Haldokló édesanyám a halálos ágyán ezt mondta nekem…

Kedves Lányom !

Ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes,kérlek,és mindenekelőtt próbálj megérteni engem.Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy “ezt már ezerszer elmondtad”,csak hallgass meg kérlek.

Emlékezz majd, hogy kislány korodba hányszor meséltem Neked estéről-estére ugyan azt a története,amíg elaludtál.Ha majd nem akarok megfürdeni,ne szégyeníts meg,ne veszekedj velem,hanem jusson eszedbe, hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt.

Ha azt látod majd,hogy tanulatlanul állok az új dolgok előtt,hagyj időt tanulnom és ne mutasd,hogy reménytelen eset vagyok.Emlékezz rá Kedvesem ,hogy mennyi mindenre megtanítottalak kis korodban:szépen enni,egyedül felöltözni megfésülködni,felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben.

Ha nehezemre esik,majd a járás,hagyd,hogy beléd kapaszkodjam,ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél.Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát,ne követeld,hogy lehajoljak érte,csak hallgass meg.Amikor pedig eljönnek az utolsó napok,ne hagyj magamra azért,mert tehetetlennek érzed magad.Segíts az út végére érni.Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked,hogy együtt töltöttük ezt az időt:az ÉLET ajándékát!

Olvasd tovább

Megszégyenítette vőlegényét a neten, miután megtudta, hogy mennyibe került az eljegyzési gyűrűje

Mielőtt feltenné a nagy kérdést, minden férfi elgondolkozik rajta, hogy mennyi is az az összeg, amit szándékozik és leginkább képes kiadni egy eljegyzési gyűrűért. Miközben a legtöbben úgy vélekednek, hogy az ár teljesen mindegy, egyesek igenis elvárják, hogy nagyjából 1-3 havi fizetésnek feleljen meg az értéke.  Nemrégiben egy nő, aki az utóbbiak táborát erősíti, úgy döntött, hogy megszégyeníti a vőlegényét, amiért túl kicsi gyémántgyűrűt kapott. A csalódott nő egy anonim posztban hosszasan arról panaszkodott, hogy a vőlegénye egy ‘olcsó’, 1.674 dolláros (közel 480.000 Ft) gyűrűvel szúrta ki a szemét, mintha csak egy műanyag játékról lenne szó. A nő abban a reményben tette közzé tapasztalatát, hogy szimpátiára lel.

Íme, a kérdéses poszt:

“DP megkérte a kezemet egy gyémánt foglalatos fehérarany gyűrűvel. Annyira izgatott és boldog voltam, hogy igent mondhassak, de amikor megláttam a gyűrűt, nagyon csalódott lettem. Az első gondolat, ami eszembe jutott: “kicsi”. A típusát illetően semmi kivetnivalóm nincsen, hiszen én is gyémánt foglalatos gyűrűt választottam volna, de úgy egészében – az arany színe és az a kis kő… A fizetése 6 számjegyű és alapvetően nagyon nagyvonalú szokott lenni, de amikor megláttam a blokkot, megtudtam, hogy 1.674 dollárt fizetett érte, ami sokkal kevesebb, mint amit képzeltem, hogy költeni fog egy ilyen jelentős ékszerre. Valaki a munkahelyén azt mondta, hogy ‘ha ilyen nagy ügyet csinál belőle, akkor talán nem ő az igazi nő számodra.’ Ideálisan az lett volna a legjobb, ha együtt választjuk ki a gyűrűt és egy különleges nap keretében megtaláljuk azt, ami mindkettőnknek tetszik. Mivel minden egyes nap hordani fogom és egy igazán fontos ékszerről van szó, szerettem volna, ha odáig lehetek érte, de nem vagyok. Volt már valaki hasonló helyzetben? Ti mit tettetek?”

A bejegyzést az olvasók természetesen nem hagyták szó nélkül:

“Az én gyűrűm összesen 25 dollárba került. Nem érdekel. A szerelmünk sokkal fontosabb, mint a gyűrű ára.”

“Ha 6 számjegyű a fizetése, akkor lehet, hogy azért vette a kicsi gyűrűt, hogy megtudja milyen is valójában és nem egy anyagias aranyásót akar feleségül venni. Úgy tűnik a nő megbukott a teszten.”

“Örülj neki, hogy egyáltalán kaptál gyűrűt – megérdemelnéd, hogy egyedül maradj életed végéig, amiért ilyen felszínes és anyagias vagy.”

“Nem egy gyűrűtől lesz jó a házasság, hanem a belefektetett munkától. 40 éve vagyok házas és nem volt gyémántgyűrűm. Soha nem is akartam. Úgy gondoltam, hogy a keményen megkeresett pénzt nem éri meg arra pazarolni. Képzeld, ugyanolyan boldog vagyok!”

Olvasd tovább

Egy hajléktalan férfi sétált el a busz mellett, mikor a tetovált sofőr kinyitotta az ajtót és kiszólt neki... az egész busz hallgatott a döbbenettől

“Ma délután kissé elgyötörten és éhesen mentem hazafelé, a buszra felszállva (196 A)már az első pillanatban egy szokatlanul fiatal, tetovált, napszemüveges vezetővel találkozott a tekintetem. Már felkészültem, hogy gyorsan leülök és erősen megkapaszkodom, mert azok a nyugdíjas korú buszvezetők akikkel össze hoz a sors sajnos elég érdekes vezetési stílussal rendelkeznek.

Időnként olyan érzés mintha egy kalandparkba vagy vidámparkba váltottam volna jegyet. A vezetőfülkében jó hangulatú zene szólt és a busz simán haladt előre, nem rángatott és nem pattogtam rajta. Az első megállóhoz érve ami pont egy gyros-os mellett volt(kb 2 m-re), az eladó gyors mozdulatokkal pakolta egyik salátát a másik után majd a húst és az önteteket. Talán észre sem vette, hogy nagyon lassan egy hajléktalan halad el az üzlet előtt és láthatóan éhes volt. Talán minden kincsét magánál tartotta ami két mankóból és a hátára vetett ütött-kopott gitárból állt. Mivel az eladó oda sem figyelt rá Ő nem kért nem állt meg csak szomorúan tovább sántikált. 

Ekkor a vezetőfülkéből kiszólt a vezető, hogy ennél egy Gyrost? A férfi nem állt meg továbbra sem csak egy érdekes mosoly húzódott meg a bajusza alatt és nem tudhatta, hogy most a gúnyolódás tárgyává fog válni vagy mi az ami következő pillanatban történni fog. Egy félő bólintással jelezte, hogy igen enne! Erre nyílt a vezetőfülke ajtaja, pillanatok alatt előkerült a pénztárca és leszállt a vezető és beadta az eladónak a pénzt és kérte, hogy adjon az Úrnak egy Gyrost. Gyorsan visszaszállt , zárta az ajtókat és már mentünk is tovább.A hajléktalan bizonytalan léptekkel visszament az üzlet ablakához és amikor látta, hogy valóban Ő most fog kapni egy gyönyörű adag, friss ételt! Ekkor félig megfordult, bólintott és boldogan mondott köszönetet, amit inkább csak sejteni lehetett mert a busz akkor már haladt a következő megálló felé! De abban a bólintásban és arckifejezésben minden benne volt! Én meg már nem is voltam olyan elgyötört és fáradt!

Olvasd tovább

Tegnap a fiammal voltam bevásárolni, aki mentősként dolgozik. Amikor meglátta a kasszás, így szólt: “Jaj, azokat utálom! Azok parasztok!” -A fiam erre csak ennyit felelt:

Tudnotok kell, hogy a történet írásakor háborog a lelkem, sőt felfordult a gyomrom, milyen emberek között élünk!!!

Vásárolni voltunk Peti fiammal a házunkhoz közel eső élelmiszer áruházban (szándékosan nem írom az üzletlánc nevét), mikor a pénztárnál valahogy szóba került Peti munkája a kasszás hölggyel.

Tudni kell, hogy nem szeretek nála fizetni, mert szinte személyes sértésnek veszi, hogy vagyunk mi, vevők. Nyugdíj mellett dolgozik a boltban, de van egy stílusa. Sosem voltam vele udvariatlan, mindig eltűrtem amiket kaptam tőle az elmúlt hónapokban. Olyan ember, aki kioszt mindenkit. A legrosszabb fajta.

A fiam épp egy éjszakai 12 órás szolgálata előtt jött vásárolni velem. Állunk a pénztárnál, a hölgy csipogja le a termékeket, Peti pakol, én igyekszem mosolyogni rá, mikor egyszer csak így szólt hozzánk:

Kasszás hölgy: “És mit dolgozik a fiatalember, hogy ennyire siet?”

Én: (Büszkén) “Mentős’”

Kasszás: “Jaj, azokat utálom! Azok parasztok!”

Erre Peti is beleszólt, megkérdezve udvariasan, hogy miért is?

Kasszás: ” Mert most olvastam, hogy nem értek ki egy kisgyerekhez valahol vidéken és a gyerek meghalt”

Én köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, de Peti azonnal átlátva a dolgokat így felelt: “Persze, mert mikor megkapjuk a központtól a riasztást még iszunk egy kávét, útközben beugrunk kék lámpával, szirénával a legközelebbi Mekibe, megvacsorázunk, csak aztán megyünk a címre”

Szánalmas volt az egész helyzet. Sajnos sokan látják így, pedig a mentős megy. Ezerrel, mint Peti, hogy segíthessen. Ahogy a riasztást megkapják, már indulnak is. Mindegy, hogy kihez. Legyen az teljesen normális család, vagy az úton fekvő részeg. Ők mennek. 100.000 Ft-ért. Napi 12 órát. Én meg, mint jó anyuka mosom a ruháját, az egyenruháját. Itthon. Amit teleköpött, hányt, vérzett valaki. De büszke vagyok rá.

Tán nem köpködni, meg utálkozni kéne, hanem megfizetni a mentősöket, rendes autókat adni alájuk és akkor tán odaérnének bárhova. Ők a lelküket teszik ki érted.

Becsüld meg őket, egyszer szükséged lehet rájuk!”

Olvasd tovább

Már itt tartunk, és nincs vége! Az ELTE kutatói figyelmeztetnek: óriási baj várhat Magyarországra

Sokkoló adatok.

Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást – közölték az ELTE kutatói az MTI-vel kedden.

Tanulmányukban az egyre erősebb éghajlatváltozás miatt a száraz területek terjedését valószínűsítik, elsősorban az Alföld északi és középső részein, a Kisalföldön és a Dunántúl északkeleti részén. A folyamat évtizedek óta tart, a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest már most 84 százalékról 68 százalékra csökkent a nedves területek aránya a júniusi adatokat összevetve – írták.

Az előrejelzés több lehetőséget vázol föl. A legkedvezőtlenebb alapján a század végére az Alföld teljes egészében száraz terület lehet, és csak a nyugati országrész marad csapadékosabb. Elképzelhető, hogy Magyarországot túlnyomórészt, akár 85 százaléknál is nagyobb mértékben erdős sztyeppe uralhatja az évszázad második felére, ezzel együtt a bükkerdők teljesen eltűnhetnek, és a tölgyesek is nagyon kis területre szorulnak vissza.

A kevésbé súlyos lehetőség az, hogy a kiszáradás kisebb területre korlátozódik, az Északi-középhegység és a Dunántúl jelentős része megmarad nedves területnek. Ebből is látszik, hogy nem mindegy, mi történik addig, hiszen a mostani intézkedésektől függ a változások mértéke a következő évtizedekben – tették hozzá.

Az éghajlatváltozás belföldi hatásairól szóló tanulmányt a masfelfok.hu oldalon teszik közzé.

Olvasd tovább

Ápolónőként dolgozom, színes hajjal, tetoválással. Ma a boltban, egy nyugdíjas Nő rám nézett, és EZT találta mondani…

Munka után elmentem a boltba pár dologért. Fizetés közben a pénztáros ránézett a névtáblámra és azt mondta: “Hát mit csinálsz ott? Azt válaszoltam: “Ápolónő vagyok. „A lány folytatta: „Meg vagyok lepve, hogy hagyták, hogy így dolgozz. Mit gondolnak a pácienseid a hajadról? „Ezután megkérdezte a mögöttem sorban álló idős hölgyet: „Mit gondolsz a hajáról? “

A kedves idősebb hölgy azt mondta: “Semmi baj vele drágám, csak nem nekem való. “Aztán a pénztáros továbbra is megjegyezte, hogy náluk nem engedik meg az ilyesmit, még akkor sem, amikor gyorséttermiben dolgozott, és hogy megdöbbent, hogy egy ápolási intézet ezt megengedi”.

Nos, itt vannak a gondolataim. Nem emlékszem olyan időre, amikor a hajszínem megakadályozott abban, hogy életmentő kezelést nyújtsak egyik páciensemnek. A tetoválásaim sosem akadályozták meg, hogy megfogják a kezem, és ahogy rémülten és sírva fekszenek, mert az Alzheimer ellopta az elméjüket. A több füllyukasztásom soha nem akadályozott meg abban, hogy hallottam őket visszaemlékezni a jobb napjaikra, vagy hallgatni őket, ahogy kifejezik utolsó kívánságukat.

A nyelvpiercingem soha nem tartott vissza attól, hogy bátorító szavakat mondjak egy frissen diagnosztizált betegnek, vagy attól, hogy vigasztaljak egy gyászoló családot. Tehát, kérem, magyarázza el nekem, hogy a megjelenésem, miközben vidám természetemmel, szolgaszívemmel és mosolygós arcommal párosulva, hogyan tett alkalmatlanná az ápolói ellátásra, és nem tudom elvégezni a munkámat!

Olvasd tovább