasonló betegséggel

Kijött a teljes interjú, a fitneszedző a TV2 Naplóban elárulta, hogy a rákbetegség rendkívül ritka fajtájával küzd. Arról is beszélt, hogy férje összeomlott a diagnózis után, a nyugtatókat whiskyvel vette be, a sugárkezelés miatt pedig Rékának majdnem kilyukadt a légcsöve.

Rubint Réka a TV2 Napló című műsorában Gönczi Gábornak adott interjút, amelyben elmondta, hogy rákbetegséggel küzd.

A fitneszedző arról beszélt, hogy lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, annak is egy agresszív típusát, amely elmondása szerint érinti a fő verőeret, a légcsövet, a nyelőcsövet és a hangidegeket is. A vallomás szerint a betegséggel vívott harca közel négy éve tart, ezalatt sugárkezeléseken és kemoterápián is átesett.

A diagnózis időpontját 2022 októberére tette, mindössze két nappal azutánra, hogy táncpartnerével, Andrei Mangrával kiestek a Dancing with the Stars című műsorból. Rubint Réka szerint ez a kiesés mentette meg az életét, mert úgy véli, ha versenyben marad, a szervezete a fizikai megterhelés alatt összeomlott volna.

A betegséggel való szembesülést egy korábbi családi traumához hasonlította.

„Akkor azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy horrorfilmnek megint én vagyok a főszereplője. Hiszen, amikor Norbinak volt a szívműtétje, ugyanezt éreztem, hogy ez nem történhet meg velünk, aztán realizálja az ember, hogy dehogynem!”

– fogalmazott.

Felidézte azt az érzést is, amikor az onkológiára kellett mennie. „Amikor kapsz egy időpontot a Kék Golyóba az onkológiára vérvételre, azt az érzést egyszerűen nem lehet elmondani. Amikor látod az emberek arcát megdöbbenve, amikor látod, hogy nem hisznek a szemüknek, hogy Rubint Réka ott van.”

Elmondása szerint az első vérvétel eredménye annyira rossz lett, hogy egy szükséges mellkasműtétet el kellett halasztani, amíg a vérképe rendbe nem jön.

Ekkor férje, Schobert Norbert ragaszkodott hozzá, hogy pihenjen. „Norbi azt mondta, hogy márpedig nem állsz fel innen, és fekszel. Iszonyú feszültség volt” – emlékezett vissza. Tíz nap pihenés után a vérképe tökéletes lett, így sor kerülhetett a műtétre, amely során kiderült a daganat rosszindulatúsága.

„Én az altatásból arra ébredtem, hogy ez sajnos egy rosszindulatú daganat”

– mondta.

A szövettani eredmény után egy tüdőgyógyász ismerőse közölte vele a hírt telefonon.

„Azt mondta, hogy »Réka, nagyon nagy a baj«. Akkor éreztem először azt, hogy az optimizmusom elhagyott. Kiment a vér a lábamból és az első kérdésem az volt, hogy te Gabi, fogok tudni dolgozni, vagy mi lesz?”

A diagnózissal szinte egy időben a család anyagi válságba is került. Rubint Réka állítása szerint olyan kollégáik árulták el a férjét, akik 11-12 éve velük dolgoztak. „És ezek az emberek ebben a pillanatban a férjembe, és nemcsak a férjembe, hanem az egész családom gerincébe beleszúrták a tőrt. Tönkretették az egész életünk munkáját” – jelentette ki. A nehéz helyzetet egy süllyedő hajóhoz hasonlította. „Tudod, a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek” – mondta Gönczi Gábornak. Ebben az időszakban, miközben a megélhetésükért küzdöttek, férje összeomlott.

„Norbi itt ült, a nyugtatókat whiskyvel vette be. Itt ült így, én pedig kint, a háromfokos garázsban az online edzéseket néztem, hogy hányan regisztráltak. Az hányszor 1500 forint.”

Az orvosa arról tájékoztatta, hogy egy rendkívül ritka betegséggel áll szemben.

„Kedves Réka az, hogy az egész pályafutásom alatt - ami szerintem olyan 40 év lehet - egy olyan ritka betegség, hogy nekem eddig hat ilyen betegem volt, ön a hetedik” – idézte fel a doktornő szavait, aki hozzátette, hogy mind a hat beteg életben van.

Ez adott neki erőt a kezelésekhez. Először gyógyszeres terápiát kapott, aminek hatására a daganat a felére csökkent, majd következhetett a sugárkezelés. A sugárterápia azonban elviselhetetlen fájdalmakkal járt.

„A 20 sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy a vizet, tehát nem üdítőt, nem tejet, nem levest, nem pörköltet, a vizet azt hittem, hogy ha lenyelem, bepisilek a fájdalomtól, ugyanis teljesen szétégett ott minden.”

Az orvosa a kezelés leállítását javasolta a légcső kilyukadásának veszélye miatt, de ő a folytatás mellett döntött. „Őszinte leszek. Én akkor 19-re húztam lapot és azt mondtam, hogy ha ki kell lyukadnia a légcsövemnek, akkor kilyukad. De hittem abban, hogy a jóisten segít és nem lyukad ki” – mondta, így végül mind a 33 tervezett kezelést megkapta. Jelenleg agresszív kemoterápiát kap, aminek hatására kihullott a haja.

Rubint Réka arról is beszélt, hogyan próbálta megóvni gyermekeit a helyzet súlyától. „Arra kértem Norbikát és Larát, hogy azzal tudnak nekem segíteni, ha jók. Ha nincs velük semmi baj. És hogy ha Zalán előtt nem mondanak semmit.”

A legnehezebb időszakban, amikor a férje lelkileg összeomlott, elmondása szerint a fia, ifjabb Schobert Norbert lépett közbe. A fiú az apjához fordult: „apa, te szereted anyát?” Majd amikor Schobert Norbert igennel felelt, a fia szembesítette a helyzettel.

„És azt mondta Norbika, hogy na, akkor sétáljál már ki oda a garázsba. Hallod, hogy a beszélni alig tudó anya, aki olyan beteg, azt se tudja, hogy mi lesz holnap, azért ugrál ott, hogy nekünk tele legyen a hűtő?”

Rubint Réka szerint ez a pillanat változtatott meg mindent. „Akkor a férjem mindent letett. És azt mondta, hogy köszönöm, fiam, igazad van.”

Az interjúban megszólaltak a gyerekek is. Schobert Lara elmondta, mennyire bántja, ha a szeretteit támadják. „Engem nem érdekel, ha engem bántanak az emberek. Nem érdekel, hogy ha szidnak, velem azt csinálnak, amit akarnak. De azt viszont nem fogadom el, ha a szeretteimet bántják, ha Norbikát, Zalánt, apát vagy anyát.” Ifjabb Schobert Norbert arról beszélt, hogy ez a helyzet átértékelte az életüket. „Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban, a jelenben, mert senki nem tudhatja, hogy mit hoz az élet. Úgyhogy ez egy hatalmas nagy tanulság volt számunkra.”

Nincs mit szépíteni, Réka egészségügyi állapotához kétségtelenül hozzájárul a kiváló állóképessége, a szakmai múltja, a fizikuma, de ami még talán ennél is többet ér, a CSALÁDJA és a HITE! 

Ez az egyetlen dolog, ami életben tartja, ami küzdésre ösztönzi. És mi hisszük, hogy megfogja mutatni, le tudja győzni a rákot. Mert a hit, a szeretet csodákra képes. Csodák pedig léteznek, ha hiszünk benne. 

Olvasd tovább

A feleségem ikreket szült különböző bőrszínnel, de a valódi ok miatt szóhoz sem jutottam

Ha valaki azt mondja nekem, hogy a fiaim születése miatt idegenek fogják megkérdőjelezni a házasságomat, és a valódi ok feltárja azokat a titkokat, amiket Anna soha nem akart megtartani… azt mondtam volna, hogy megőrültél.

De azon a napon, amikor Anna azt kiabálta, hogy ne nézzem az újszülött ikreinket, rájöttem, hogy olyan dolgokat fogok megtudni, amiket soha el sem tudtam volna képzelni — a tudományról, a családról és a bizalom határairól.

Anna és én évek óta vártunk gyermekre.

Számtalan vizsgálaton és teszten estünk át, és talán ezer néma imát mondtunk el. Alig éltük túl a három vetélést, amelyek vonalakat húztak Anna arcára, és minden reménykedő pillanatot azzal töltöttünk, hogy felkészüljünk a csalódásra.

Minden alkalommal próbáltam erős lenni érte. De néha elkapott, amikor Anna hajnal kétkor a konyhában ült a padlón, keze a hasán, suttogva olyan szavakat, amiket még nekünk sem mondott ki, csak a még meg nem ismert gyermekünknek.

Amikor Anna végre teherbe esett, és az orvos biztosított minket arról, hogy lehet reménykedni, hagytuk magunkat elhinni, hogy valóban történik valami.

Minden mérföldkő csodának tűnt; az első rúgás, Anna nevetése, amikor a hasára tette a tálat, és én, amint mesét olvastam a pocakjának.

Amikor elérkezett a szülés napja, barátaink és családunk örömteli várakozásban volt. Mindannyian teljes szívvel és lélekkel jelen voltunk.

A szülés végtelennek tűnt. Az orvosok parancsokat kiabáltak, a monitorok hangosan sípoltak, és Anna sírása visszhangzott a fejemben. Alig volt időm megfogni a kezét, mielőtt egy nővér elvitte volna.

„Várj, hová viszed?” – kiáltottam, majdnem megbotlottam a saját lábamban.

„Csak egy perc kell neki, uram. Hamarosan visszajövünk önért” – mondta a nővér, elállva az utamat.

A folyosón járkáltam, újra és újra lejátszva a legrosszabb forgatókönyveket. A tenyerem izzadt volt. Csak a csempék repedéseit számolhattam, és imádkoztam.

Amikor egy másik nővér végre behívott, a szívem hangosan vert.

Anna ott volt, a kórházi fények alatt, két apró csomagot szorongatva a takaró alatt. Az egész teste reszketett.

„Anna?” – rohantam oda. „Jól vagy? Fáj valami? Hívjak valakit?”

Ő nem nézett fel; csak szorosabban ölelte a babákat.

„Ne nézd a babáinkat, Henry!” – hangja eltört a szavaknál, majd olyan hevesen sírt, hogy azt hittem, szét fog esni.

„Anna, beszélj velem. Kérlek. Megijesztesz. Mi történt?”

Ő rázta a fejét, ringatva a babákat, mintha meg tudná védeni őket a világtól. „Nem tudom… nem tudom… csak nem…”

Letérdeltem mellé, kezem nyújtva a karja felé. „Anna, bármi is legyen, együtt megbirkózunk vele. Most mutasd meg a fiaimat.”

Reszkető kezekkel végre lazított a fogáson.

„Nézd, Henry” – suttogta.

Néztem. És elállt a lélegzetem.

Josh: világos, rózsaszín arcú, olyan, mint én.

De Raiden: sötét fürtök, Anna szemei… és mélybarna bőr.

„Most mutasd meg a fiaimat.”

„Csak téged szeretek” – zokogta Anna. „Ők a te gyermekeid, Henry! Esküszöm. Nem értem, hogyan történt! Soha nem néztem más férfira így! Nem csalok!”

Csendben bámultam a fiaimat, miközben Anna mellettem összetört. Letérdeltem az ágyhoz, kezem remegett, keresve valamit az arcán, amihez kapaszkodhatok.

„Anna, nézz rám, drágám. Hiszek neked. Meg fogjuk oldani, rendben? Itt vagyok.”

Ő bólintott. Josh nyöszörgött. Raiden ökölbe szorította apró kezeit, már most harcra kész a világgal szemben.

Megsimogattam mindkettejük fejét.

„Meg fogjuk oldani.”

Egy nővér lépett be, melle előtt a táblával. „Anya, apa? Az orvosok szeretnének néhány vizsgálatot végezni a babákon. Csak szokásos ellenőrzés, figyelembe véve… a különleges körülményeket.”

Anna megfeszült. „Jól vannak?”

„A születéskor minden értékük tökéletes volt” – mondta a nővér. „De az orvosok biztosak akarnak lenni. És… Önökkel is beszélni szeretnének.”

Amint elment, Anna suttogta: „Mit gondolsz, mit mondanak odakint? Biztos azt hiszik, hogy megcsaltalak…”

Megfogtam a kezét. „Az nem számít. Biztos csak próbálják kitalálni, mint mi.”

A DNS-eredményekre várni kínzás volt. Anna alig beszélt, hátrahőkölt, ha nyúltam felé. Könnyeivel a fiait figyelte.

Amikor felhívtam az anyámat, hogy elmondjam a hírt, a hangja elcsuklott: „Biztos vagy benne, hogy mindkettő a tiéd, Henry?”

A mellkasom szorult. „Anyu — Anna nem hazudik. Az enyémek.”

Aznap este visszatért az orvos az eredményekkel.

Ránk nézett. „Megjöttek a DNS-eredmények. Henry, te vagy mindkét iker biológiai apja. Ritka… de nem lehetetlen.”

Anna sóhajtott, az egész teste remegett a megkönnyebbüléstől. Végre én is fellélegeztem; minden ott volt, fekete-fehéren.

De utána semmi sem lett egyszerű.

Amikor hazavittük a fiúkat, a kérdések nem álltak meg.

Anna nehezebben viselte, mint én. Egy pillantást vagy kérdést még el tudtam engedni, de Anna… neki élni kellett benne.

A boltban a pénztáros rápillantott a fiúkra, és vékony mosolyt villantott. „Ikrek, mi? Hát nem is hasonlítanak.”

Anna csak szorosabban szorította a kocsit.

Az óvodában egy másik anyuka közelebb hajolt. „Melyik a tiéd?”

Anna erőltetett nevetéssel válaszolt. „Mindkettő. A genetika azt csinál, amit akar, azt hiszem.”

Évek teltek el így. Josh és Raiden megtanultak járni, futni, majd a lehető legrosszabb pillanatokban fagyira kiabálni. A házunk káosz volt, de pont olyan káosz, amire minden néma imában vágytam.

Mégis, Anna mosolya elhalványult. Ideges lett a  családi összejöveteleken, szorongott az anyám kérdéseitől, halkabb volt, amikor a templomi pletyka eljutott hozzánk.Család

Majd a fiúk harmadik születésnapja után a sötét szobájukban találtam Annát. Felkapcsoltam a folyosói lámpát.

„Anna? Jól vagy?”

Ő megrezzent, majd rázta a fejét. „Henry, nem bírom tovább. Nem tudok hazudni neked.”

A szívem hevesen vert. „Miről beszélsz?”

„Nem tudok hazudni neked.”

Kihúzott egy összehajtott papírt. „El kell olvasnod. Próbáltalak megvédeni. Próbáltam megvédeni a fiúkat.”

A kezem remegett, amikor kibontottam. Egy családi csoportos chat nyomtatott másolata volt. Anna családja.

A szavak kiugrottak:

„Ha a templom megtudja, vége.

Ne mondd el Henrynek! Hagyd, hogy az emberek azt higgyék, amit akarnak. Sokkal egyszerűbb, mint a régi családi ügyeket a fényre hozni. Anna, maradj csendben. Már így is elég rossz.

Koncentrálnod kell.”

„El kell olvasnod.”

„Anna… mi ez?”

Ő ekkor tört össze. „Nem rejtek el más férfit, Henry. Azt a részemet rejtettem el, amit megtanítottak félni.”

„Anna, lassan. Kezdjük az elején.”

„Amikor terhes voltam, anyám megijedt” – kezdte Anna. „Azt mondta, az emberek elkezdenek majd kérdezgetni a nagymamámat.”

„A nagymamádat?”

„Nem rejtek el más férfit, Henry.”

Anna nagymamájával sosem találkoztam — évekkel a kapcsolatunk előtt meghalt. Legalábbis így szólt a történet.

„Henry” – folytatta – „sosem ismertem igazán. Anyám mindig azt mondta, hogy ‘csak fehér’ vagyunk, de ez nem volt igaz. A nagymamám vegyes bőrű volt. Fél fehér, fél fekete.”

Sóhajtott, mielőtt újra beszélt. „Amikor a nagyapámmal házasodott, a családja nem fogadta el, és elutasították, miután megszületett anyám. Anyám ezt a részt titokban tartotta előttem… egészen Raidenig.”

„A nagymamám vegyes bőrű volt.”

Anna szeme az enyémet kereste, megértést kérve.

„Anyám azt mondta, ha bárki megtudja, baj lesz” – mondta halkan Anna.

Ráncoltam a homlokom. „Baj hogyan?”

„Azt mondta, az emberek elkezdenek kérdezgetni. A nagymamámról. A családunkról.”

Rázta a fejét. „Anna… ez nem ok arra, hogy egyedül cipeld.”

„Szégyellte magát” – folytatta Anna, hangja remegett. „A nagyapám családja biztosította ezt. Úgy kezelték, mintha valami olyasmi lenne, amit titokban kell tartani.”

„Baj hogyan?”

„Kitől elrejtve?” – kérdeztem.

„Mindenkitől” – suttogta. „A templomtól. A szomszédoktól. Az olyan emberektől, mint a szüleid. Megkért, hogy ne mondjak el senkinek.”

Bámultam rá. „Tehát egész idő alatt ezt cipelted magadban?”

Anna bólintott. „Azt hittem, megvédlek téged. A fiúkat is.”

„Hagyva, hogy azt higgyék, megcsaltál?”

Könnyei végigfolytak az arcán. „Nem tudtam, mit tehetnék még. Anyám azt mondta, ha az igazság kiderül, mindent tönkretesz.”

Lassan felsóhajtottam. „Inkább azt látják, hogy a feleségem viseli a szégyenjelzőt” – mondtam halkan – „mintsem hogy beismerjék az igazságot a saját vérvonalukról.”

„Azt hittem, megvédlek.”

Raiden minden tekintetben a miénk volt; csupán több örökséget hordozott abból a nagymamából, akit a családunk elfelejtett.

„Amikor végre elmondtam az orvosnak az igazat a családomról, elküldtek minket egy genetikai tanácsadóhoz” – folytatta Anna. „Megnézte az eredményeimet, és azt mondta: ‘Anna… a tested két történetet hordoz magában, még a születésed előtt.’”

„Ez… érdekes” – mondtam.

„Egyszerűen elmagyarázta — néha egy nő korán magába szív egy ikert, és így két DNS-t tud hordozni. Ritka, de valódi.”

Bólintottam.

„Anna… a tested két történetet hordoz magában, még a születésed előtt.”

„De ha bárkinek elmondtam volna, a családomnak be kellett volna vallania mindent, amit évtizedeken át titkoltak. Inkább hagyták volna, hogy az emberek azt higgyék, megcsaltalak, mintsem az igazat.”

Nyúltam felé, de elhúzódott.

„Azt mondták, az igazság tönkretenné a fiúkat” – suttogta, a fiúk felé pillantva. „Ezért próbáltam csendben maradni. De már nem bírom. Olyan fáradt vagyok. Semmit sem tettem rosszul.”

„Azt mondták, az igazság tönkretenné a fiúkat.”

Mellé húztam, a szemem égett a haragtól és a fájdalomtól. „Olyan szégyent cipeltél, ami sosem a tiéd volt. A nagymamád szeretetből született, Anna, és te is. És ha a családod nem tudja ezt elfogadni, a fiaim jobban járnak nélkülük.”

Elővettem a telefonom.

„Henry, ne” – suttogta Anna.

„Nem” – mondtam halkan. „Már nem.”

Hangszóróra tettem a beszélgetést az anyjával.

Ő a második csengésre vette fel. „Anna? Most mi van?”

„Henry, ne.”

Felemeltem a papírt, mintha látná. „Susan, te mondtad a lányodnak, hogy hagyja az embereknek azt hinni, hogy megcsalt engem — igen vagy nem?”

Csend. Aztán egy éles sóhaj. „Te nem érted. Ez bonyolult.”

„Nem az. Azt mondtad neki, nyelje le a megaláztatást, hogy ti megtarthassátok a titkot.”

„Őt védtük.”

„Ti magatokat védtétek. Amíg nem kértek bocsánatot Annától, és nem hagyjátok abba, hogy a fiaimat botránynak kezeljétek, nem lesz hozzáférésetek hozzájuk.”

„Te nem érted.”

Anna lélegzete elakadt.

„Henry — ” kezdte az anyja.

„Jó éjt” – mondtam, és befejeztem a hívást.

Néhány héttel később eljött a számadás ideje.

Egy templomi közös étkezésen voltunk — egyike azoknak a zajos, zsúfolt alkalmaknak, ahol a pletyka mindig izzik. Éppen a fiúknak cipeltem a tányérokat, amikor egy túl széles mosolyú nő hajolt oda.

„Szóval, melyik a tiéd, Henry?” – kérdezte, szemeivel a fiúkon siklott, mintha már tudta volna a választ.

Anna megfeszült mellettem.

„Mindkettő” – mondtam. „Mindkettő a fiam. Mindkettő Anna fia. Mi egy  család vagyunk. Ha ezt nem látod, talán nem kellene itt ülnöd az asztalunknál.”Család

Érezni lehetett a csend hullámát a svédasztal másik végén. Valaki elejtett egy kanalat.

Anna megszorította a kezem.

„Szóval, melyik a tiéd, Henry?”

A nő arca elpirult. „Hát, csak beszélgetni akartam.”

„Talán próbálj más témát.”

Korán távoztunk, a fiúkat a hátsó ülésen a tortáról fecsegve hallottam.

Anna csendben maradt, amíg haza nem értünk. „Megszégyenítettem? Minden nap megszégyenítelek?”

„Egy cseppet sem” – mondtam, átölelve. „Te hordtad a csodáinkat, Anna. Nem érdekel, mit mondanak mások. Az én vérem is átfolyik az ereiken.”

„Megszégyenítettem?”

A következő hétvégén tartottunk egy kis bulit az ikreknek. Anna családjából senki sem volt ott, sem a templom emberei. Csak közeli barátok, nevetés, és két kisfiú, aki mindenhová tortát kent.

Anna hangosan nevetett, teher leesett a válláról.

Aznap este a tornácon, a szentjánosbogarak villogtak, Anna a vállamra hajtotta a fejét.

„Ígérd meg, hogy megtanítjuk nekik az igazságot, Henry. Minden részletet.”

„Megígérem. Nem rejtegetünk semmit előttük.”

Néha az igazság kimondása az, ami végül felszabadít. Néha ez az egyetlen módja annak, hogy elkezdj élni.

„Nem rejtegetünk semmit előttük.”

Olvasd tovább

Rubint Réka rájött, hol hibázott nagyot. Ha tehetné megváltoztatná a döntését és az egész élete más lehetne

Rubint Réka teljesen másképp döntene.

Megrázta a hazai közvéleményt Rubint Réka bejelentése: a népszerű fitneszszakember a TV2 Napló című műsorában tárta fel, hogy közel négy éve rosszindulatú daganattal küzd. A diagnózist 2022-ben, mindössze két nappal az után kapta, hogy táncpartnerével, Andrei Mangrával elsőként estek ki a Dancing with the Stars című műsorból.

A versenyből való búcsú utólag életmentőnek bizonyult – ha Réka továbbjut, szervezete valószínűleg összeomlik a fizikai megterhelés alatt. A fitneszlady elmondta: éppen vacsorát készített a gyerekeknek, amikor egy orvos ismerőse felhívta azzal, hogy nagy a baj. A diagnózis pillanatában először hagyta el optimizmusa, és első kérdése az volt, vajon dolgozhat-e majd tovább.

A családot korábban súlyos csapások érték: férje, Schobert Norbi két szívműtéten esett át, mindössze tíz százalék esélyt adva a túlélésére, édesanyja pedig a karjai között hunyt el. A kezelések következtében Réka haja kihullott, ezt hosszú ideig parókával titkolta. A szombat esti adásban azonban először vállalja fel paróka nélküli önmagát, és megmutatja az elmúlt négy év felvételeit.

A bejelentést követően lánya, Schóbert Lara a közösségi oldalán azt írta: édesanyja a legnagyobb példaképe. Fia, ifjabb Schobert Norbi pedig ennyit kommentelt: „Mindennél jobban szeretlek!”

Rubint Réka az utóbbi időbe valószínűleg alaposan átgondolta eddigi életét és amelett, hogy mennyi mindenért hálás, egy dolgot megbánt. Egy korábbi interjújában egy egészen másféle fájdalomnak adott hangot. Arról beszélt, hogy élete legnagyobb bánata, hogy nem lett újra édesanya. Mint fogalmazott: „Azt bánom legjobban, hogy nem hagytam magam rábeszélni a negyedik gyerekre.” Ez a mondat ma, a betegség és az azóta eltelt évek tükrében még nagyobb hangsúlyt kap.

Olvasd tovább

Sose főzd vízben a krumplit! Így kellene valójában elkészíteni:

A krumplipüré az egyik legkedveltebb magyar étel. Egy szelet rántott hússal vagy sült hússal és egy kis savanyúsággal nem hiányozhat a vasárnapi vagy az ünnepi asztalról. Esküvőkön is előszeretettel használják köretként és számos féleképpen elkészíthető.

Így készül a hagyományos krumplipüré

A hagyományos krumplipürét sós vizben főtt krumpliból készitik és ízlés szerint ki lehet keverni egy kis zsírral, vajjal vagy tejjel. Sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük és fontos lépés, hogy ne botmixerrel, hanem krumplitörővel paszírozzuk össze, mert a botmixertől a keményítő kikerül a krumpliból és ragacsos állagú lesz a püré.

Mi most mutatunk egy új receptet, amivel felturbózhatjuk a burgonyafőzési tudásunkat. Eszerint az új módszer szerint nem kell víz a főzéséhez. Lássuk mivel helyettesíthetjük!

Itt a módszer

Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk kettőbe vagy négybe. És most jön a trükk! Ne vízzel, hanem húsleves alaplével öntsük fel és abban főzzük meg! Ez lehet zöldségleves, csirke- vagy marha leves. A lényeg, hogy ha ebben főzzük meg, annyira finom lesz a burgonya, hogy nem csak köretnek, de főételnek is megfelel.

A profi séfek még szolgálnak nekünk néhány jó ötlettel, ha mégis vízben főzzük a krumplit. Tegyünk egy kis ecetet vagy citromlevet a vízbe, ha nem szeretnénk, hogy megbarnuljon a krumpli. Másik jó trükk ha igazán finom pürét szeretnénk, ha zöldfűszereket teszünk a fővő vízbe, rozmaringot vagy kakukkfüvet.

Olvasd tovább

Majdnem kilyukadt a légcsöve. Rubint Réka őszinte vallomása a rákbetegség elleni küzdelméről: "Egy horrorfilm főszereplője lettem". Ilyen küzdelmei vannak, amit senki nem lát

Közel négyévnyi küzdelem után, szívszorító vallomásban mesélt Gönczi Gábornak Rubint Réka a rákkal folytatott harcról. A mindig mosolygós, mai napig edzéseket tartó fitneszlady elképesztő erővel harcol közel négy éve a daganatos betegséggel. Megdöbbentő és egyben megható látni a háromgyerekes édesanya őszinte vallomását, ahogy paróka nélkül beszélt a megpróbáltatásokról.

Kiesés után letaglózó diagnózis

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2022 októberében Réka és Andrei Mangra az első adásban estek ki a Dancing with the Stars show-műsorból. Akkor sokan értetlenül álltak a döntés előtt, ők maguk is. Réka azonban érezte: ennek oka van. „Meg fog érkezni a válasz, miért estünk ki” – mondta akkor.

A válasz pedig brutális volt és kegyetlen. Két nappal a kiesés után fedezték fel nála a daganatot. A kiesés valójában az életét mentette meg: ha versenyben marad, a szervezete talán végleg összeomlik a fizikai megterhelés alatt. Meg kellett állnia, hogy legyen ereje a harchoz.

- Akkor azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy horrorfilmnek megint én vagyok a főszereplője. Hiszen, amikor Norbinak volt a szívműtétje, ugyanezt éreztem, hogy ez nem történhet meg velünk, aztán realizálja az ember, hogy dehogynem! - mondta Réka az interjúban. - Amikor kapsz egy időpontot a Kék Golyóba az onkológiára vérvételre, azt az érzést egyszerűen nem lehet elmondani. Amikor látod az emberek arcát megdöbbenve, amikor látod, hogy nem hisznek a szemüknek, hogy Rubint Réka ott van. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi van, csak kellett egy vérvétel. Mindenki nyugtatott, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy itt probléma van, de hogy ez a menete a szövettani vizsgálatnak.

Pihenésre kényszerül a kezelések előtt Réka

Annak a vérvételnek olyan rossz lett az eredménye, hogy Réka pihenőre kényszerült, mert egy mellkasműtétre szükség volt, amit addig nem végeztek el, ameddig a vérképe nem lesz rendben.

- Eltelt 10 nap, visszamentem, pihentem, óriási veszekedések árán. Norbi azt mondta, hogy márpedig nem állsz fel innen, és fekszel. Iszonyú feszültség volt. 10 nap után megcsinálták a vérvételt, tökéletes volt a vérképem, tehát 10 nap alatt nagyon szépen helyrejött. Kedd este megtartottam a szokásos Rozsnyai edzést, szerdán bementem az onkológiára és csütörtökön megműtött a mellkassebész. Ott a műtét közben már ők leküldik a szövetet egy gyors ellenőrzésre, hogy rossz vagy jó indulatú-e a daganat. És én az altatásból arra ébredtem, hogy ez sajnos egy rosszindulatú daganat - mondta Réka, aki sosem felejti el, amikor megkapta az eredményeit. - Egyből küldtem e-mailen a tüdőgyógyász ismerősünknek, barátunknak, akinél először voltam. Hívott, én éppen vacsorát csináltam a gyerekeknek. Azt mondta, hogy "Réka, nagyon nagy a baj". Akkor éreztem először azt, hogy az optimizmusom elhagyott. Kiment a vér a lábamból és az első kérdésem az volt, hogy te Gabi, fogok tudni dolgozni, vagy mi lesz? Hogyan lesz? Iszonyú igazságtalannak éreztem ezt akkor, mert tudom, hogy az ember annyit kap, amennyit elbír. De hogy mi annyira sokat kaptunk már.

Csapás, csapás hátán: rákdiagnózis és anyagi csőd

De nem ez volt az egyetlen csapás akkoriban a Schobert család életében.

- Ezzel szinte napra pontosan egy időben, az asztalunknál 11-12 éve ülő kollégáink, akik milliós fizetéseket kaptak, csúcskategóriás autókkal jártak, céges telefonnal telefonáltak, elárulták a férjemet. És ezek az emberek ebben a pillanatban a férjembe, és nemcsak a férjembe, hanem az egész családom gerincébe beleszúrták a tőrt. Tönkretették az egész életünk munkáját - emlékezett vissza Réka, akinek először azt mondták, hogy ennek a daganattípusnak, ennek a szarkómának egy kistestvére a pecoma. Ami gyógyszerrel, tehát gyógyszeres kemoterápiával kezelhető, és ennek a gyógyszeres kemoterápiának nem lesz mellékhatása az, hogy kihullik a haja.

- Megnyugodtam. Az volt következő kérdésem, hogy jó, és akkor és mi a rossz hír? És akkor azt mondta, hogy kedves Réka az, hogy az egész pályafutásom alatt - ami szerintem olyan 40 év lehet - egy olyan ritka betegség, hogy nekem eddig hat ilyen betegem volt, ön a hetedik - tette hozzá Réka, akinek a következő kérdése az volt, hogy hogy van az a bizonyos hat beteg, mire a doktornő azt mondta, mindegyik él. Ez adott erőt a fitneszladynek, hogy belevágjon a kezelésekbe.

- Egyszer csak ott találtuk magunkat egy olyan hajón, amiből éltünk, ami nagyon sok embernek a megélhetését biztosította, és ennek a hajónak léket vágtak az alján. Tudod, a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek - mondta Gönczi Gábornak. - Itt ültünk, ennél az asztalnál egy ilyen lelettel a kezünkben, a megélhetésünk teljesen elveszett, a három gyerekünk ott volt fent, és akkor azt mondtam, hogy egyetlen dolgot nem lehet: összeomlani. Norbi itt ült, a nyugtatókat whiskyvel vette be. Itt ült így, én pedig kint, a háromfokos garázsban az online edzéseket néztem, hogy hányan regisztráltak. Az hányszor 1500 forint.

Réka 2022 őszén megkapta a diagnózist, elkezdte szedni a gyógyszert és éppúgy élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Senki nem sejthette, mi van a háttérben. A gyógyszernek köszönhetően alig fél év alatt az elváltozás szinte felére csökkent, ezután kezdődhetett a sugárkezelés.

- Megkaptam 20 sugarat. Gábor, annyit azért el kell mondanom, hogy a 20 sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy a vizet, tehát nem üdítőt, nem tejet, nem levest, nem pörköltet, a vizet azt hittem, hogy ha lenyelem, bepisilek a fájdalomtól, ugyanis teljesen szétégett ott minden. És akkor azt mondta a doktor úr, hogy ezt nem lehet folytatni tovább. Mert ha folytatjuk, akkor óriási a kockázata annak, hogy kilyukad a légcső - mesélte az elképesztő fájdalmakat Réka. Ekkor azonban még csak 20 sugarat kapott a 33 tervezettből. Éppen húsvét volt, így leálltak a kezeléssel, de a protokoll szerint maximum 10 nap telhet el két kezelés között.

- Őszinte leszek. Én akkor 19-re húztam lapot és azt mondtam, hogy ha ki kell lyukadnia a légcsövemnek, akkor kilyukad. De hittem abban, hogy a jóisten segít és nem lyukad ki - így megkapta Réka a tervezett 33 kezelést. Azóta agresszív kemoterápiát kap, amelynek hatására kihullott a haja. Amellett, hogy kínzó fájdalmakat élt át, kifelé még mindig nem mutatott semmit Réka, hiszen édesanyaként igyekezett gyermekei előtt is erős maradni.

Erősnek maradni a gyerekek előtt

- Arra kértem Norbikát és Larát, hogy azzal tudnak nekem segíteni, ha jók. Ha nincs velük semmi baj. És hogy ha Zalán előtt nem mondanak semmit. Mert aki édesanya, az tudja, hogy a legnagyobb és a legfontosabb ebben az egészben az volt, hogy ők ebből ne érezzenek semmit - vallotta be Réka. - Én mérhetetlenül büszke vagyok a családomra, mert amikor Norbi összeomlott és Norbika még nem volt 18, a nappaliban megállt és azt mondta az apukájának, hogy apa, te szereted anyát? Ő összeomolva mondta, hogy persze, ne hülyéskedj, mint az életemet. Ha most valaki hoz egy papírt, hogy cserélhetek anyával, akkor én aláírom. És azt mondta Norbika, hogy na, akkor sétáljál már ki oda a garázsba. Hallod, hogy a beszélni alig tudó anya, aki olyan beteg, azt se tudja, hogy mi lesz holnap, azért ugrál ott, hogy nekünk tele legyen a hűtő? Akkor a férjem mindent letett. És azt mondta, hogy köszönöm, fiam, igazad van. Szeretném, hogy ha ezt mindenki értené, hogy ilyenkor a család bepánikol. Tehát Norbi teljesen érthető módon félt. Az örvény elkezdte behúzni. Én pedig mentem kifelé, de nem volt időm arra, hogy még őt is húzzam.

Ettől a perctől fogva minden megváltozott. Bár Réka továbbra is a kezelések mellékhatásaival küzdött, érezte, hogy férje nemcsak neki, de gyerekeinek is biztos támasza.

Ifjabb Schóbert Norbert: Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban

- Nyilván nagyon sok bennem az indulat és a fájdalom azzal kapcsolatban, hogy mennyien bántják őt - mondta a család lánya, Schóbert Lara szintén Gönczi Gábornak. - Engem nem érdekel, ha engem bántanak az emberek. Nem érdekel, hogy ha szidnak, velem azt csinálnak, amit akarnak. De azt viszont nem fogadom el, ha a szeretteimet bántják, ha Norbikát, Zalánt, apát vagy anyát.

Lara mellett A Nagy Duettben hétről hétre elképesztő teljesítményt nyújtó ifjabb Schóbert Norbert is elmondta, hogy mennyire fontos minden pillanatot megélni.

- Ilyenkor az ember teljesen átértékeli a teljes életét, hogy tulajdonképpen semmi bajunk nincs. Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban, a jelenben, mert senki nem tudhatja, hogy mit hoz az élet. Úgyhogy ez egy hatalmas nagy tanulság volt számunkra. És egy elég nagy pofon ahhoz, hogy innentől kezdve tisztán lássuk a világot - tette hozzá.

Olvasd tovább