2023. január 5., csütörtök

  • január 05, 2023
  • Ismeretlen szerző




Várkonyi Andrea a Best magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy nővére halála ráébresztette, képtelen tovább benne maradni egy olyan kapcsolatban, ami rossz neki.

“El kellett temetnem a családra vonatkozó illúzióimat is, de már nem maradhattam benne abban, ami rossz nekem. Nem vagyok áldozat típus, szeretek az életemmel magam rendelkezni, és nem szoktam másoktól várni, hogy megoldják a problémáimat.

Túl kellett lennem rajta. (…) Sosem döntöttem indulatból, elhamarkodottan, megfontolatlanul. Megvizsgáltam magam lecsillapodva, hogy mit és hogyan gondolok, és amikor már azt láttam, hogy Nórinak se jó, akkor határoztam el magam. És igen, én sem akartam feladni nagyon sokáig” – mondta a Best magazinnak a műsorvezető, majd arra is kitért, hogy nem tűri jól, ha egy férfi megmondja neki, hogy mit csináljon –

“Vannak olyan nők, akik imádják az aranykalitkát, amiben nagyon törődnek velük, de megvan szabva, hogy mit lehet és mit nem. Na ez nálam egyáltalán nem működik. Ha csak megneszelem, hogy valakiben igény van arra, hogy számonkérjen, rákérdezzen mikor hol voltam és kivel beszélgettem, világgá szaladok, hiába minden másban ő a legjobb.”

„Sosem döntöttem indulatból, elhamarkodottan, megfontolatlanul. Megvizsgáltam magam lecsillapodva, hogy mit és hogyan gondolok, és amikor már azt láttam, hogy Nórinak se jó, akkor határoztam el magam. És igen, én sem akartam feladni nagyon sokáig” – nyilatkozta a 45 éves televíziós, hozzátéve: baráti körében akadt olyan is, aki a már az elejétől fogva nem nézte jó szemmel Bochkorhoz fűződő kapcsolatát, amit Várkonyi csak „harcosként” jellemzett.

„Nem tudsz magadon segíteni. Nem lehet rajta túl lenni. Megtanulsz a hiánnyal együtt élni és működni a mindennapokban, de a háttérben ott van, ami a mai napig a legváratlanabb pillanatokban előtör” – mesélte a Bestnek Várkonyi, aki 2018 tavaszán veszítette el 48 éves nővérét, akinek a halálát egy több évtizedes betegség előzte meg.

„A sebek még nem gyógyultak be, s ez egy új kapcsolatban be tud zavarni. Aztán lehet, hogy holnap szembe jön valaki, akivel menni fog.”


És szembe is jött, Mészáros Lőrinc személyében. 


  • január 05, 2023
  • Ismeretlen szerző




A nyugdíjellátásról szóló törvény és az infláció hatalmas mértéke miatt jelentős mértékű nyugdíjemelésre kell számítania az időseknek janurában, februárban pedig a 13. havi nyugdíjat emelni fogják. A Világgazdaság szerint jövő évben elérhető lesz a korábbi álomhatár, lesz, akinek 200 ezer forint “átlagnyugdíjat” fog kivinni a postás.

A magyar kormány még csötörtökön a közösségi oldalán jelentette be egy rövid poszt keretében, hogy januárban újabb nyugdíjemelés várható, ezzel szeretnék megvédeni a nyugdíjasokat a “szankciós infáció” hatásaitól. De mit jelent ez pontosan?

A nyugellátásról szóló törvény úgy szól, ha a fogyasztói árak növekedése legalább egy százalékponttal meghaladja az éves januári nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell fizetni. Mivel idén az infláció év közben a vártnál magasabban alakult, és év közben is pótlólagos emelésekről döntött a kormány, ezért a nyugdíjak az év eleje óta már 14 százalékkal emelkedtek. Az sem elhanyagolható, hogy az átlagnyugdíj mértéke is tovább nő: a jelenlegi 172 ezer forintról 179 ezer forintra emelkedik.

Mint a Világgazdaság szerint, ha a magyar kormány a magas inflációhoz mérve emeli tovább a nyugdíjakat, akkor januártól

200 ezer forint fölött lehet az átlagnyugdíj Magyarországon.

Farkas András nyugdíjszakértő a lap érdeklődésére erősítette meg, hogy ez lehetséges forgatókönyv lenne az Orbán-kormány részéről. Szavait arra alapozta, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban még azt mondta, 13 százalékos fogyasztói áremelkedési ütem várható, tehát ennyivel emelni kellene a nyugdíjakat jövőre.

A tárcavezető októberben mondta, hogy jövő évben 13 százalékos infláció várható, ez pedig – az inflációkövető nyugdíjellátási törvény értelmében – hasonló mértékű nyugdíjemelést jelenthet. Még azonban az új, ezzel kapcsolatos elemzést nem publikálták, utóbbi decemberben kerül ki a jegybanktól. A nyugdíjemelésnél a kormány majd ezt a decemberi inflációs jelentést veszi alapul. Februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj is, ami a fentiek szerint egy “átlagnyugdíjas” esetében is 200 ezer forint lehet, így a havi nyugdíjjal együtt 400 ezer forint lehet az utalás.







Bár még csak most köszöntött ránk az új év, de már most látszik, hogy a 2023-as év fantasztikus kilátásokkal kecsegtet. A Jupiter, a Plútó, a Szaturnusz és a Vénusz is belenyúl a dolgokba, és öt csillagjegynek hoz sikeres és boldog évet. Tudd meg, hogy te is a 2023-as év szerencsés csillagjegyei közé tartozol-e!


Kos


2022 részben már eseménydús volt, de 2023-ban még nagyobb az esélye annak, hogy sikeres és egyben boldog évet zárhatsz.


Május közepére a Jupiter az első, identitással foglalkozó házadba költözik, és a személyes fejlődést helyezi előtérbe. Azok a projektek és tevékenységek, amelyeket ebben az időszakban teszel le az asztalra, nagy valószínűséggel sikeresek lesznek, és nemcsak jó hangulatot és pénzt hoznak, a személyiségedet is erősítik majd.


Bika


2023-ban végre ismét élvezheted a Jupiter előnyeit! Május közepén a növekedés, a lehetőségek és az optimizmus bolygója 12 év óta először tér vissza a jegyedbe, és nagy vágyat vált ki belőled a kényelem, a biztonság és az elégedettség iránt. Ha eddig úgy érezted, hogy nem igazán haladsz előre az életben, akkor ez az aggodalom hamarosan megszűnhet. A Jupiter bátorságot ad ahhoz, hogy kilépj a komfortzónádból. Ez elsőre talán kicsit szokatlannak tűnhet, de a változások megérik, és jobb jövőt eredményeznek.


Oroszlán


Az Oroszlánok jegyében idén négy hónapig áll a Vénusz, az intimitás és a romantika bolygója. Tökéletes lesz ahhoz, hogy végre a szívügyek minden percét kiélvezhesd! Nemcsak önmagadat „tanulod meg” jobban szeretni ebben a fázisban, hanem fokozottan vágysz arra is, hogy mások szeressenek téged. Még ha ez eleinte érzelmileg hozhat is némi hullámvölgyet, az év végére boldogabbak és magabiztosabbak leszel, mint valaha.


Vízöntő


Márciusban kezdődően egy csodálatos évnek nézel elébe. A Szaturnusz, a korlátok és a fegyelem bolygója elhagyja a jegyedet, és azonnal minden könnyebbnek és gondtalanabbnak tűnik. A friss energia és a kreativitás visszatér, és lehetővé teszi néhány új projekt megvalósítását. Ráadásul csillagjegyedet áprilistól a Plútó bolygó is támogatja, ami még pozitívabb fordulatot hoz az életed.


Halak


A Szaturnusz februártól a jegyedbe lép, és kijelöli a boldog jövőd irányát. A remények és vágyak végre valóra válhatnak a szerelemben és a munkában egyaránt – feltéve, hogy erőfeszítéseket teszel érte, és céltudatosan követed az álmaidat. A Szaturnusz, a struktúra, a tekintély és a határok bolygója erősen támogat ebben, így érhet baj, és hamarosan teljes mértékben élvezheted az életedet.


2023. január 4., szerda

  • január 04, 2023
  • Ismeretlen szerző




Különleges adással jelentkezett szilveszterkor a Palikék világa YouTube-csatorna. Az ünnepi epizódban három vendég is jelen volt: Berki Mazsival, Kulcsár Edinával és Szlépka Armanddal, ismertebb nevén VV Mohval beszélték át a 2022-es év történéseit, hónaponként haladva.

Május hónaphoz érve természetesen felmerült Berki Krisztián neve, akiről tavaly májusban hirtelen, mint derült égből a villámcsapás érkezett a hír, miszerint váratlanul elhunyt. Mazsit máig nagyon érzékenyen érinti a téma, ezért most is hangsúlyozta, hogy nem szeret erről beszélni, most azonban kivételt tett, és őszintén vallott érzéseiről. Elmondása szerint rendszeresen gyötrik pánikrohamok.

“Megmondom őszintén, ma is rám jött egy pánikroham. Nem nyilatkozom erről, és ez nem véletlen. Ez feldolgozhatatlan.

Ma jutottam el arra a pontra, hogy felhívom a sírkövest, és azt gondoltam, hogy itt az ideje, készen állok rá. Amikor sétáltam befelé, beléptem a liftbe, és elkezdtem öklendezni, rám jött egy pánikroham, és elkezdtem fuldokolni. Gyorsan felhívtam a testvéremet, hogy nyugtasson meg. Nem azért nem teszek meg dolgokat, mert nem akarom, vagy mert nincs jobb dolgom, hanem mert nem vagyok rá képes” – fogalmazott Mazsi.

“Ez a mai napig feldolgozhatatlan. Ő egy olyan személyiség volt, akinek mindenki tudta a nevét, nagyon meghatározó, és nem nagyon tudtad elképzelni, hogy ő nincs. Én azért vagyok sokszor nagyon jól, mert a mai napig azt gondolom, hogy itt van még közöttünk, és egyszer csak szembesülök vele, hogy nem tudom felhívni, hogy ő elment.

Amikor szembesülök azzal, hogy ő nincs, és nem tudom megkérdezni, a kislányunkkal kapcsolatban hogy döntsek, akkor jönnek ezek a pánikrohamok. Még ma sem hiszem el, hogy megtörtént” – tette hozzá, majd elmondta, hogy volt, amit Krisztián még neki sem árult el.

“Utólag egyébként kiderült, hogy rossz volt a véreredménye, amit még nekem sem mondott el (…) Az ő lelke már nem bírta el a sok bántást, amit kapott” – árulta el.

Berki Krisztián halálának okai még mindig nem ismertek a nyilvánosság előtt. Az özvegy állításai pedig csak egyre több kérdést vetnek fel sokakban.


  • január 04, 2023
  • Ismeretlen szerző



El sem tudtuk képzelni Rékát csak tökéletes hajjal, csinos ruhában, vagy épp edzés közben energikusan.

Eddig. De ez… Halloweenkor beöltözhetne akár régi önmagának is!


  • január 04, 2023
  • Ismeretlen szerző




A 16. században Franciaországban élt Nostradamust már életében híressé tették jóslatai. A halála után eltelt évszázadokban is számos próféciája vált valóra, köztük Hitler és a szeptember 11-i terrortámadások is. Nos, ha 2023-ra szóló jóslatainak csak a fele valósággá válik, akkor valódi rémálom lesz az új év.

 Következzen hát a vészjósló jövőkép!


1. Nukleáris háborúkat és népességfogyást jósol Nostradamus erre az évre, legfőképpen Európában

A koronavírus-járvány kitörése után csaknem három évvel és az orosz–ukrán háború közepén mi magunk is feltehetően borús hónapokat jövendölnénk az előttünk álló évre, ám azért az atomháború rémét rajta kívül nem sokan festették a falra.


2. Putyin meghal! 

Meghal az orosz elnök, és ennek következtében pénzügyi káosz szakad ránk. Putyin állítólagos betegségéről időről időre felröppennek hírek, egyes összeesküvés-elméletek szerint pedig már rég nem is őt láthatjuk a híradásokban, hanem a hasonmását, aki eredetileg arra lett volna hivatott, hogy az orosz államfő ellen irányuló terrorakciók célt tévesszenek. 


3. Pénzügyi nehézségek

Egy hatalmas ázsiai ország pénzügyi nehézségektől bukik el, és balszerencséjét még természeti katasztrófa is tetézi. Vajon melyik országra célozhatott? Sokak szerint egyértelműen Kínára, amely lassan már nemcsak ázsiai viszonylatban hatalmas, hanem a vezető országokat is lekörözi. 


4. A pénzügyi válság számos országban káoszba taszítja a gazdaságot

Munkahelyek szűnnek meg, ami lázadásokhoz vezet világszerte. A válság előszele természetesen már jó ideje érezhető, különösen amióta a háborúellenes szankciók visszaütöttek azok európai kitalálóira. 


5. Migrációs válság

Hatalmas migrációs válsággal néz szembe az Amerikai Egyesült Államok, ami instabilitást okoz a tengerentúlon. Ez a válság sem most kezdődött persze, hiszen néhány amerikai állam határán már régóta kerítésekkel próbálják elejét venni a szegénység elől menekülők áradatának. 


6. Az Amerikai Egyesült Államokban polgárháború tör ki a republikánusok és a demokraták között 

Az ideológiai megosztottság teljesen kettészakítja az országot. Az elmúlt időszakban már megtapasztalhattunk, milyen hullámokat tud vetni a gyűlölet Amerikában, ha ezt még a politika is táplálja, akkor tényleg jaj Amerikának!

 

7. Az ember megeszi embertársait

Az éghajlati válság olyan mértékben felerősödik, hogy hatalmas katasztrófákat okoz. Ráadásul ezek a természeti katasztrófák humanitárius válságot eredményeznek, hiszen a katasztrófaövezetekből tömegével próbálnak elvándorolni az ott élők, akiknek pedig nem sikerül, azok számára nem marad más, csak a kannibalizmus.


8. A Mars fénye kialszik

Bár ez is előjelezhet egy természeti katasztrófát, valószínűbb, hogy a vörös bolygó meghódítására szőtt merész álmokra vonatkozik. Tavaly ugyanis Elon Musk is jóslásokba bocsátkozott: szerinte 2029-ben történhet meg az űrkutatás történetének második nagy ugrása, amikor ember lép a Marsra. 


9. Égi tűz egy királyi épületben

Mivel modern kori monarchiából viszonylag kevés maradt, könnyű számot vetni azzal, mely országokra vonatkozhat a jóslat. Bár az sem biztos, hogy konkrét tűz fenyeget egy királyi rezidenciát, hiszen a Buckingham-palota falain belüli viszályok már tavaly is áttörték a tűréshatárt, Meghan Markle és Harry herceg kapcsolata pedig folyamatos utánpótlást ad a támadásoknak.


10. Eljön az Antikrisztus, háborúja 27 évig fog tartani

A pokoli vízió vonatkozhat ugyan a hitetlenekre, de valószínűbb, hogy egy hataloméhes és vérszomjas nagy hatalmú ember szerepel az antikrisztus köntösében, már csak arra kell rájönnünk, hogy kicsoda. 


  • január 04, 2023
  • Ismeretlen szerző




A kis Szofit súlyos légzési nehézségei miatt allergiatesztre küldték, de annyira súlyosbodott az állapota, hogy megállt a légzése. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhető, hogy egyáltalán életben maradt.

Kiderült viszont, hogy daganatos betegségben szenved a csöppség! Hónapokig küzdött a kórházban, és egy nővér szinte mindvégig mellette volt.

Az anyuka számos képet osztott meg a lánya harcáról, amelyek közül a legnépszerűbb, amelyre több tízetren reagáltak, egy a lelkiismeretes nővérről készült kép, és azok a megható sorok, amiket az anyuka a képhez írt, hálája jeléül:


„Látlak téged. Naphosszat gubbasztok a fotelben, és figyellek. Úgy teszel, mintha jelentéktelen lennél, hogy se a kislányomnak, se nekem ne tűnjön fel a jelenléted. Látom, hogy összerezzensz, ha a kislányom észrevesz téged, és sírva fakad. Mindent megteszel, hogy ne fájjon neki, hogy vidámabb legyen. Látom, amikor habozol, ha meg kell szúrnod őt. Sokkal többször mondod, hogy ‘sajnálom’, mint bárki más.

Látom azokat azokat az emléktárgyakat, amelyekről olyan gyerekek jutnak eszedbe, akikkel törődtél. Látom, aminta átkarolod a síró anyákat, akik rossz hírt kaptak. Ahogy az öledben tartod a gyereket, még ha adminisztrálnod kell is…

A saját életed nem létezik tizenkét órára, és csak a beteg gyerekekkel törődsz. Bármi történjen, a szobákba mindig mosolyogva lépsz be. Még akkor is benézel a kislányomhoz, ha aznap nem ő hozzá vagy beosztva.

Látlak téged. Mind látunk. Nincs szó, ami képes lenne kifejezeni a hálánkat. Jézus küldötte vagy a számunka minden egyes nap. Ha Te nem lennél, a gyerekeink nem kapnának meg mindent.

Megmented a gyerekeinket, és ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni Neked!”


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak