2024. március 3., vasárnap

  • március 03, 2024
  • Ismeretlen szerző




Hamarosan újabb családtaggal bővül a Vitray-família: a nemrégiben negyedjére is megnősült 91 éves Vitray Tamásnak ugyanis dédunokája születik a közeljövőben.

Vitray Tamás Kossuth-díjas magyar újságíró, főszerkesztő, riporter először azzal lepte meg alaposan a közvéleményt 2019-ben, hogy felbontotta 32 éves házasságát Kállay Borival, azután pedig azzal, hogy februárban, 91 évesen negyedjére is megnősült. A legendás tévés hamarosan újra kipróbálhatja magát a babázásban, ugyanis dédunokáját várják – írja a Story. 


Hiába verte le háromszor a lécet, nem diszkvalifikálták a „szerelem versenyszámából” – mondja.

A műsorvezetőre a 32 évnyi, Kállay Borival töltött házasság után Ivens Éva személyében talált rá újra a szerelem. 

Megkérdeztem, hogy nem akar-e gyártásvezető lenni a műsoromban, ő pedig akart. És egyszer csak, egy szép napon a bejárati ajtóban bevallottam neki, »beléd szerettem, most mit csináljak?«

– idézte fel a tévés a magazinnak a jelenetet.


A tévés és párja azóta is együtt vannak, és harmóniában élnek együtt, kedvenc közös időtöltésük a színházba járás és az utazás, a leggyakoribb beszédtéma közöttük pedig a munka mellett a család, amely nemsokára tovább bővül.

Kettőnknek összesen négy gyereke van, unoka van öt, akik mind az enyémek. Hamarosan pedig megszületik a dédunokám is. Évának is van két remek gyereke: az egyik egy gyönyörűséges hölgy, aki ügyvédként dolgozik, a másik egy kiváló fejű fiú, aki mindössze 20 éves, még a tanulmányait folytatja

– avatta be a lapot Vitray, aki egyelőre többet nem árult el azzal kapcsolatban, mikor jön világra az első dédunokája.


2024. március 2., szombat

  • március 02, 2024
  • Ismeretlen szerző


A legtöbben nem tartják meg egy évre visszamenőleg a vásárlásaik nyugtáit, ami pedig minden vásárló számára érdekes és egyben valós képet mutathatna arról, mennyivel fizet többet ugyanazért a bevásárlásért. Mindazonáltal mára több áruházláncnál is lehetőség van a nyugták digitális elmentésére. A telefonomra telepített Lidl applikációmban nekem is sikerült elmentenem egy 2021. augusztusi bevásárlásom nyugtáját. Úgy döntöttem, hogy amiből pontosan ugyanazt a terméket megtalálom, most újra megveszem.


A tavalyi bevásárlási listámon szereplő termékek közül 15 olyat találtam, ami most is kapható. Ezek között volt több alapélelmiszer, de olyan termék is, amit – eredeti ára feltüntetésével – akciósan árusított a Lidl, és volt köztük három hatósági áras termék is, illetve egy olyan, ami nem élelmiszer.


Az idei vásárlásom végösszege 10 699 forint volt, miközben ugyanezért egy évvel korábban 7287 forintot fizettem. Tehát a főként élelmiszerekből álló családi fogyasztói kosaram több mint 46 százalékkal drágult egy év alatt.


2024. március 1., péntek

  • március 01, 2024
  • Ismeretlen szerző



A LifeTV nevű búlvárcsatorna vendége volt még 2019. októberében Várkonyi Andrea, ahol Szulák Andrea műsorában szegezték neki a címben idézett kérdést. 

Várkonyi a három lehetőség közül ezt választotta: "C: A kedvéért belemegyek a dologba." - bár állítása szerint nem szerepelt a válaszok között azt, amit valójában mondott volna. 





Bár a szülők elsődleges feladata az, hogy nagy szeretetben neveljék, óvják, gondozzák a gyermekeiket, és megtanítsanak nekik minél több mindent a saját tudásukból, sajnos előfordul, hogy egyes szülők akarva, vagy akaratlanul tönkreteszik a gyermekeik egész életét.

Ez a történet egy olyan esetről szól, ahol az anya szándékosan tette mindezt, lényegében saját céljaira használva fel a lányát úgy, hogy a lánynak tudomása sem volt róla.

Axton Betz-Hamilton 19 évesen életében először abban a helyzetben találta magát, hogy lakást kellett kivennie, az egyetem közelében. Angliában, ha valaki először köttet be saját nevén közműveket, adós osztályba sorolják őt, annak érdekében, hogy megítéljék a fizetőképességét. Mivel a lánynak korábban semmilyen adóssága nem volt, rendkívüli módon meglepte, amikor gyakorlatilag a legrosszabb adós besorolásba került!

A dokumentumokból kiderült, hogy rengeteg hitelt vettek fel a nevére.  A lány azonnal elment a rendőrségre, ahol adtak neki egy papírt, amit a hitelezőknek meg tudod mutatni, és igazolta, hogy feljelentést tett személyazonosság lopás miatt. A rendőrség azonban nem derítette ki, hogy mi történt, és ki volt az elkövető.

A lány ezért saját maga próbált utánanézni annak, hogy hogy történnek ezek a cselekmények, még az anyukáját is felhívta, aki korábban könyvelőként dolgozott. Az anya egy sejtelmes, akkor még veszélytelennek tűnő választ adott a kérdésére: „Bárki tette ezt, nem személyes, csak üzleti érdekű. Tanulj meg együtt élni ezzel.”

A lány éveken keresztül  nem tudta meg, hogy mi történhetett, azonban tizenkét év múlva édesanyja 66 évesen súlyos betegségben elhunyt. Amikor az apa a felesége holmijai között egy hitelkártyát talált, amelyet a rendelkezésre álló dokumentumok szerint a lány még egyetemi éveiben használt, felhívta a lányát, mert óriási adósság kapcsolódott a kártyához.

Ekkor mindenre fény derült: kiderült, hogy 135 millió forintnak megfelelő összegű adósságot halmozott fel az anya a lánya nevén, hamisított papírokkal, és a saját lánya személyazonosságát ellopván! Az nem derült ki, hogy mire fordította a pénzt, ám arra fény derült, hogy az anya egész életében számos különböző álnév alatt vett fel hiteleket, és sokan más és más néven ismerték őt!

A legextrémebb az volt, amikor a lány elment az édesanyja osztálytalálkozójára, ahol kiderült, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ki az édesanyja, teljesen más néven ismerték őt! A lány azóta is saját nyomozását folytatja, hogy felgöngyölíthesse az ügyet!


  • március 01, 2024
  • Ismeretlen szerző




A NAV úgy döntött, hogy ellenőrzést végez az idős férfinél, ezért felkeresték őt a lakásán. Az idős úr éppen egy ügyvéddel beszélgetett. Az adóellenőr bement a házba, majd megkérdezte a férfit:


- Látjuk, mindene megvan, pedig soha nem volt bejelentett munkahelye. Feltételezzük, hogy szerencsejátékkal szerezte vagyonát…


- Én tényleg nagy játékos vagyok – felelte. – Ha akarja, be is bizonyítom Önnek!


Az adóellenőr egy kicsit gondolkodott majd ezt mondta: “Rendben van.”


– Rendben, akkor fogadjunk 5000 Ft-ba, hogy meg bírom harapni a szememet!


– Az lehetetlen, de kezet rá! – felelte az adóellenőr.


Fogta az idős bácsi és kivette a műszemét, majd ráharapott.


Az ellenőr nem jutott szóhoz.


– Fogadjunk most 20.000-be, hogy a fülemet is megtudom harapni!


– Ááá azt nem hinném, de kezet rá!


Az idős bácsi kiveszi a műfogsorát, és rácsípteti a fülcimpájára. De volt még egy harmadik ajánlata is.


– Na figyelj, de most tényleg……adok egy lehetőséget, hogy visszaszerezd a pénzed! Fogadjunk 100.000-be, hogy én lepisilem a ruhád, és te nem leszel tőle nedves!


– Az kizárt, de áll az alku!!! – válaszol az adóellenőr.


Na erre az idős bácsi levizeli az adóellenőrt. Az adóellenőr boldogan reagált:


– Hát ez nem sikerült! Legalább visszanyertem a pénzem amit elvesztettem, sőt még többet is! Ám maga nem nyert semmit! – felelte vigyorgó arccal az adóellenőr.


– Dehogynem! – feleli az idős bácsi. - Látja itt ezt az ügyvédet? Az imént vele fogadtam 200.000-be, hogy le tudom-e pisilni az adóellenőrt….


Tanulság: Ne szórakozz az idősekkel!  





A régi bölcsek úgy tartották, hogy ez a vonal azt jelenti, hogy akinek a kezén az látható, annak egész életét őrangyalok kísérik végig. De ez még nem minden…


Érezted már, hogy egy láthatatlan erő segít Téged? Akkor Te az átlagnál jóval szerencsésebb ember vagy! Nem mindenkinek van Őrangyal vonala, de az esetek többségében azoknál, akiknél látható, az élet vonal alatt, a bal tenyéren fut végig!

Őrangyalaid segítenek abban, hogy le tudd küzdeni az akadályokat, elkerüld a baleseteket. Biztosan ismersz olyan embert, vagy talán éppen te vagy olyan, aki egy vagy több veszélyes balesetet is megúszott, és a haja szála sem görbült meg.

Védettséget élvezel a rosszal szemben, azonban be tudod engedni életedbe a jót!

Még ritkább, hogy valakinek a jobb tenyerén fut végig az Őrangyal vonal, ez pedig azt jelenti, hogy egész életedben túlnyomóan szerencsés vagy, és a jó dolgok kiszorítják a rosszat!

Sokan azt mondják, hogy az Őrangyal vonal megjelenése örökletes, ezért érdemes megnéznünk, ha van gyermekünk, az ő kezén is van-e ilyen vonal.

Sok szerencsét kívánunk! Neked mi a véleményed?


  • március 01, 2024
  • Ismeretlen szerző




A bárban egy feltűnően csinos

pincérnő dolgozik.

Egy vendég fogadást ajánl a nőnek:

– Hölgyem, fogadna velem egy

húszezresben, hogy ki tudok

menni a mosdóba, és közben

az egyik szememet végig

rajta tudom tartani az italomon?

A pincérnő jól tudja, hogy a mosdó

messze van, és onnan a pult

már nem is látszik.

Még neki van lelkifurdalása, amikor

elfogadja a fogadást, és kitesz egy

húszezrest a pultra.

A férfi azonban könnyedén kiszedi

az üvegszemét, leteszi az itala

mellé, majd kimegy.

Amikor visszajön, felajánlja:

– Ez túl könnyű volt. Mit szólna egy

második fogadáshoz? Egy újabb húszezresbe

fogadom, hogy meg tudom harapni

a saját fülemet!

A pincérnő ezt megint könnyűnek hiszi,

ezért ezt a fogadást is tartja.

A férfi erre kiveszi a műfogsorát,

és megharapja vele a saját fülét.

Így összesen már 40 ezret nyert a nőtől.

Pár perc sem telik bele, a férfi

felajánlja a harmadik fogadást is:

– Kisasszony, lehetőséget adok, hogy

visszanyerje a pénzt! Felteszem mind

a 40 ezret, hogy képes vagyok

úgy sz*****zni magával, hogy nem

vesz észre belőle semmit!

A nő úgy gondolja, ez már

igazán lehetetlen, úgyhogy tartja a tétet.

Hátramennek a sötét folyosóra,

majd az egyik irodában megtörténik, aminek

meg kell.

Utána a nő büszkén felkiált:

– Megnyertem a fogadást, mindent éreztem!

A férfi előveszi a 40 ezret,

odaadja, majd így szól:

– Könnyen jött, könnyen ment…


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak